Gyakran írom itt és mondom is a párjainknak, hogy vigyék bele a fotózásba saját magukat, a rájuk jellemző tárgyakat, helyszíneket, azokat a dolgokat amik közel állnak a szívükhöz. Így kerültünk Mesivel és Lócival Balatonfenyvesre, hogy esküvői kreatív sorozatot fotózzunk, de ne rohanjunk ennyire előre. hiszen ez már az esküvő után volt. Azután az esküvő után, ahol az átlagnál lazább, nyugodtabb készülődést követően a templomba, onnan pedig a házasságkötő terembe vezetett az utunk. A meghitt szertartásokat egy meglepetéselőadás majd pedig egy remek buli koronázta meg. Mesi, Lóci: Jó volt fotózni benneteket és közben látni, hogy mennyire egy húron pendültök! Legyetek nagyon …
Kriszti és Balázs jegyes fotóiért Paksra utaztunk, hogy a Duna-parti sétányon majd a dunakömlődi sípályán fotózzunk. Utóbbiról amúgy én még sosem hallottam, szóval időbe telt mire összeállt a fejemben a kép. Még szerencse, hogy az előbbi helyszínnel kezdtünk, mert oda könnyen odataláltunk, a sípályára pedig már együtt mentünk és másztunk fel, hogy aztán fent megpillantsuk az egyik kolléga autóját és konstatáljuk, hogy kocsival is jöhettünk volna. Van ilyen, úgyis kell a mozgás, meg amúgy is, megérte felmászni! Nézzétek csak a képeket!
A jegyes fotózás után azt azért már sejteni lehetett, hogy nagy baj nem lehet ezzel az esküvővel, de az időjárás azért tartogatott meglepetéseket a számunkra. Szerencsére a szertartás alatt nem esett, amikor meg később a buli alatt igen azt a javunkra fordítottuk (lásd borítókép). Ezúton is hálásan köszönöm Alexának, hogy elázott a fenti képért! Egy igazán szép és meghitt esküvőt fotózhattunk azon a borongós kora-őszi szombaton, remek hangulatú készülődéssel, esőmentes szertartással és fergeteges bulival. Andi, Ákos: Hálásak vagyunk, hogy minket választottatok, élmény volt az esküvőtökön fényképezni! Sok boldogságot kívánunk, annyit ahány esőcsepp van a fenti fotón! Szeressétek egymást ha esik …
Emi és Norbi, végtelenül cuki gyermekükkel érkeztek a fotózásra, akit csak addig fotóztunk, amíg ezt szemmel láthatóan Ő is élvezte. Amikor ráunt a dologra, akkor elengedtük. Persze nem egyedül, szerencsére egy nagynéni is kéznél volt akinek ezúton is köszönjük a segítséget! A fotózást egyébként a Pintér-kertben kezdtük, aztán a Mecsek dombjai felé vettük az irányt, hogy pár autós képet is készítsünk, hiszen elég közel áll a szívükhöz a japán négykerekű.
Mindig jól esik amikor egy pár bizalmat szavaz nekünk, különösen jól ha a baráti vagy ismerősi körünkből teszi ezt valaki, de az amikor egy fotós bíz meg minket a jegyes és esküvői képeinek elkészítésével, az még különlegesebbé teszi a dolgot. Különlegessé mert bár minden fotózáson a lehető legtöbbet igyekszünk nyújtani, de fotósnak fotózni mindig egy kicsit nagyobb kihívás. Persze mi szeretjük a kihívásokat és mindent meg is tettünk azért, hogy ez a fotózás is fesztelen és jó hangulatú legyen, amiben Judit és Kori is partnerek voltak. Szerencsére nem kell már sokat várni az esküvőig, hogy újra fotózhassuk Őket! 😉
Nem fotóztunk még esküvőt a Bodri Pincészetnél. Azt hiszem írhatom, hogy hiba volt, még akkor is ha ez amúgy egyáltalán nem rajtunk múlt. Remek helyszín, kedves, rugalmas és segítőkész személyzettel, szép terekkel, szóval abszolút nem csalódtunk amikor péntek délután megérkeztünk a kreatív fotózásra. Kata és Ati komolyan vették, amit amúgy mindenkinek mondani szoktunk, hogy akkor tudjuk megmutatni az érzelmeiket ha megmutatják Őket nekünk. Akkor tudjuk lefotózni ha nevettek ha nevettek és akkor tudjuk pixelekké alakítani az örömkönnyeiteket ha vannak. Nekik voltak, de nem álltak meg itt, emelték a tétet és olyan nyitótánccal készültek amit öröm volt fényképezni, sőt szerintem filmezni …
Vártuk ezt az esküvőt. Nem csak azért mert a jegyes fotózás is kifejezetten jól sikerült és már onnan barátokként mentünk haza – még ha nem is ugyanabba a városba -, hanem azért is mert elég jó kis csapat verődött össze a szolgáltatói oldalon és jó társaságban, inspiráló emberek között jó dolgozni. Niki sminkjét Bán Klau készítette, a dekorációt és a virágokat az Alexis photo • flower • wedding csapatának köszönhettük, míg DJ Jillek szertartást vezetett, hogy a végén a legjobb zenékkel varázsolja a parkettre a táncolni vágyókat, a filmet pedig Holovitz Edgár készítette el. Persze a magamfajta autómániást már az …
Több ízben írtam már ezen blog hasábjain arról, hogy mennyire szeretek az Ebner Pincészetnél esküvőt fényképezni és ez azóta sem változott. Angi és Buxa esküvője egyébként ettől függetlenül is különleges volt, hiszen az ember akárhova nézett, azt érezte, hogy mindennek lelke, története van. Nem volt olyan dekorációs elem, amely ne kapcsolódott volna valahogy a házasulandókhoz, de a meghívó is abszolút Őket jellemezte, amely a megszólalásig hasonlított egy forgalmi engedélyre és akkor még az egyik vendég, Gomez által a párnak írt és előadott RAP számról nem is írtam. A hétfői kreatív fotózást az Óbányai-völgyben tartottuk. Angi, Buxa: Nem csak az esküvőtök …
Erika és Márk jegyes képeit a szó legszorosabb értelmében a Balatonon készítettük el. A vitorlás csak úgy siklott a magyar tenger felszínén a naplementében, mi pedig remekül éreztük magunkat, hiszen közel ideális körülmények között fotózhattunk. Ezúton is köszönjük a kapitányunknak, Pápai Istvánnak, hogy kivitt minket!
Igen tudom, hosszú lett a cím, talán az eddigi leghosszabb, de fontosnak tartottam kiemelni, hogy a kreatív képekért Szlovéniába utaztunk, az esküvőt követő napokban. No nem mintha az esküvő már magában ne lett volna elég, hiszen klassz helyszínen, klassz szolgáltatói csapattal, remek násznéppel, szép szertartás után buliztunk hatalmasat. A ceremóniamester mikrofonját ezúttal is a Cerminátor vette a kezébe, a talp alá valót pedig a Rouge Zenekar szolgáltatta. A tejszínhab tetejére a meggyet mégis Bleden, a Vintgar szurdokban és Tolminban tettük fel. Ez volt az első olyan Szlovén utunk ahol nem volt maradéktalanul szerencsénk az időjárási körülményekkel, a vihart néhol még …