Miért lettek ilyen drágák az esküvők?

Sokszor halljuk innen-onnan, hogy bezzeg a szüleink idejében még nem került ennyibe egy esküvő, sokkal kevesebb pénzből is ki lehetett gazdálkodni azt, ami ma kész kis vagyon. Ha a nagyszüleinket nézzük, ez még inkább igaz. Sokan azt gondolják, hogy a piac szemtelenedett el, de azt kell mondjuk, ez nem teljesen igaz. Persze nem vagyunk álszentek, tudjuk, hogy vannak ok nélkül túlárazott szolgáltatások esküvői fronton. Általánosságban viszont nem a szolgáltatások árai növekedtek az egekig, hanem az igények nőttek meg. Nem is kicsit. Ha a ma házasulandóknak azokat a szolgáltatásokat kellene igénybe venniük, mint a felmenőiknek, sok dologgal nem lennének elégedettek. A …

Mennyire vagyok drága?

Avagy már nálam is csomagok közül választhattok. Az elmúlt időszakban sok kolléga honlapját futottam át csomagokat és árakat figyelve, és több menyasszonyomat kérdeztem arról, milyen árajánlatokat kaptak másoktól. Sokszor ért meglepetés – sajnos nem csak pozitív értelemben. Próbáltam összehasonlítani az árakat is, de nem volt egyszerű, mert nem csak az egyes árajánlatok mögött megbújó képi világot kellett ezek mellett látni, hanem azt a szolgáltatást is, amit mások kínálnak. Elsőre azt gondolná az ember, hogy fotós és fotós szolgáltatás között nincs akkora különbség, mindkettő kattintgat és átadja a képeket, pedig bizony van! Egészen mást nyújtanak egyes kollégák, mint amit mi adunk …

Esküvő: Tündi és Joci

Tündi és Joci esküvője egyszerűen magával ragadott minket, jó volt, hogy részesei lehettünk és megörökíthettünk valamit abból a szerelemből, amit egymás iránt éreznek. Bár már a jegyes fotózáson is láttuk, hogy mit tesz a szerelem (Joci annak ellenére is bevállalta a lovas fotózást, hogy néhány nappal a fotózás előtt a pacik egyike nem éppen hagyományos módon fosztotta meg egy kabáttól), az esküvő napján hatványozottan éreztük mindkét oldalról, ami miatt szeretjük a munkánkat. Joci még sztárvendégről is gondoskodott, azzal lepte meg Tündit, hogy meghívta kedvenc énekesét, hogy a lakodalmukon énekeljen Neki és a vendégseregnek. Sok hasonlóban volt már részünk, de nem …

Esküvő: Orsi és Adrián

Minden esküvőt rengeteg munka és szervezés előz meg, mégis ritkán veszünk részt annyira jól szervezett esküvőn, mint amilyen Orsi és Adrián nagy napja volt. Nem volt már rohangászás, nem kellett kapkodni. Amikor megérkeztünk, már minden helyszín tökéletesen berendezve és feldíszítve várta, hogy a készülődést követően útnak induljunk. A kreatív sorozat képeit már az eskü kimondása előtt elkészítettük, így azon a szombaton már csak a közös ünneplésre kellett koncentrálni, amit a TheQuila zenekar hatalmas bulija tett teljessé. Sajnos a sok munka miatt ez a blogbejegyzés csak lassan készült el, viszont így már van lehetőségünk itt is gratulálni Nekik a család gyarapodásához. …

Az egyesítő szertartásokról

Sokszor mondjuk a párjainknak, hogy merjenek egyediek lenni, merjék belevinni a saját egyéniségüket a nagy napjukba. Erre az egyik legkézenfekvőbb a nagy nap legfontosabb mozzanatát, a szertartást egyedivé tenni, erre pedig nem csak az egyéni zeneválasztással van lehetőség. A polgári szertartásnak vannak mindig azonos részei, ilyen a bevonulás, a fogadalom, az aláírás, a gyűrűhúzás, a csók, az anyakönyvvezető beszéde, de ezek elég sok opcionális dologgal bővíthetőek, ilyen az egyesítő szertartás is, ami a pár összetartozását, egybeolvadását szimbolizálja valamilyen rituálészerű mozzanatban. Gyertya Az egyesítő szertartás valamikor azt jelentette, hogy a párok közösen gyújtottak meg egy gyertyát. Már ennek is számtalan verziója …

