Esküvő: Dóri és Gergő – Pécs

A „Hova megy az ifjú pár nászútra?” című kérdésre rendre valamilyen klassz egzotikus hely kerül ilyenkor szóba, esetleg valamilyen népszerű európai turista célpont, a bátrabbak a hegyekbe mennek túrázni, a még bátrabbak pedig bevállalnak mondjuk egy Izlandot, de azt a választ, hogy „Pogányba”, na azt még sosem hallottam erre a kérdésre, pedig közeledik a kétszázadik esküvő amin fotósként részt veszek. Az arcomra kirajzolódó kérdőjel láttán Dóri és Gergő a segítségemre siettek, kiderült, hogy házat vesznek a reptérrel is büszkélkedő településen, ezért mondják viccesen, hogy oda utaznak nászútra is. Aki ismeri a humoromat tudja, hogy azonnal lélekközösséget éreztem velük, bár ez …

Lilla és Ákos

Akik nézték a Brickleberry c. sorozatot, emlékezhetnek arra a jelenetre, amikor Malloy a börtönben, a bandájától a következő szöveggel védi meg a barátját: – Jó gyerek, környékünkön lakott. No, Ákossal pont ez a helyzet, bár az igazat megvallva őszintén remélem, hogy sosem kerülünk majd börtönbe. A lényeg és amiért ezt leírtam (már azon túl, hogy, ha mégis börtönbe kerülnénk, akkor Ákos tudja majd mit kell mondani ahhoz, hogy ne szúrjanak le) hogy lássátok milyen régi ismeretség fűz Ákoshoz (és a bátyjához Tamáshoz is, akinek amúgy szintén fotóztam az esküvőjén). Mondhatni együtt nőttünk fel, szóval eléggé kíváncsi voltam, hogy ki lehet …

Esküvő: Réka és Gyula – Orfű

Ha lenne tankönyvi példa a kicsi, hangulatos, családias esküvőre, akkor a tankönyv írói valószínűleg fontolóra vennék, hogy Réka és Gyula esküvőjén keresztül mutassák be azt. Ősz volt, kicsit hűvös, kicsit ködös, kicsit szürke, de már sárgultak a falevelek, már csipkebogyó piroslott a csipkebokrok ágain amikor Máté a feltette a kérdést Rékának és Gyulának, akik igennel feleltek és miután Máté megcerminálta amit meg kellett cerminálni fotózni indultunk. Így születtek az alábbi galériában látható képek. Réka, Gyula: Nem most kezdtétek együtt, de kívánom Nektek, hogy sok-sok év múlva, amikor már a gyermekeiteknek is családja lesz, együtt nézzétek majd vissza ezeket a képeket, …

Esküvő: Petra és Dani – Littke Pallace

Ismeritek az autómániámat. Amikor a jegyes fotózáson Petra és Dani megemlíteTTék, hogy amúgy van egy féltve őrzöTT TT-jük, azonnal jeleztem nekik, hogy a kreatív fotózáson ennek az autónak bizony szerepet kell kapnia, pedig akkor még nem is tudtam, hogy alvázszám szerint az első autó ami a facelift után legördült a győri gyártósorról. De Petra és Dani esküvője nem csak eTTől volt különleges. Tíz éve csinálom ezt, közel kétszáz esküvőn vagyok túl, láTTam és fotóztam már egymást szerető embereket, pont ezért szeretem a munkám, de még engem is meglepeTT az a nyugodt, szenvedéllyel teli összhang ami Petra és Dani közöTT van. …

Fanni és Gergő

Gergő fotós. Amikor a fotós megbízza a fotóst, hogy készítsen róla képeket, na, olyankor van az, hogy a fotós elkezd izgulni és bár mindig a tökéletesre és a lehető legtöbbre törekszik, itt szintet emel, mert mégiscsak egy kolléga esküvői, illetve esetünkben még csak jegyes képeiről van szó. Szerencsére Fanni és Gergő nem nehezítették meg a dolgom, hozták magukkal a mosolyukat, a nevetésüket és a szerelmüket, így nem volt nehéz dolgom, hogy elkészítsem az alábbi képeket és nagyon, de nagyon várjam az esküvőjüket! 🙂

Andi és Tomi

A tavalyi év egyik legjobb hangulatú jegyes fotózásán hatalmasat sétáltunk Orfűn és környékén és közben rengeteget nevettünk. Ez látszik a képeken is, no meg a kalap. Az a kalap, nagyon jó választás volt, kicsit sajnáltam is, hogy nekem nem állnak jól a kalapok, de hát részben ezért hordok helyettük fényképezőgépet. Általában várjuk az esküvőket, de ez a fotózás kifejezetten jó kedvcsinálónak bizonyult Andi és Tomi esküvőjéhez, amiről szintén nemsokára hozom majd a képeket!

Réka és Gyula

Ritkán fordul elő, hogy egy jegyes fotózás alkalmával új helyszínt ismerek meg a közelben, de Réka és Gyula tudtak nekem újat mutatni. Az ősz megunhatatlan színei és a malmok mellett, Orfűn található épített erdei sétány, remek hátteréül szolgáltak a párosunk szerelmes képeinek akik ráadásul saját készítésű ajándékkal is megleptek amit ezúton is nagyon szépen köszönök! Nagyon várom az esküvőt! 😉

Esküvő: Adri és Peti – Ebner Pincészet – Mozsgó

Az idei év egyik leglazább és a maga lazaságában talán egyik legkellemesebb esküvőjére igyekeztünk azon a szeptemberi szombaton Mozsgóra, az Ebner Pincészetbe. Adri és Peti nem izgulták túl a dolgot, de azért odafigyeltek a számukra legfontosabb pontokra és így lett kerek az egész. Miután kimondták az IGEN-t, hatalmas buli kerekedett. Adri, Peti: Sok-sok boldogságot és minden jóból jó sokat kívánunk Nektek! Köszönjük, hogy Veletek, mellettetek lehettünk! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Via és Kati

Ahányszor beterveztük egy tesós fotósorozat elkészítését, mindig másképp alakult és a vége egyéni portré lett. Ezúttal pont fordítva történt, szóval hárman, két autóval vágtunk neki a Mecseknek, hogy egy alkalmas helyszínt találva portréfotózásba kezdjünk és közben remekül érezzük magunkat. Azt hiszem a képek is erről tanúskodnak. Mármint, hogy jól éreztük magunkat.

A Neowise üstökös

Mindig nagy csodálója voltam az éjszakai égboltnak, a Tejútnak és az égbolton megfigyelhető csillagászati jelenségeknek,  de tény ami tény, hogy igencsak elhanyagoltam az éjszakai égbolt fotózását az elmúlt időszakban, mondhatni években. A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös földközelsége remek alkalom volt arra, hogy újra nekivágjak az éjszakának. Sóki Tamás barátommal indultunk helyszínnézőbe, végül az egyik kedvenc fámnál kötöttünk ki a Mecsek dombjai között, itt készült a fenti kép is. A hullócsillagokról egyébként azt mondják, hogy kívánságokat váltanak valóra. Jelentem: ezt az üstökös is tudja, az én kívánságom teljesült! 😉

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás