Tamara és András komolyan vették, amikor azt mondtam nekik, hogy vegyék lazán a jegyes fotózást, mert úgy képes igazán hidakat építeni a fotós és a pár közé. Elhozták hát a kutyájukat is, sőt egy laza piknik hangulatú fotózás keretében még egy pohár bort is elfogyasztottak, hogy tökéletes legyen az élmény. Mit írhatnék ezek után? Nagyon várjuk az esküvőt! 🙂
A dolog úgy indult, hogy Brigi megkérdezte, lehet-e engem ajándékba adni, én pedig azt válaszoltam, hogy már miért ne lehetne? Így kapott karácsonyra fotózásra szóló kupont a Vincze család és így került a fényképezőgépem elé később Zsu, Zoé, Márk és Gyuri. Remek hangulatú, beszélgetős, sétálós családi fotózás volt az övék, ami után őszintén írhattam Briginek, hogy „megvolt a közös hang”, hiszen még a zenei ízlésünk is egyezik! 🙂
Ha az esküvő előtt készítjük a kreatív képeket, és úgy érkezik meg a pár egy-egy frissen szúrt orrpiercieng-gel a fotózásra, akkor már ott biztos lettem volna abban, hogy ezen az esküvőn jó lesz a hangulat, így viszont csak sejtettem, de ne szaladjunk ennyire előre! Azt írtam Lilláról és Kevinről a jegyes fotózásukról szóló blogbejegyzésben Budapest kapcsán, hogy szeretik ha valaminek van hangulata. Az esküvőjüknek volt és erről most nem is írnék többet, mert ennyire is nagyon nehéz volt leszorítani a képek számát, inkább nézzétek meg Őket! A mikrofon és a lemezjátszók mögött egyébként a mindig jól fésült DJ Jillek teljesített …
Évit és Bálintot már ismerhetitek, hiszen nem először, és talán nem is utoljára álltak a fényképezőgépeim előtt, hiszen végig kísérhettem a történetüket a jegyességüktől , az esküvőjükön át ababaváráson keresztül ezekig a képekig. Az esküvőjükről szóló blogposztban, azt kívántam, hogy tartson örökké az ami Évi és Bálint között van. Jelentem jó úton haladnak efelé, jó volt látni és megörökíteni, hogy bizony van ami nem változik, csak Bálintból lett eggyel több a képeken. Visszavárlak Titeket!
Épphogy, de még július volt amikor Via és Balázs szépen felöltözve elmentek a templomba, hogy aztán ott, ahogy az atya fogalmazott, igent mondjanak egymás életének dallamára és ha már így esett, ezt a dallamot tovább is vitték Villányba, hogy a Grandior Borbistro-ban ünnepeljék meg a házasságkötésüket egy fergeteges bulival. A kreatív képek elkészítésének helyszínét ezúttal is a Mecsek dombjai között megbújó ékszerdoboz, Orfű adta. Via egyébként Daalarna ruhát visel, az esküvői filmet pedig a Babai István Cinematography készítette. Via, Balázs: Azt kívánom Nektek, hogy mindig csak más bajára kelljen orvosságot találnotok! Szeressétek egymást nagyon, köszönjük, hogy megörökíthettük Nektek ezeket a …
A forrónál is forróbb júliusi szombatra ébredhettünk aznap amikor Orsi és Andris az alább látható VLOG epizód tanulsága szerint is jól hallhatóan IGEN-t mondtak egymásra és Isten színe előtt is összesodorták életük fonalszálait, hogy aztán hatalmas bulival, tánccal ünnepeljenek. Mi pedig ott voltunk és az EMFilms filmes csapatával karöltve egyesekbe és nullákba zártuk ezeket a pillanatokat. A kreatív fotózás helyszínéül Orfűt választottuk. Orsi, Andris: Szorítsátok egymás kezét és közben nézzetek egymásra mindig olyan szerelmesen mint azon a forró júliusi szombaton! Legyetek nagyon boldogok! Köszönjük, hogy Veletek ünnepelhettünk! A kreatív fotózás képei: Az esküvő képei:
Először jártunk a Gálffy Birtokon, de valami azt súgja, hogy nem utoljára. Adri és Bence egy hangulatos kis tó partján, tavirózsák és barátaik, rokonaik gyűrűjében mondták ki azt a bizonyos Igent, amellyel nem változott semmi és egyszerre minden megváltozott. Ahogy a Cerminátor, a szertartás szövegében fogalmazott: „..az álmok néha tényleg valóra válnak…”. A szertartásokat remek hangulatú buli követte, amelyhez Heszberger Tamás a Wedding DJ szolgáltatta az alapanyagot, benne ezúttal sem kellett csalódnunk. Benne sem. Adri, Bence: Nem tudok Nektek mást kívánni csak azt, hogy nézzetek egymásra mindig úgy, mint ezeken a képeken, legyen egymáshoz mindig egy kedves szavatok és szeressétek …
Sokszor megfogadtam már, hogy amikor hazaérek egy esküvőről, rögvest megírom róla a blogbejegyzést, mert amikor még friss az élmény, akkor sokkal könnyebb, de valahogy ez idén megváltozott, talán pont Eena és Balázs esküvőjével. Mert most augusztus van és én itt ülök a számítógépem előtt és ugyanolyan élénken élnek bennem azok a májusi élmények, az öröm a vendégek arcán a tombolasorsolásnál, vagy a kétkedő pillantások amikor valaki konstatálta, hogy igen, ezen az esküvőn tényleg vannak masszőrök. Mert mi kell egy jó esküvőhöz? Első körben egy cuki, egymást szerető, egymásra mosolygó és nevető páros, akikben ég a vágy, hogy összekössék az életüket. …
Edinával lényegében az ősidők óta terveztünk egy fotózást, ami megszámlálhatatlan alkalommal hiúsult meg különböző okokból, de hát ilyen, ha elfoglalt emberek találkoznak. Vagyis az ilyen, ha nem tudnak találkozni, de aztán végre egyszer sikerül és akkor ilyen képek születnek mint amilyeneket lejjebb láttok. Egy nagyon klassz fotózáson vagyunk túl, aminek szerintem lesz folytatása is. Talán úgy öt év múlva, amikor megint össze tudjuk hozni! 😀
…avagy, hogyan lesz egy esküvőn 404-es asztal és hogy kerülnek régi számítógépalkatrészek egy esküvői dekorációba? Pont így. Ivett és Peti IT területen dolgoznak, ezért adta magát a dolog, hogy ha már van 404-es asztal (ez ugye a „nem található” számítógépül), akkor megkérjék a Nászra Várva-s lányokat, hogy csempésszenek némi IT kapcsolatot a dekorjukba. Jelentem sikerült és egy szép, tóparti szertartást követően, hatalmasat buliztunk, amihez Kiss Attila esküvői DJ játszotta a legjobb zenéket. A kreatívért végül a mindig szép Veszprémbe utaztunk, hogy aztán még menyasszonyi ruhában és esküvői öltönyben üljünk be a végén sörözni. Már aki, ugye, mert rajtam mondjuk se …