Vőlegényekről, vőlegényeknek

Ha valaki rákeres a vőlegény és az esküvő szavakra, nem sok érdekességet fog találni. A legtöbb cikk nőknek szól, vagy ha mégis férfiaknak címzik őket, akkor szabályokat és intelmeket fogalmaznak meg („ne igyál az esküvő előtti napon”, „lepd meg a párod egy kisebb ajándékkal”, „ne vezesd a saját kocsid”, …), szinte kizárólag kötelességeket sorolnak fel. Az esküvő közeledtével aztán jönnek a rokonok és barátok élcelődései, amik csak ugyanezt a sztereotípiát erősítik: az esküvő a menyasszonyról szól, a vőlegény ott csak biodíszlet. A kirakatból szemlélve valóban néhány helyen kapnak csak nagyobb szerepet, például, amikor mindenki az Ő arcukat figyeli, hogyan reagálnak, …

A „minden kell” esküvőkről

Amikor valaki belefog a saját esküvője szervezésébe, csak akkor szembesül vele igazán, mekkora is ez a piac és milyen sok szolgáltatás és szolgáltató érhető el. Nem merül ki a tárház a helyszín-ruha-dekor-fotós-filmes-zene hatosban, hanem bizony van koktélpult, bútor, arannyal futtatott Hummer limuzin és csokoládét köpő galambszökőkút is. Szóval amit valaki egyszer el tudott már képzelni egy esküvő kapcsán, az valószínűleg létezik is, sőt van belőle vagy nyolcféle. Néhány nap internetes nézelődés után az ember azon kapja magát, hogy teljesen elveszett ezeknek a forgatagában, már azt sem tudja, pontosan, mit szeretne, mert ez az új és érdekes világ egyszerűen rászabadult és rabul …

Íme öt tanács, hogy minden flottul menjen a nagy napon

1. Válassz jól/jó szolgáltatókat! Foglalás előtt nézd meg a referenciáikat, de ami még fontosabb: beszélgess velük! Ha a referenciáik tetszenek, gondold végig, hogy el tudnád-e azokat fogadni, ha mint ügyfél kapnád meg Őket az esküvődön illetve az esküvőd után. Hiába nagyon jó a fotós, vagy a filmes, ha nem olyan képi világot képvisel, ami közel áll a szívedhez, hiába zseniális a helyszín, ha olyan ételeket készítenek, amit nem szeretsz, hiába jó a zenekar, ha más stílust képviselnek, mint amire Te és a vendégeid önfeledten bulizni tudtok, és ezeket a végtelenségig lehetne sorolni. De miért is fontos beszélgetni? Azért, mert a …

Esküvő: Kinga és Balázs

Gyönyörű júniusi szombatra virradt Kinga és Balázs nagy napján. Olyan volt mint a nagy könyvben. A lényegre koncentráltak, nem vesztek el az apróságokban és nem stresszeltek a készülődés alatt.  Így kell házasodni! A kreatív fotózásra egy kicsivel később került sor, így a nagy nap képei már majdnem elkészültek amikor a kreatív fotózásra mentünk és bár nem gondoltuk, hogy így lesz, a fotózás végére még egy kis napfényt is kaptunk. Kinga, Balázs: Köszönjük, hogy osztozhattunk az örömötökben és  megörökíthettük azt! Sok boldogságot kívánunk! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:  

Esküvő: Virág és Bence – Fekete Sas Rendezvényház, Hódmezővásárhely

Virág és Bence nagy napjára gyakorlatilag ismeretlenekként érkeztünk, hiszen nem előzte meg jegyes fotózás az esküvőjüket, csak telefonon beszéltünk, azonban ez egyáltalán nem látszott, és nem is éreztük. Az első pillanattól kezdve meghívott vendégekként, sőt mondhatjuk, hogy családtagokként bánt velünk mindenki, ez pedig nagyon jó érzéssel töltött el minket! Virág és Bence  a fotózás első pillanataitól kezdve oldottan viselkedtek, nem volt velük nehéz dolgunk. Hódmezővásárhely egyébként gyönyörű, nem véletlen szerettem volna már régóta arrafelé fotózni, ez pedig most végre teljesült. Ezúttal nem bontottam külön a kreatív fotózás és a nagy nap többi képét, azokat kronológiai sorrendben nézhetitek meg! 🙂 Virág, …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás