Léna egy mentett eb. Miután a sorsa jobbra fordult, úgy döntött Instagramon próbál segíteni a hozzá hasonlóknak, de emellett szerette volna megmutatni a pajtásainak, hogy milyen klassz kiegészítői vannak. Kétszer indultunk neki fotózni, Léna pedig némi jutalomfalatért cserébe egészen együttműködő volt ezeken a fotózásokon, pedig annyi új, izgalmas illat vette körbe, hogy azt se tudta hova nézzen. Pedig mi mondtuk neki. Persze nem adtuk fel és erőfeszítéseinket siker koronázta. Ha Te is szeretnél a kedvencedről hasonló képeket, keress bátran! 😉
Aki még nem vett részt fotózáson – és a többség így kerül a fényképezőgépem elé, legalábbis első alkalommal – van, hogy izgul egy kicsit, hiszen hiába a vLOG, azért más kívülről a YouTube-on nézni a dolgot, mint benne lenni. Andi és Geri hoztak is magukkal némi szíverősítőt izgulás ellen a jegyes fotózásra, de a szemükben mégsem az alkohol csillogott, hanem valami egészen más, amit egy szóval csak szerelemként lehet leírni. Szóval szerelem pipa, mi is kell még egy szép jegyes sorozathoz? Ja, igen. Helyszín ami hátteréül szolgál a mosolyoknak, a kézfogásoknak, az apró érintéseknek, a nevetésnek és a boldogságnak. A …
Keserédes őszi szombatra ébredtünk aznap. Volt miért örülni, hiszen Bori és Marci tényleg régóta várták, hogy végre összeházasodhassanak, de egy kicsit azért szomorúak is voltunk, mert egyrészt ez volt a szezon utolsó esküvője, másrészt pedig az utolsó esküvőnket fotóztuk a Pezsgőház Étteremben, ahova kis túlzással hazajártunk. A szezonzáró esküvőkön egyébként mindig több képet csinálok. Valahogy bennem van a tudat, hogy most egy ideig nem lesz majd lehetőségem esküvőt fotózni és ki akarom maxolni a dolgot. Bori és Marci esküvőjén pedig bőven volt mit fotózni és nem csak azért mert DJ Figi hatalmas bulit csapott amit az Igenfilm csapata jól fel …
Ha lenne tankönyvi példa a kicsi, hangulatos, családias esküvőre, akkor a tankönyv írói valószínűleg fontolóra vennék, hogy Réka és Gyula esküvőjén keresztül mutassák be azt. Ősz volt, kicsit hűvös, kicsit ködös, kicsit szürke, de már sárgultak a falevelek, már csipkebogyó piroslott a csipkebokrok ágain amikor Máté a feltette a kérdést Rékának és Gyulának, akik igennel feleltek és miután Máté megcerminálta amit meg kellett cerminálni fotózni indultunk. Így születtek az alábbi galériában látható képek. Réka, Gyula: Nem most kezdtétek együtt, de kívánom Nektek, hogy sok-sok év múlva, amikor már a gyermekeiteknek is családja lesz, együtt nézzétek majd vissza ezeket a képeket, …
Rohan az idő, ennek ékes bizonyítékai ezek a képek amiket tavaly augusztusban készítettem a kislányomról, Helénáról aki akkor volt két éves. Elképesztő belegondolnom, hogy még egy-két ilyen szülinapi sorozatról készült bejegyzés és a babafotózás helyett már a portréfotózás kategóriába kell majd sorolnom a róla készült képeket. Sokszor írtam már, hogy egy kicsit más olyasvalakit fotózni akit régebb óta ismersz, vagy aki egy kicsit közelebb áll a szívedhez, de arról kevesebbet, hogy nagyon más olyasvalakit fotózni aki nagyon közel áll a szívedhez. Heléna pedig nagyon közel áll az enyémhez így minden egyes mosolya, nevetése, vagy csintalan kísérlete arra, hogy mást csináljon …
Sokszor írtam már arról ezen BLOG hasábjain, hogy ha találok egy új helyszínt, akkor azt igyekszem többféle célra felhasználni. Így kerültünk Nikivel a képeken látható sziklás részre, ugyanis portrét még nem fotóztam itt. Niki, állítása szerint nem vett részt korábban fotózáson, ennek ellenére otthonosan mozgott a fényképezőgépeim előtt, mintha mindig is ezt csinálta volna. Látszott, hogy jól érzi magát és azt hiszem ez a képekre is jó hatással volt.
Amikor Niki mellett ültem hatodikban biológiaórán és próbáltam lemásolni a dolgozatára írt válaszokat, még nem gondoltam, hogy ott leszek az esküvőjén. Azt is csak később, valamikor a jegyesfotózás környékén kezdtem el sejteni, hogy ilyen klassz buli lesz a lagzin, de a bulit ugye sok minden előzi meg ami miatt a fotós aggódhat, stresszelhet, ezért általában a vacsora környékén nyugszom meg először. Addig feszülten figyelem, hogy minden a helyén legyen, főleg ha a kreatív fotózás is aznap van. Az aznapi kreatív fotózások ugyanis ritkán szólnak arról, hogy ráérünk és a körülmények is jók, kivéve ha Niki és Christoph az alanyai a …
Eszti és Jenci nem ma kezdték együtt, közös kamasz gyermekük van aki amúgy el is kísérte Őket a kreatív fotózásukra, sőt egy-két képen Őt is elrejtettük. Na, jó nincs is annyira elrejtve. A horgászós témára egyébként csak simán ráhibáztam, a tópartra érve derült ki, hogy a párosunk szeret horgászni. Pedig eskü faggattam Őket és sokat is beszélgettünk, de ez valahogy nem került szóba. A lényeg, hogy jól sült el a dolog. Eszti, Jenci: Kívánom Nektek, hogy süljön el minden legalább ilyen jól a közös életetekben is! Legyetek nagyon boldogok! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:
Alapvetően kerülöm, hogy egy hétvégén két esküvőn vegyünk részt, de van amikor nincs mese. Noémi és Dani ragaszkodtak a szolgáltatóikhoz, amely ragaszkodásért egyébként nagyon hálásak vagyunk, szóval miután a vírushelyzet miatt halasztaniuk kellett az esküvőjük dátumát, így került ez a lagzi egy vasárnapra és tudjátok mit?! Így volt tökéletes. Megható templomi szertartást egy gyors aznapi kreatív fotózás követett, hogy aztán egy fergeteges bulival tegyék fel az i-re a pontot, a kimondott igen elején. Noémi, Dani: Kívánom Nektek, hogy minden úgy passzoljon a közös életetekben, ahogyan aznap passzolt! Sok boldogságot kívánunk! 🙂
Ismeritek az autómániámat. Amikor a jegyes fotózáson Petra és Dani megemlíteTTék, hogy amúgy van egy féltve őrzöTT TT-jük, azonnal jeleztem nekik, hogy a kreatív fotózáson ennek az autónak bizony szerepet kell kapnia, pedig akkor még nem is tudtam, hogy alvázszám szerint az első autó ami a facelift után legördült a győri gyártósorról. De Petra és Dani esküvője nem csak eTTől volt különleges. Tíz éve csinálom ezt, közel kétszáz esküvőn vagyok túl, láTTam és fotóztam már egymást szerető embereket, pont ezért szeretem a munkám, de még engem is meglepeTT az a nyugodt, szenvedéllyel teli összhang ami Petra és Dani közöTT van. …