Esküvői kreatív fotózás: Edina és Gergely

Edina és Gergely esküvőjén sajnos nem tudtunk jelen lenni egy másik esküvő miatt, így csak a kreatív képeik elkészítésére kértek fel minket, mi pedig nagy örömmel vállaltuk azt. Bár nem fáztunk nagyon, azért jól szórakoztunk, reméljük, hogy Ők is! Bejártunk néhány klassz helyszínt a környéken és közben fényképeztünk is. 🙂 Edina, Gergely: Sok-sok boldogságot és minden jót kívánunk Nektek! Köszönjük, hogy megtiszteltetek minket a bizalmatokkal!

Esküvő: Vera és Balázs – Bagolyvár Étterem, Pécs

Kivételes, amikor a vőlegény tartja a kezében a szervezést, még kivételesebb amikor ennek ellenére kifejezetten jól is sikerül minden. Balázs nem bízta a véletlenre, ha jól tudom, még prezentációt is tartott a családnak és a közelebbi barátoknak arról, hogy kinek mi lesz majd a feladata a nagy napon. Remekül szervezett és kivitelezett esküvő lett a vége, két szép szertartás után a Rouge Zenekar vezényletével ünnepeltünk, VLOGot is forgattunk. Vera, Balázs: Köszönjük, hogy minket választottatok! Remekül …

Timi és Józsi

Timi és Józsi Pécsett nyaraltak amikor találkoztunk velük, sőt Józsi számára meglepetés volt, hogy találkoztunk, az pedig pláne, hogy fotózunk is. Megkockáztatom, hogy jól sült el! Klassz délutánt töltöttünk együtt, bejártuk a környéket és közben fotóztunk is! Reméljük, hogy lesz még alkalmunk fotózni Őket! 🙂

Szilvi és Csabi

Szinte az összes tavaszi jegyes fotózásunkat kénytelenek voltunk időben eltolni és ez alól Szilvi és Csabi fotózása sem volt kivétel. Az első alkalommal úgy nézett ki a dolog, hogy az időjárás nem lesz kegyes hozzánk, aztán persze mikor láttuk, hogy mégis, akkor már késő volt elindulni fotózni. Szerencsére ez nem volt rossz hatással az elkészült anyagra, épp ellenkezőleg, jobb körülmények között készíthettünk jobb képeket és egy klassz délutánt tölthettünk együtt. Vlog epizód ezúttal nincs, vannak helyette …

Meli és Gergő

Az idei tél elkényeztetett minket, máskor alig vagy egyáltalán nincs lehetőségünk helyben havas fotókat készíteni, ám idén ez végre másképp volt. Meli és Gergő jegyes fotózása a sokadik havas sorozat itt a blogon az idei télről. Klassz délután volt, a Mecsek újabb arcát ismerhettük meg az ezer közül, közben pedig még vlogoltunk is. Szerencsére az esküvőre sem kell már sokat várni! 🙂

Noémi és Gábor

Az eddigi talán leghidegebb jegyes fotózásunk volt amikor Noémi és Gábor képeit készítettük el, de minden fagyoskodással töltött pillanat megérte. A fagyott Mecsek, a befagyott tavak Orfűn, mind mind bakancslistásak voltak fotózás szempontjából, noha egyes részeket már bejártunk egy-egy fotózás alkalmával, így együtt és pláne ilyen hidegben még sosem. Ráadásul ez volt az első fotózásunk amelyről vlogot forgattunk (IDE kattintva tudjátok megnézni, hogy mennyire meg vagyunk szeppenve attól, hogy mi is szereplünk). A lényeg, hogy …

Boróka és Zoltán

Az egész úgy kezdődött, hogy Lotti meghúzott egy autót a munkahelyén a parkolóban. Persze hagyott egy cetlit, az elérhetőségeivel, hogy az autó tulajdonosa elérhesse és rendezhessük a kárt, de Boróka (övé volt a kérdéses kocsi), nagyvonalúan eltekintett volna a kárrendezéstől. Mi viszont szerettünk volna adni valamit, így felajánlottuk azt a fotózást aminek a képeit most megmutatjuk Nektek. Remek délután volt, nagyon jól éreztük magunkat, szóval ez az egész engem csak megerősített abban, hogy nincsenek véletlenek. …

Esküvő: Noémi és Zoli – Pezsgőház Étterem – Pécs

Ahogy a jegyes fotózásról szóló posztban is ígértük, Noémi és Zoli nagy napjáról is hozunk Nektek néhány képet és egy kis beszámolót. A szezon utolsó esküvői általában már téli, sőt néha karácsonyi hangulatban telnek, ennek pedig megvan a maga varázsa. November első napjait tapostuk. Nem volt különösebben hideg, inkább kellemesnek mondanám, ráadásul az esőt is megúsztuk. A kárpátaljai hagyományokkal tűzdelt esküvő pedig remek hangulatban, az érzelmeknek utat engedve zajlott le. A kreatív képeket egyébként a …

Rita és Vili

Volt még két sorozat amivel adós voltam, nem csak a BLOG látogatóinak, de a rajtuk szereplőknek is. Sajnos ami a családnak készül, az mindig lassan készül el. Nem volt ez másképp most sem, a képek még júniusban készültek, de sajnos csak most lettem kész velük, hiszen az esküvők elsőbbséget élveztek. Rita és Vili szerettek volna pár közös képet magukról, csak úgy, mert miért ne?! Így hát autóba ültünk és elkészítettük az alább is látható néhány …

Vera és Balázs

Nagyon szeretünk ősszel fotózni, de sajnos idén annyira betemetett az utómunka, hogy alig fértek bele az őszi fotózások. Verával és Balázzsal először a pécsi belvárost vettük célba, aztán a Mecsek erdeiben is készítettünk néhány képet. Szép fényeink voltak és még pont volt elég levél a fákon, hogy jól mutasson. Klassz délutánt töltöttünk együtt és már nagyon várjuk Vera és Balázs esküvőjét! 🙂

...2345...10...

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close