Ingrid és Gábor jegyes fotózását a Zsolnay Kulturális Negyedben kezdtük, de aztán úgy döntöttünk, hogy érdemes lehet autózni egy kicsit és körbenézni a téli álmából még éppen, hogy csak ébredező Mecseken és ha már így nekiindultunk, út közben is megálltunk készíteni néhány képet. Kellemes délután volt, amit egy jó kis teázással koronáztunk meg! Már nagyon várjuk az esküvőt! 😉
Amikor megláttuk, hogy esett a hó, rögtön telefonáltam és nem is olyan sokkal később, már indultunk is a hegyre fotózni. Így születtek az alábbi képek, nem sokkal Betti és Pali nagy napja előtt. Bár a jegyes fotózáskor még nagyon bíztunk abban, hogy az esküvői kreatívot is minimum hasonló körülmények között tudjuk majd elkészíteni, végül ez nem következett be. Ettől függetlenül klassz hógolyózós, forró teát kortyolós havas délelőttünk volt! 🙂
Idén sajnos kimaradt az esküvői kreatív fotózások helyszínei közül az Óbányai völgy, pedig rengeteg lehetőséget tartogat, szinte minden évszakban. Szerencsére Marcsit és Mátét könnyű volt rábeszélni, hogy itt készítsük el a jegyes fotóikat és egy kis gyaloglástól sem ijedtek meg, így egy könnyű péntek délutáni túra tökéletes alkalom volt arra, hogy fotózzuk Őket egy kicsit. Az időjárással is szerencsénk volt, a visszaúton még egy kis köd is volt, ahogy azt előtte „kértem”. Alig várjuk az esküvőt! 🙂
Megtisztelő, amikor egy esküvőn vendégként találkozom egy párral, akik aztán felkérnek arra, hogy az esküvőjüket fotózzam. Orsival és Adriánnal így találkoztunk és ha már így esett, úgy döntöttünk, igyekszünk belevinni a jegyes fotóikba egy kicsit a hétköznapi életükből is. Ezért fotóztunk focipályán és ezért szerepel a képeken a pár kutyája Gomez is. Klassz délután volt, alig várjuk az esküvőt! 😉
Az a fura helyzet állt elő, hogy egyfajta láncreakciót indítottak el Ada portréi, így egymás után három sorozatot is elkészítettem ugyanazon a helyszínen, bár más és más témában. Ada portréit látva ugyanis Klári és Laci úgy döntöttek, hogy a jegyes fotóikat az István aknai romoknál szeretnék elkészíttetni, az Ő jegyes fotóikat látva pedig egy másik pár döntött úgy, hogy az esküvői kreatív sorozatuk egy részét itt szeretnék elkészíteni (erről is lesznek képek hamarosan 😉 ). Klári és Laci jegyes fotói alig pár nappal az esküvő előtt készültek, így szerencsére nem kellett sokat várnunk az esküvőjükre. Remélhetőleg nektek sem kell már …
Az a legjobb a munkámban, hogy sokszor észre sem veszem, hogy dolgozom. Persze van amikor igen, de az a szombat délután amit Ancsival és Tomival töltöttünk el, nem ilyen volt. Sétáltunk egy kellemeset én pedig közben fényképeztem Őket, Ők pedig totális természetességgel mozogtak a fényképezőgépem előtt. Nem csináltunk semmi különöset, de mégis sütött róluk a boldogság és hogy jól érzik magukat, ettől pedig mi is jól éreztük magunkat és alig vártuk az esküvőt (ami jelentem hasonlóan jól sikerült). Amíg az esküvői képekből is elkészül a bejegyzés, nézzétek meg ezt a pár képet kedvcsinálónak! 🙂
Balázst – igaz, csak felületesen de – régről ismerem, még azokból az időkből amikor tinédzser koromban a pécsi jégpályán múlattuk a szombatjainkat, mégis Zsuzsi talált ránk, és így alakult, hogy jövő májusban mi örökítjük majd meg a nagy napjukat. Ám előtte, ha már úgyis itthon voltak, elkészítettük az alább látható jegyes sorozatot. Klassz délután volt! Alig várjuk az esküvőt! 😉
Az első randi helyszíne minden pár számára különleges, ezért kezdtük ezt a fotózást a pécsi Papucs Borozóban, ami remek helyszín, korábban is fotóztam már ott és akkor is jól éreztem magam. Tényleg érdemes bejárni azokat a helyszíneket a fotózások során, amik egy pár kapcsolatának mérföldköveinek helyszínéül szolgáltak. Jó látni az arcokon amikor előjönnek az emlékek, de még jobb fotózni. Persze ez csak a kezdet volt, ezt követően nagyot sétáltunk Pécs belvárosában, közben pedig fotóztunk, sőt film is készült. Alig várjuk az esküvőt! 🙂
Már sokszor írtam róla, hogy mindig más egy kicsit olyanokat fotózni akiket régebb óta ismerek. Persze, egy bizalmi, sőt baráti viszony kialakítására törekszünk (általában elég jó eredménnyel), de még így is olyan egy kicsit mintha haza mennék valahova. Judit és Ádám régi barátaink, akiket mindig jó újra látni és külön öröm ha fotózom is Őket. Remek hangulatú fotózás volt, amit a Kopaszi gáton kezdtünk és a Feneketlen tó partján fejeztünk be. Alig várjuk az esküvőt, de ezt már úgyis tudjátok! 😉
Annyi fotózás volt mostanában, hogy időben egész messzinek tűnik, pedig alig néhány hete volt csak, hogy pipacs és búza után kutatva indultunk Zsuzsival és Tivivel Mohács felé. Persze a Facebookon is többen próbáltak segíteni bennünket a megfelelő helyszín megtalálásában és így a képeket visszanézve azt hiszem köszönetet mondhatunk mindenkinek aki segített! Remek délután volt, egy igazán kedves és klassz párossal, akiknek *SPOILERVESZÉLY* nagyon várjuk már az esküvőjét, amiről szintén képes beszámolót olvashattok majd itt, ahogyan azt már megszokhattátok! 😉










