Kata és Ati

Belváros és Orfű. Ezt a választ kaptam arra a kérdésemre Katától és Atitól a jegyes fotózásuk helyszíneit illetően, így egy klassz belvárosi sétával kezdtünk, majd Orfű felé vettük az irányt, hogy a téli álmából ébredező Mecsek dombjain készítsük el az alábbi képeket. Alig várjuk az esküvőt, amiről szintén láthattok majd képeket, itt a blogon! 😉

Ingrid és Gábor

Ingrid és Gábor jegyes fotózását a Zsolnay Kulturális Negyedben kezdtük, de aztán úgy döntöttünk, hogy érdemes lehet autózni egy kicsit és körbenézni a téli álmából még éppen, hogy csak ébredező Mecseken és ha már így nekiindultunk, út közben is megálltunk készíteni néhány képet. Kellemes délután volt, amit egy jó kis teázással koronáztunk meg! Már nagyon várjuk az esküvőt! 😉

Esküvő: Betti és Pali

Az idei esküvőszezon nagyon korán indult, ahogyan már a jegyes fotós posztban is írtam, reménykedtünk is némi hóesésben, de a korai tavasznak pont ezen a héten kellett beköszöntenie, így a havas esküvői képek készítése ismét eltolódott. Volt viszont helyette dzsungelhangulat a PTE Botanikus kertjének köszönhetően. Ezúton is köszönjük, hogy ott lehettünk, hogy fotózhattunk, talán nem túlzok ha azt írom, hogy különleges képek születtek. A lagzi egyébként szintén nagyon jól sikerült! Betti, Pali: Nincs más hátra mint, hogy  ̶s̶z̶ó̶l̶j̶a̶k̶,̶ ̶h̶o̶g̶y̶ ̶v̶á̶l̶o̶g̶a̶s̶s̶a̶t̶o̶k̶ ̶k̶é̶p̶e̶k̶e̶t̶ ̶a̶ ̶f̶o̶t̶ó̶k̶ö̶n̶y̶v̶e̶k̶b̶e̶ megköszönjem, hogy minket választottatok és sok boldogságot kívánjak nektek!  Vigyázzatok egymásra és legyetek nagyon boldogok!  A kreatív fotózás …

Betti és Pali

Amikor megláttuk, hogy esett a hó, rögtön telefonáltam és nem is olyan sokkal később, már indultunk is a hegyre fotózni. Így születtek az alábbi képek, nem sokkal Betti és Pali nagy napja előtt. Bár a jegyes fotózáskor még nagyon bíztunk abban, hogy az esküvői kreatívot is minimum hasonló körülmények között tudjuk majd elkészíteni, végül ez nem következett be. Ettől függetlenül klassz hógolyózós, forró teát kortyolós havas délelőttünk volt! 🙂

Zsófi és Balázs babavárós sorozata

Mindig megmelengeti a szívem ha jó hírt hallok valakiről, vagy valakikről akiket korábban fotóztam. Egy új élet pedig mindenképpen jó hír, reményt és szeretetet hoz. Ebből az apropóból Zsófit és Balázst immár harmadik alkalommal (sőt ha az esküvői kreatív sorozat elkészítését külön alkalomnak számoljuk akkor negyedik) fényképezhettem, ez pedig nem csak megtiszteltetés de öröm is számomra. A madarak egyébként azt csiripelték, hogy fogtok még róluk képeket látni itt a BLOGon! A fotózás után egyébként elvittek minket lángosozni, ami nagyon klassz volt, ezúton is köszönjük! 😉

Marcsi és Máté

Idén sajnos kimaradt az esküvői kreatív fotózások helyszínei közül az Óbányai völgy, pedig rengeteg lehetőséget tartogat, szinte minden évszakban. Szerencsére Marcsit és Mátét könnyű volt rábeszélni, hogy itt készítsük el a jegyes fotóikat és egy kis gyaloglástól sem ijedtek meg, így egy könnyű péntek délutáni túra tökéletes alkalom volt arra, hogy fotózzuk Őket egy kicsit. Az időjárással is szerencsénk volt, a visszaúton még egy kis köd is volt, ahogy azt előtte „kértem”.  Alig várjuk az esküvőt! 🙂

Őszi akt (+18)

A képek bármilyen nemű felhasználása, újraközlése, módosítása a modell és a szerző írásos beleegyezése nélkül szigorúan TILOS (ilyen nyilatkozatot viszont nem adunk 🙂 ), és azonnali jogi lépéseket von maga után. A fotók tartalmazhatnak olyan elemeket melyek miatt megtekintésük csak 18 éven felülieknek ajánlott. Továbbá kérek mindenkit, hogy ha véleményt nyilvánít, azt kulturált formában tegye! Sajnos ritkán van lehetőségem aktot fotózni és még ritkább, hogy nektek is mutathatok a képekből,  pláne, ritka, hogy egy egész blogbejegyzésnyit. Persze kivételek mindig vannak és mint tudjuk erősítik a szabályt. Így készültek el ezek a képek amiket lejjebb láthattok és ennek eredménye az is, hogy egyáltalán láthatjátok …

Orsi és Adrián

Megtisztelő, amikor egy esküvőn vendégként találkozom egy párral, akik aztán felkérnek arra, hogy az esküvőjüket fotózzam. Orsival és Adriánnal így találkoztunk és ha már így esett, úgy döntöttünk, igyekszünk belevinni a jegyes fotóikba egy kicsit a hétköznapi életükből is. Ezért fotóztunk focipályán és ezért szerepel a képeken a pár kutyája Gomez is. Klassz délután volt, alig várjuk az esküvőt! 😉

Esküvő: Judit és Ádám – Pécs

Mindig különleges élmény olyan emberek esküvőjén fényképezni akik egyébként is közel állnak hozzánk, nekünk ez idén többször is megadatott. Judit és Ádám nem bízták a véletlenre, olyan helyszínt választottak a kreatív sorozat elkészítéséhez, amire eddig egyetlen pár sem vállalkozott, még az én kérésemre sem. A képek a Szent István aknánál készültek, ami az átlagostól és a tőlem megszokottól eltérő díszletként szolgált a fotók elkészítéséhez. Nem volt tehát más hátra mint kimondani a boldogító igent és egy családias bulival megünnepelni azt! Jelentem sikerült! Judit, Ádám: Legyetek nagyon boldogok, vigyázzatok egymásra és szeressétek egymást! Sok boldogságot kívánunk! 🙂 A nagy nap képei:

Esküvő: Ancsi és Tomi – Pécs

Ahogyan arról már a jegyes fotókról szóló bejegyzésben is írtam, nagyon vártuk ezt a szombatot. Ancsi és Tomi nagy napja pedig nem is okozott csalódást. Igazi esküvői hangulat fogadott minket, a házasulandókat pedig valami enyhe izgatottsággal kevert báj lengte körül. Mégis az látszott, hogy igazából nem is izgulnak, készek átérezni azt, ami itt most történni fog. Valami ilyesmiről beszélek a párjaimnak, amikor azt mondom, hogy „maradjatok nyugodtak és éljétek át, mert ilyen jó esetben csak egyszer van egy életben!„. A házasságkötést végül fergeteges bulival ünnepeltük, ahol még a menyasszonyok is kicserélődtek egy rövid időre, hogy aztán mindenki a helyére kerüljön. …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás