Tripodcast: Esküvőfotózás velem

Tegnap a Tripodcast című fotós podcast 51. adásában vendégeskedtem, ahol főleg az esküvőfotózásról beszélgettünk és végre élő szóban is elmondhattam egy halom olyan dolgot amiről eddig leginkább írásban fejtettem csak ki a véleményem. Bár sok évvel ezelőtt az online rádiózásba is belekóstoltam, több műsort is vezettem, az első néhány percben igencsak hallani lehet a hangomon, hogy izgulok. Azt mondják, hogy az ember a saját hangját mindig furcsának találja, amikor egy rádió vagy podcast adásban hallja viszont, ám szerintem ez rám triplán igaz. Az adást IDE kattintva hallgathatjátok meg. Köszönöm a meghívást, örülök, hogy ott lehettem!

Egy év slideshowban elmesélve

Még az évértékelő bejegyzés környékén kezdtem el összerakni a kétezertizenkettes évet tömörítő slideshowt de sajnos ez a munka többször is félbeszakadt, így abba a bejegyzésbe már nem férhetett bele a dolog. Ám most itt van, sokkal szebben megvalósítva, mint amennyire az akkori időbeosztásom engedte volna. Nem volt könnyű olyan zenét találni a videó alá, ami egyrészt passzol, másrészt elég hosszú, harmadrészt hangulatban is stimmel, de sikerült, itt van. Ezúton is köszönöm Dexter Britain önzetlen segítségét, amely abban nyilvánult meg, hogy CC licensz alatt tette közzé a videó alatt hallható remekművet. A slideshow elkészültében egyébként komoly szerepet játszott Lotti is, hiszen …

Évértékelő

Így az év végéhez közeledvén azt hiszem eljött az ideje egy kis visszatekintésnek. Itt az ideje végignézni, hogy mit is csináltam idén és nagyjából körvonalazni, hogy merre tovább, hova is igyekszem, milyen céljaim vannak a jövőt tekintve. Rengeteg minden történt idén, nagyon sok kedves emberrel találkozhattam és azt hiszem írhatom, hogy mindannyian adtak nekem valamit magukból hiszen a legtöbb esetben olyan pillanatokban voltam mellettük a fényképezőgépemmel amelyek egyszeriek és megismételhetetlenek, én pedig megpróbáltam a lehetetlent, megpróbáltam fényképek formájában visszaadni valamit ezekből a pillanatokból. Rengetegszer kattant a fényképezőgépem zárszerkezete, ami temérdek fotót eredményezett, hivatalosan is fényképész és fototermék kereskedő lettem, ismét második …

Metro Photo Challange 2012

Úgy döntöttem, hogy nevezek a Metro Photo Challange-re, ami a hazánkban Metropol néven terjesztett ingyenes hírlap által kiírt nemzetközi fotópályázat. Nem lesz könnyű dolgom, mert helyenként elképesztően jó képekkel találkozhatunk a már feltöltött pályaművek között, de mégis úgy érzem, hogy meg kell próbálnom. Nyilván nem én leszek az a szerencsés aki a fődíjat – egy grönlandi fotóexpedíciót nyeri – de ha meg sem próbálom… A képeket elég komoly szakmai zsűri értékeli, de a Ti szavazataitok és lájkjaitok is számítanak,  IDE (vagy a Metropol Photo Challange logóra ) kattintva szavazhattok (Facebook bejelentkezés után, katt a képek sarkában a kis nagyítóra, majd a zöld …

TÖKjó Halloween

Tudom, hogy nagy divat lett most szépen sorban „fúúúj Halloween”-t kiáltani, mert az külföldi és azt utáljuk, de a tökfaragást én speciel tökre szeretem. No, nem csinálni, mert kézügyességem semmi, de megnézni a végeredményt aztán lefotózni az tökjó. Idén szerettem volna tököt faragni, de az utolsó darabot is az orrom elől vitték el így tök és bármiféle kézügyesség hiányában inkább felajánlottam egy portréfotózást annak aki kifarag egy tököt, amiben szerepel az oldal webcíme. Végül Király Martina és Rostás Nikola voltak akik rekordidő alatt szerezték be az alapanyagot és faragák ki a képeken is látható töklámpást. Ezúton is hálásan köszönöm nekik, …

A kép forrása: http://wordpressapi.com

A kép forrása: http://wordpressapi.com Amikor elindult az oldal, azt hittem, hogy jó ideig nem kell majd hozzá nyúlni. Írtam is akkor erről bejegyzést, nagyjából egy hónapnyi munkám volt benne és sok-sok segítséget kaptam másoktól is, amit ezúton is köszönök! Aztán a tárhelyszolgáltató, akinél az oldal akkor lakott, úgy döntött, lecseréli a szerverét, kaptam tőlük egy e-mailt, amiben leírták, hogy mik a teendőim ezzel kapcsolatban. Amikor az oldal a saját számítógépemről átköltözött hozzájuk, végbement egy karakterkódolás konverzió az adatbázison, mivel Ők nem UTF8 karakterkódolást használtak, ahogyan az én számítógépemen a „fejlesztés” idejére rögtönzött szerver, hanem latin2-t. Persze ebből én mit sem …

Megújultunk!

Na, jó csak az oldal, én ugyanaz a kis termetű szakállas, vigyori fotós maradtam aki voltam. Már régóta gondolkodtam rajta, hogy változtatni kellene néhány dolgon, aztán végül úgy döntöttem, hogy egyszerűbb a nulláról elindulni mint a régi oldalon megváltoztatni mindent, így augusztusban vettem egy nagy levegőt és nekikezdtem. Nem volt zökkenőmentes a dolog, rengeteg segítséget kaptam, Borbás Mátyás barátomtól, Wilhelm Tamás barátomtól és Haris Ádám barátomtól is. Köszönet érte mindenkinek (remélem nem maradt ki senki)! Szóval mostanra elvileg mindenkinél befrissült a DNS és az új oldal jelenik meg amikor rám kattint. Lássuk mi változott: Az oldal mától gyorsabb, hazai szerveren lakik, Az oldal WordPress alapokra költözött, …

Köszönet: Fotóblogok Kategória

Eljött hát az idő, tegnap a Goldenblog zsűrije is ismertette álláspontját a fotóblogokkal kapcsolatban. Ennek elemzésébe most nem mennék bele, viszont azt hiszem illene köszönetet mondanom. Mindenkinek. Mindenkinek aki szavazott, megosztott, szavazásra buzdított, ismerősnek, barátnak és rokonnak továbbította a kérésemet. Édesapámnak, aki rengeteget tett azért, hogy a második hely az enyém lehetett. Bár idén nem volt kategóriaidegen blog aki elvigye az első helyet, a Mai Manó Ház győzelme pedig teljesen tiszta és megérdemelt volt, azt kell mondjam, hogy idén is nyertem. Bár a blog „csak” második lett, megnyertem egy halom ember szimpátiáját, támogatását, jó szavait, virtuális vállveregetését, megnyertem a lehetőséget, …

Évzáró Bejegyzés – B.Ú.É.K!

Aki kíváncsi a közel 100MP felbontású panorámára IDE kattintva töltheti le. Év végén mindig elszontyolodom egy kicsit. Számomra valahogy az összes többi ünnepnél, még a születésnapomnál is jobban jelzi a Aszilveszter azt, hogy újra elment egy év és megint új kezdődik. Ám idén másképp van. Nem szomorkodom, felvillanyoznak az idei év eredményei és a temérdek jövőre kitűzött cél, az új tervek és ötletek amelyek megvalósításra várnak.  Sok minden történt idén, az oldal megújult, felszerelések, kiegészítők jöttek és mentek, számtalan expozíció és ezekből temérdek fotó készült. Kiállításom nyílott, aminek a megnyitójára nagyon sokan eljöttetek, amit ezúton is köszönök. Dobogós helyezést értem el egy …

Kiállításmegnyitó[videóval]

Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki megtisztelt azzal, hogy velünk töltötte a múlt kedd estét, és megtekintette első fotókiállításomat, végighallgatta a megnyitót. Azért az kiderült, hogy nem vagyok egy Cicero ha mikrofonba, tömeg előtt kell beszélni. Valahogy úgy vagyok az ilyen szónoklatokkal mint a focival. Szeretek, de nem tudok. Amikor bekapcsoltam a hangosítást, és megfordultam, teljesen ledermedtem. Próbáltam ugyan meztelenül elképzelni a közönséget, ennyi embert nehéz ennyi idő alatt meztelenül elképzelni, másrészt pedig inkább arra koncentráltam, hogy az egybegyűltekhez, legalább néhány információfoszlány eljusson abból amit mondani próbálok. Nem volt mese, beszélni kellett! Én megpróbáltam, de amikor a szám alig akart …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás