Évivel kisiskolás korunk óta ismerjük egymást, szóval (de nem csak ezért) boldogan mondtam igent, amikor Zolival arra kértek, hogy készítsek róluk egy babavárós sorozatot. Kellemes sétát tettünk és közben fotóztunk és beszélgettünk. Amikor ezeket a sorokat írom Marci, már elmúlt négy hónapos, és egészséges mint a makk. 🙂
Alapvetően kerülöm, hogy egy hétvégén két esküvőn vegyünk részt, de van amikor nincs mese. Noémi és Dani ragaszkodtak a szolgáltatóikhoz, amely ragaszkodásért egyébként nagyon hálásak vagyunk, szóval miután a vírushelyzet miatt halasztaniuk kellett az esküvőjük dátumát, így került ez a lagzi egy vasárnapra és tudjátok mit?! Így volt tökéletes. Megható templomi szertartást egy gyors aznapi kreatív fotózás követett, hogy aztán egy fergeteges bulival tegyék fel az i-re a pontot, a kimondott igen elején. Noémi, Dani: Kívánom Nektek, hogy minden úgy passzoljon a közös életetekben, ahogyan aznap passzolt! Sok boldogságot kívánunk! 🙂
Zsani és Max esküvője vidám készülődéssel kezdődött, hogy aztán a polgári szertartást követően a régió (szerintem) egyik legszebb templomában is kimondják azt a bizonyos IGEN-t. A szertartásokat az aznapi kreatív fotózás követte. Szinte kivétel nélkül elmondom a pároknak az első megbeszélések alkalmával, hogy aznap fotózni két esetben jó. Az egyik eset ezek közül, amikor borongós az idő, ezért a felhők szép, nagy diffúzorokként segítik a munkánkat, a másik amikor erre a megfelelő idősávban, a naplemente előtti egy-másfél órában van lehetőségünk. Zsani és Max rendelni sem rendelhettek volna jobb időt, a napi zápor, ami jellemző volt azoknak a napoknak az időjárására, …
Ismeritek az autómániámat. Amikor a jegyes fotózáson Petra és Dani megemlíteTTék, hogy amúgy van egy féltve őrzöTT TT-jük, azonnal jeleztem nekik, hogy a kreatív fotózáson ennek az autónak bizony szerepet kell kapnia, pedig akkor még nem is tudtam, hogy alvázszám szerint az első autó ami a facelift után legördült a győri gyártósorról. De Petra és Dani esküvője nem csak eTTől volt különleges. Tíz éve csinálom ezt, közel kétszáz esküvőn vagyok túl, láTTam és fotóztam már egymást szerető embereket, pont ezért szeretem a munkám, de még engem is meglepeTT az a nyugodt, szenvedéllyel teli összhang ami Petra és Dani közöTT van. …
Gergő fotós. Amikor a fotós megbízza a fotóst, hogy készítsen róla képeket, na, olyankor van az, hogy a fotós elkezd izgulni és bár mindig a tökéletesre és a lehető legtöbbre törekszik, itt szintet emel, mert mégiscsak egy kolléga esküvői, illetve esetünkben még csak jegyes képeiről van szó. Szerencsére Fanni és Gergő nem nehezítették meg a dolgom, hozták magukkal a mosolyukat, a nevetésüket és a szerelmüket, így nem volt nehéz dolgom, hogy elkészítsem az alábbi képeket és nagyon, de nagyon várjam az esküvőjüket! 🙂
Amilyen jó hangulatú volt a jegyes fotózás, akkora buli volt a lagzin, de ennyire azért ne szaladjunk előre. Gyors készülődést követően az érzelmeké lett a főszerep. Andi és Tomi a város felett mondták ki az IGEN-t, hogy aztán hatalmasat bulizzanak. A kreatív képek egyébként a Zsolnay Negyedben készültek és aki Instagramon követ, az emlékezhet egy művi fátyollibentésről készült fotóra Alexáról. Na, az is itt készült! 🙂 Andi, Tomi: Nagyon sok boldogságot, kívánunk! Megtisztelő, hogy minket választottatok! A kreatív fotózás képei: Az esküvő képei:
A tavalyi év egyik legjobb hangulatú jegyes fotózásán hatalmasat sétáltunk Orfűn és környékén és közben rengeteget nevettünk. Ez látszik a képeken is, no meg a kalap. Az a kalap, nagyon jó választás volt, kicsit sajnáltam is, hogy nekem nem állnak jól a kalapok, de hát részben ezért hordok helyettük fényképezőgépet. Általában várjuk az esküvőket, de ez a fotózás kifejezetten jó kedvcsinálónak bizonyult Andi és Tomi esküvőjéhez, amiről szintén nemsokára hozom majd a képeket!
A jóhoz könnyű hozzászokni. Nincs ez másképp a jó esküvőkkel sem. Amikor hétről hétre közel tökéletes esküvőkön veszünk részt, akkor általában elkezdek aggódni, hogy mikor üt be a krach. Nem Gabi és Zsolti esküvőjén ütött be. Jó hangulatú készülődést szép szertartás, majd pedig óriási fékevesztett buli követett. Még a magamfajta sokat látott esküvőfotós is meglepődött azon, hogy mennyien és mennyit táncoltak és ez külön igaz volt az ifjú házasokra is, amiért külön elismerés jár Nekik. A kreatív fotózás helyszínét egyébként Dani ajánlotta, aki amúgy Gabi és Zsolti filmjét is készítette (vessetek arra is egy pillantást, érdemes!). Gabi, Zsolti: Köszönjük, hogy …
A legtöbbször az esküvőt megelőző napokban készülnek el a kreatív sorozat képei, de ilyenkor sem kell lemondani az ún. „first look” pillanatairól készült képekről, sőt! Ennek ékes példája ez a sorozat. Eszti és Tomi a külön érkeztek meg a fotózás helyszínére, hogy aztán az első pillantás által kiváltott érzésekkel a szívükben kezdjünk el fotózni. Az eredmény szerintem magáért beszél. A képeken látszanak azok az érzelmek, amelyek végül oda vezettek, hogy ez a két ember összesodorja életének fonalszálait. A kreatív fotózást aztán egy szó szerint fergeteges hangulatú lagzi követte, amihez #heszbergertamas a WEDDINGDJ szolgáltatta a talp alá valót. Eszti, Tomi: Elképesztően …
A többség úgy kerül a fényképezőgépem elé, hogy semmilyen korábbi tapasztalata nincs fotózások terén, így már az is egy jó kiindulópont tud lenni ha nem utálja kifejezetten ha fényképezik. Éppen ezért minden fotózás végén, rá szoktam kérdezni a párjaimra, hogy milyen érzések vannak bennük, milyen élmény volt számukra a fotózás. Eddig kivétel nélkül azt válaszolták, hogy jobb volt mint amire számítottak és ez nem volt másképp Bori és Marci esetében sem. Egy szép tavaszi délutánt töltöttünk együtt, beszélgetve, sétálva, fotózva és észre sem vettük, olyan hamar elrepült az idő. Tavaly egyébként sok olyan fotózásom volt, ahol sajnáltam, hogy nem került …










