Leánykökörcsin a havazásban

A hobbifotózás elsődleges célja, hogy élvezzük amit csinálunk. Megvan annak a romantikája amikor a szakadó hóesésben és az orkán erejű szélben nyitott fotós táskával, dupla nadrágban hasalunk az áhított fotóért, de van amikor már közben is érezzük, hogy ezt lehet, hogy nem kellene erőltetni és ebben a pillanatban valahol egészen máshol kellene lennünk. Aztán felülkerekedik az emberben a fotós és néhány erősebb széllökés után, már nem érdekli, csak hasal, ha kell feláll, megigazítja a vakukat, majd újra lehasal, fényképez és így tovább. Abban mindenesetre szinte biztos vagyok, hogy ezekért a képekért én most csúnyán megfáztam, de ennek ellenére örülök, hogy …

Hóvirágos bejegyzés

Lassan már hagyománnyá válik, hogy minden tavasszal ilyen bejegyzéssel jelentkezem, bár hazudnék ha azt mondanám, hogy örültem a háromnegyed hatos ébresztőnek. A telefonomon szándékosan váltogatom az ébresztőóra hangját, mert egy idő után megutálom, bármi is az ami felver a jóízű pihenésből, bármikor is teszi ezt. A jegyes oktatásról egyébként is későn értünk haza, szóval viszonylag keveset sikerült aludnom. Szerencsére eléggé izgatott voltam ahhoz, hogy rávegyem magam az ágyból történő kikászálódásra és egy kávé után a hegy felé vegyem az irányt. Persze előtte azért fel is öltöztem. Csípős hideg szél fújt és a napkelte sem pont úgy nézett ki, ahogyan azt elvártam …

Fine Art album 2014

Itt az ideje, hogy megmutassam nektek a tavalyi szezon képeiből összeállított mintának szánt Fine Art albumot, amely ezúttal „csak” 20x20cm méretben készült el és 24 oldalpárt tartalmaz. A méret csökkentésének egy oka van: nagyobb már van, ekkora még nem volt. Nincs olyan a tavalyi évvel kapcsolatban amit ne írtam volna le az évértékelő illetve a slideshow-t tartalmazó bejegyzésekben, így nem is untatnálak tovább benneteket szövegeléssel, íme az oldalpárok:

Andi és Zoli

Az idei év első jegyes fotózásáért nem mentünk messzire épp csak a Mecsek havas erdeit vettük célba egy kisebb hóviharban. Hóemberekké is változtunk a végére, már csak a répa hiányzott az orrunk helyéről, de a színe azért majdnem stimmelt. Andival és Zolival a Sós-hegyi kilátóig sétáltunk, hogy elkészítsük jegyes fotóik téli, havas szakaszát.

Újabb év, újabb slideshow!

Azt már megszokhattátok, hogy az évértékelő blogbejegyzésbe (amit egyébként érdemes elolvasni) jellemzően nem fér bele az adott év kedvenc esküvői-,pár- és jegyes fotóiból készült slideshow, de arra még nem volt példa, hogy februárban tegyem közzé azt. Pedig az ok egyszerű: rengeteg a munka. Már javában készülök az idei szezonra, közben pedig igyekszem lezárni a tavalyit, miközben elképesztő mennyiségű megkeresés ömlik a postaládámba. Szóval késve bár, de megtörve nem, itt az új slideshow, amely felöleli a tavalyi évet és elmeséli, hogy mennyire gyönyörű szezont zártunk. Sőt, egy kicsit talán azt is, hogy miért a munkám az életem. Tudom, hogy hosszú lett, de annyira …

