Viki és Dani esküvője a sokadik olyan esküvő volt, ahova a vőlegény „ha egyszer esküvőm lesz, azt csak a Ricsi fotózhatja” kijelentése nyomán kerültem. Nem tudom, hogy kell-e azt ecsetelnem, hogy ez miért nagy dolog, mindenesetre azt alig ha tagadhatnám, hogy ez egy nagyon jól eső elismerés, pláne olyasvalakitől akivel ennyire egy húron pendültünk már az első pillanatban amikor egy másik esküvőn évekkel ezelőtt megismertük egymást. Nem írnám most le újra a megismerkedésünk történetét, akit érdekel a jegyes fotózásról szóló posztban el tudja olvasni. Remek hangulatú készülődést, olyan egyházi szertartás követett azon a szombaton, amely megható volt, de Dani csetlése-botlása …
Sokat írok arról, hogy mennyit ad Nekem a munkám, hogy mennyit adtok Ti a fotózásokon, a megbeszéléseken, vagy akár csak a közösségi médiában a reakcióitok formájában. Emmát, Vikit és Rolit tavaly Niki és Chris esküvőjén fényképeztem először, aztán eljöttek hozzám egy családfotózásra, aminek a végén a kicsi Emma az én kezemet fogva sétált az autóhoz. Nem tudom elmondani, hogy milyen jó érzés volt, hogy Ő is így a bizalmába fogadott. Ezek azok a pillanatok amik feltöltenek és ezek azok a képek amikért még mindig imádom a munkám! Köszönöm Nektek!
Már a jegyes fotózáson volt szó róla, hogy a kutyák mellett egy veterán járműcsoda is részt vehetne a kreatív képek elkészítésénél, de bevallom őszintén, hogy ettől féltem egy kicsit. Két örökmozgó Beauceron magában, veterán oldalkocsis motor nélkül is képes megizzasztani a fotósokat, de gondoltam: kihívás elfogadva! Zoli, aki akkor az első közös fotózásunkon vett részt, még kérdezte is, hogy nagyjából hány nyers képpel indulunk haza egy ilyen fotózásról, én epdig kisvártatva rájöttem, hogy a válaszom mely szerint öt-hatszáz nyersfotó a vége általában, itt most hamar cáfolatra lel majd. Az öt-hatszáz kép ezesetben arra volt elég, hogy legyen szám szerint kettő …
…és Rebelle és Lemmy. Azt mondják, hogy a gazdag embernek márkajelzések vannak a ruháin, a boldognak meg szőr és sáros mancsnyomok. Lehet benne igazság, legalább is ezeket a képeket készítve és most végignézve is ez az érzésem támadt. Viki és Attila kedvenceiket is magukkal hozták a jegyes fotózásra és talán írhatom, hogy nem is bánták meg. A két eb ügyesen viselkedett a fényképezőgép előtt (is), mi pedig közben néha azért a házasodni vágyó kétlábúakról is készítettünk néhány képet.
Péntek volt és meleg, szikrázó napsütés és volt valami a levegőben. Valami amitől mindenki érezte, hogy ez a nap egy kicsit más mint a többi. Remek hangulatú készülődést és egy gyors koszorúslányos fotózást, két megható szertartás követett, hogy aztán DJ Jillek vezényletével kirúgjuk a ház Hotel oldalát. Sajnos mivel másnap is esküvőztünk, nem tudtunk tovább maradni, pedig maradtunk volna. Egyébként VLOGot is forgattunk. Norbi, Viki: Szeretünk benneteket és az, hogy ránk bíztátok életetek egy ilyen fontos szakaszának a megörökítését, megtisztelő volt számunkra! Legyetek mindig nagyon-nagyon boldogok!
…avagy, ilyen amikor a fotósokat fotózzák. Norbi és Viki ugyanis esküvői fotósok, ráadásul ugyanabban a felosztásban, mint mi. Viki biológus, de együtt fotóznak. Egy Facebookon közzétett kép alapján indultunk el helyszínt keresni a Káli-medencében és nem messze a hangzatos nevű Gyepükajántól meg is találtuk azt. Sokat utaztunk, de megérte. Ja, egyébként VLOG-ot is forgattunk.
Gyönyörű havas reggelre ébredt a Mecsek aznap. Nem is volt kérdés, ha lehet, akkor a hegyen készítjük el Viki képeit. Először a Misina tető környékén kezdtünk el fotózni, de onnan „elzavartak” minket. Igen, elzavartak. Egy „Úr” nehezményezte, hogy ott vagyunk (pedig ekkor még csak a bemelegítőképek készültek) olyan stílusban lépett fel velünk szemben és olyan hangnemben kommunikált velünk, amilyet mióta fotográfiával foglalkozom, nem tapasztaltam, még a szórakozóhelyek részeg vendégeitől és a kidobóktól sem, pedig azért az éjszakában mindig akadnak „kedves” emberek. Még visszategezni is elfelejtettem, miután köszönés nélkül nekem szegezte a kérdést: – Nem akarsz elmenni? Szó, szót követett, próbáltam …
Ahogy az újonnan megismert párok fotózásának is megvan a maga romantikája, ugyanúgy jó érzés lehet ismerősöket, jó barátokat fotózni, főleg, ha ott voltál akkor, amikor megismerkedtek és ismered a történetüket, az első pillantástól egészen az eljegyzésig. Ünnepeltünk, amikor Viki és Norbi először találkoztak, Norbi egy maciszörpre hívta meg Vikit, az ajtó felett pedig ez állt „Jobb Mint Otthon”. Viki, Norbi: kívánom nektek, hogy amikor majd összeházasodtok, sehol se legyen jobb mint otthon, egymás mellett. Szeressétek egymást mindig úgy, ahogyan most és látszatok mindig ugyanolyan boldognak mint a képeken.