Esküvő: Mesi és Lóci

Gyakran írom itt és mondom is a párjainknak, hogy vigyék bele a fotózásba saját magukat, a rájuk jellemző tárgyakat, helyszíneket, azokat a dolgokat amik közel állnak a szívükhöz. Így kerültünk Mesivel és Lócival Balatonfenyvesre, hogy esküvői kreatív sorozatot fotózzunk, de ne rohanjunk ennyire előre. hiszen ez már az esküvő után volt. Azután az esküvő után, ahol az átlagnál lazább, nyugodtabb készülődést követően a templomba, onnan pedig a házasságkötő terembe  vezetett az utunk. A meghitt szertartásokat …

Erika és Márk

Erika és Márk jegyes képeit a szó legszorosabb értelmében a Balatonon készítettük el. A vitorlás csak úgy siklott  a magyar tenger felszínén a naplementében, mi pedig remekül éreztük magunkat, hiszen közel ideális körülmények között fotózhattunk. Ezúton is köszönjük a kapitányunknak, Pápai Istvánnak, hogy kivitt minket!

Marcsi és Máté – esküvői kreatív és trash the dress fotózás Horvátországban

Amikor külföldre indulunk fotózni, – igen ez most egy viszonylag hosszú blogposzt lesz, bocsánat- az mindig izgalmas, hiszen a sokat használt környékbeli helyszíneket – amik persze így sem unalmasak, mert folyton változnak – felváltják az új, ismeretlen helyek. Ez elsülhet jól is és kevésbé jól is, nekünk idén mindhárom alkalommal szerencsénk volt amikor külföldön fotóztunk. Írhatnám, hogy a nyaralásunk után kipihenten érkeztünk meg Pag szigetére, de ez egészen egyszerűen nem lenne igaz. Ha egyszer végre …

Esküvő: Ági és Jenő

Ági és Jenő egy napsütéses kora őszi szombaton mondta ki a boldogító Igent, amit egy fergeteges buli koronázott meg, hogy aztán hétfőn a horvátországi Krk szigetre induljunk elkészíteni a kreatív sorozatot. Három napot töltöttünk a szigeten és remekül éreztük magunkat. Rengeteg képet készítettünk a tengerparton, a festői óvárosban, sőt még a tenger felszíne alatt is, ráadásul még egy kis strandolásra is jutott idő. Ági, Jenő: óriási élmény volt veletek utazni, fotózni és fényképeket készíteni a …

Réka és Laca

Rékát és Lacát már fotóztuk egyszer, igaz akkor nem voltunk még ilyen közel az esküvőjükhöz és akkor talán az időjárással sem volt akkora szerencsénk, mint most. Ami viszont nem változott, hogy jó Őket fotózni, jól mozognak a fényképezőgép előtt, és messziről látszik, hogy nagyon szeretik egymást! Egészen a Balaton partjáig utaztunk ezekért a képekért és azt kell, hogy mondjam, hogy megérte! 🙂 Szerencsére már nem kell sokat várnunk az esküvőre! 😉

Anikó

Régóta húzódott már, hogy elkészítsük Anikó portrésorozatát, de valami mindig közbeszólt. Most sem volt épp felhőtlen az időjárás, de mi nem hagytuk magunkat és így is nekivágtunk az Óbányáról kifelé vezető túraútnak, hogy a pataknál a vízesésekkel a háttérben fotózzunk. Sikerült is kifognunk kb. két órát amikor nem esett, így eső nélkül érkezhettünk a helyszínünkre és fotózhattunk egy darabig. Persze visszafelé bőrig áztunk, de a képeket elnézve, azt hiszem bőven megérte. A helyszín egyébként nagyon …

Virágzik a kockás liliom

A viszonylag korán érkező tavasz már március elején előcsalogatta a tavaszi virágok egy jelentős részét, így közel egy hónappal korábban fotózhattam kedvenc virágaimat, mint az előző évben (a tavalyi blogbejegyzésért IDE kattints). Az alábbi képek több fotózás alkalmával készültek, szám szerint azt hiszem háromszor látogattunk a határmenti erdőbe, hogy mocsári kockás liliomot, vagy latin nevén Fritillaria meleagrist fényképezzünk, a korai bimbóktól egészen a már kifejlett, kinyílott virágokig. Ezek a törékeny és amúgy nehezen fotózható kis …

Már a kockás liliom is tudja: Itt a Tavasz!

Napkeltére terveztünk a tett színhelyére érkezni és bár Lottiék kutyája (akit történetesen Cukinak hívnak) már egy órával a telefonomon beállított ébresztő időpontja előtt az ajtó berúgásával jelezte, hogy kialudta magát, itt az ideje, hogy felkeljünk és vele foglalkozzunk, meglepően frissen ébredtem. Az ablakon kinézve néhány kósza felhő kivételével tiszta égboltot pillantottam meg, örvendeztem is, irány hát fotózni. Az már persze út közben látszott, hogy fényünk nem sok lesz, érkeztek a felhők minden irányból, hogy a …

Angéla és Zoltán Trash The Dress Underwater

Régóta dédelgetett álmom egy igazi Trash The Dress sorozat elkészítése, amely bár itthon még viszonylag új keletűnek számít, nem feltétlenül teljesen elvetendő, ha az ember esküvőt tervez.  A TTD (Trash The Dress – Tedd Tönkre a Ruhád) az esküvőfotózás egy a tengerentúlról elindult kreatív ága, melynek során a pár az esküvő után valamilyen módon tönkreteszi a ruhát, ezt pedig megörökítteti. A dolog gondolati háttere, hogy mivel örök hűséget fogadtak egymásnak, nem lesz többé szükségük a …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close