Segíts az esküvői fotósnak! – második rész

Avagy, esküvői gyorstalpaló jegyespároknak. Írtam már arról, hogy hogyan keressünk fotóst a nagy napra és ha már megtaláltuk, beleszerettünk a képeibe és számtalanszor elképzeltük rajtuk magunkat, hogyan dolgozzunk együtt vele. Ez utóbbit szeretném most kiegészíteni néhány dologgal. Sokan nem is gondolják mennyire fontos, hogy a párok tudják: Ők is tehetnek azért, hogy az esküvői képeik káprázatosan gyönyörűek legyenek és visszaadják azt a hangulatot, azokat az érzéseket, amiket akkor és ott éreztek. A következő sorok, nagyjából azt írják le, amit minden pár legalább egyszer végighallgat tőlem, amíg az esküvőjükre készülünk. Igen, együtt. Legalább is részben.  Többször utalni fogok az előző részre, …

Emma karácsonyi sorozata

Aki követi a Facebookos oldalt, tudja, hogy végre sikerült megváltoztatni az oldal nevét „Deutsch Richárd Fotográfia”-ra de most nem ez a lényeg, hogy mostanában új területtel ismerkedem. Babafotózgatok. Igen, csak így kicsinyítő képzővel, mert a közhiedelemmel ellentétben, ez is egy külön terület, amit bizony tanulni kell.  Egy darabig lelkesen tessékeltem azokat a párokat, akiknek az esküvőjén én fotóztam és babafotózás miatt kerestek, azokhoz a babafotós kollégákhoz, akiket nagyra tartok, de néhányan hozzám kezdtek ragaszkodni, így most tanulgatok. Karácsonyra néhány új eszközt is kaptam ehhez, amiket a kis Emmán próbáltam ki. Tetszik ez a terület is, de azért van még mit tanulnom …

Esküvő: Niki és Krisztián

A tavalyi év szezonzáró esküvőjére gyönyörű nap virradt, így nem volt akadálya egy igazi faluban körbejárós, kínálgatós körmenetnek a készülődés és a kikérők után, amit aztán a szertartásokkal, egy kis csoportképezősdivel, végül pedig a lagzival folytattunk. Volt néptánc, csokiszökőkút, klassz zene, néhány játék és minden mi szem-szájnak ingere, vagyis minden, ami egy igazán jó lagzihoz kell. A képsorozat az ún. „first look” képekkel kezdődik. Aki látja ezeket a képeket, megérti, hogy miért mondom mindig: megvan annak a maga varázsa, ha a pár először a külön napos kreatív fotózáson látja egymást menyasszonyi ruhában illetve esküvői öltönyben! Niki, Krisztián: Kívánhatnék sok mindent, …

Szilvi és Andrzej

Van, hogy két adagban készítjük el a jegyes sorozatot, néha azért mert rommá ázunk, néha pedig azért, mert olyan lehetőség adódik, amit kár lenne nem kihasználni. Esetünkben az utóbbi történt. A karácsonyi vásár fényei és egy szerelmespár akik épp az esküvőjükre készülnek, remek lehetőséget biztosítanak egy ilyen fotózáshoz, még akkor is ha a tömeggel is számolnunk kell. Ezért amikor szóba került, hogy a késő őszi sorozat után újra fotózzunk és annak a főtéri vásár adjon helyet, nagyon megörültem. Remélem a képeken is látszik, hogy miért! Egy csillagos fotóval még mindenképpen lógok ennek a kedves párosnak, úgy, hogy kérek mindenkit: szurkoljatok, hogy …

Réka és Laca

Mindig jó érzés, amikor olyan párok keresnek meg, akikkel egy korábbi esküvőn találkoztam, hiszen ez egy kicsit visszacsatolás is. Ha pedig annyira könnyű és jó Őket fotózni, mint Réka és Laca esetében az külön öröm. Olyan mintha valamiféle láthatatlan erőtér vonzaná Őket egymáshoz, ezt pedig nem csak látni jó, de fényképezni is. Klassz délutánt töltöttünk együtt, sokat nevettünk, de azért megvoltak azok a bizonyos összebújós pillanatok is, amikor igyekszem minél jobban a háttérbe húzódni és megfigyelőként megörökíteni az eseményeket. Alig várjuk az esküvőt! 😉

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás