Csodás hangulatú esküvőt követően, három napot fotóztunk Velencében Vivivel és Fecóval. Szerencsénkre Velence épp nem volt víz alatt, de azért így is volt kihívás a dologban bőven. Az utazásról és a fotózásról egyébként VLOG-ot is forgattunk, abban már láthattatok néhány képet, ide igyekeztem egy bővebb válogatást feltölteni. Vivi, Fecó: Köszönjük, hogy minket választottatok, legyetek mindig nagyon boldogok! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:
Általában, ha egy párnak nincs konkrét helyszínötlete a jegyesfotózásra azt szoktam tőlük kérdezni, hogy városi vagy inkább természetközeli helyszínt képzeltek el ezekhez a képekhez háttérként? Ancsa és Gábor az utóbbi mellett tették le a voksukat, így a Mecsek végeláthatatlan helyszín kínálatából válogattunk, amikor együtt fotózni indultunk.
Timi és Gergő esküvője volt nekünk a századik amin fényképeztünk. Vincével együtt már hárman vannak és ha már a környékünkön jártak, úgy döntöttek szeretnének néhány családi fotót, mi pedig örömmel teljesítettük ezt a kívánságukat! 🙂
Beus és Jenci már sok évvel ezelőtt megmondták, hogy fotózni fogjuk Őket. Aztán fotóztuk. Ebben még nem volt semmi különleges, de mást is mondtak. Azt mondták össze fognak házasodni, persze ez sem ritka, nincs azon mit csodálkozni, hogy egy fiatal szerelmespárnak eszébe jut, hogy egyszer majd örök hűséget fogadjanak egymásnak. Azon a fotózáson azt is mondták, hogy mi fogunk fényképezni az esküvőjükön és ez is így lett. Aztán évekkel később az esküvőn azt is mondták, hogy örökké kitartanak majd egymás mellett és szeretik majd egymást. Beus, Jenci: Nem tudunk szebbet kívánni, mint, hogy ez is így legyen! Köszönjük, hogy ott …
Beussal és Jencivel már nem először találkozhattok ezen blog hasábjain, viszont nem is utoljára. Évekkel ezelőtt már fotóztuk Őket egyszer, az irány most is hasonló volt, mégis teljesen más képek születtek. Egy biztos, most sokkal közelebbinek látszott az esküvő, lehet, hogy azért mert egy hét sem volt már a jeles napig. 🙂
A megbeszélt időben érkeztünk Andi és Ákos otthonába, ahol finom ebéddel vártak minket. Nagyon jól tud esni az ilyen fogadtatás, főleg, hogy volt már mögöttünk és még előttünk is, út is, munka is bőven. Ezúton is köszönjük! Jó társaságban szerencsére szalad az idő, így ebéd után el is indultunk. Hipp-hopp, három kutyával és egy jegyespárral érkeztünk meg Ausztria egyik legszebb és legkülönlegesebb fotózási helyszínére. Ez a helyszín azért is érdekes, mert a legtöbb helyszínnel ellentétben percek alatt is képes megváltozni az időjárás és emiatt egy egészen másik arcát tudja mutatni a Grüner See. Azt gondolná az ember, hogy három kutyával …
Egyre gyakoribbak a kora tavaszi esküvők és nyugodtan kijelenthetjük, hogy megvan ezeknek a maga bája és hangulata, ahogy Andi és András esküvőjének is megvolt. Nem volt meleg, de az eső pont elállt a kreatív fotózás idejére és a csoportképek alatt is éppen,hogy csak szemerkélt egy kicsit, szóval kijelenthetjük, hogy ezzel is szerencsénk volt. Az égen is csak pont annyi felhő volt, hogy egy szép, nagy, természetes diffúzorként segítsék a munkánkat. A kreatív fotózás helyszínét egyébként a Schlossberg-templomrom adta. Andi, András: Köszönjük, hogy minket választottatok, sok boldogságot kívánunk!
Ha van példa a gyorsan de jól szervezett és aztán jól is sikerült esküvőre akkor Kriszti és Gábor nagy napja az. Remek hangulatú készülődést szép szertartások és fergeteges buli követett. Volt tánc, voltak kitörő érzelmek, volt jókedv és volt torta. A ceremóniamester szerepében a Cerminátort láthatták a jelenlévők, a helyszín pedig a Palatinus Hotel volt. A kreatív fotókért egyébként egészen a Balaton partjáig utaztunk, szerintünk abszolút megérte! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:
Encsivel és Krisztiánnal egy siófoki lagzin találkoztunk. Ők akkor talán még nem is sejtették, hogy egyszer ilyen képeket fogunk készíteni róluk, igaz, hogy mi sem. Azóta Heni, aki akkor még Anya pocakjában volt, megszületett és szépen cseperedik. A helyszínt ezúttal a PTE Botanikus Kertje biztosította, ezúton is köszönjük a lehetőséget! 🙂
Mielőtt nagyon belelendülnénk, szeretném, ha tudnád kedves olvasó, hogy ez egy évértékelő blogposzt afféle hagyomány itt, a BLOG hasábjain. Azért írom, mert segít visszatekinteni, rendszerezni, és egy kicsit talán fejlődni is. A régebbieket sorrendben a zárójelben lévő linkekre kattintva tudod elolvasni (2018,2017,2016,2015, 2014, 2013, 2012). 2019 a változások éve volt. Már az év első napjaiban rendszert váltottunk, a Canon ment, a Sony jött. Egyáltalán nem bántuk meg a váltást, mondhatni megváltás volt a Sony AF rendszere a Canon után. Az esküvőszezon már márciusban úgy rúgta ránk az ajtót, hogy azt bármilyen ország rendvédelmi erői megirigyelték volna és már májusban túl …