Pocakfotózás: dupla adag kismamával

Nehezen indult be ez a hét, nem tudtam annyit aludni, hogy kipihentnek érezzem magam és akármibe kezdtem, az nem sikerült. Vannak ilyen időszakok, van, hogy tovább tartanak, van, hogy hamarabb véget érnek, de tény, hogy sokszor segít egy pozitív élmény abban, hogy másfelé induljon velünk a szekér. Tényleg nem voltam egyben, de aztán jött ez a két vidám kismama, fülig érő mosollyal az arcukon és tíz perc alatt minden bajunkat elfelejtettük Lottival, pedig Ő is fáradtan, ráadásul munka után döntött úgy, hogy velünk tart a fotózásra. Vicára talán emlékeztek, Ő látható azon az esküvői fotón, amit már nagyon sokszor, nagyon …

Esküvő: Vica és Isti – Pécs

A kellemetlen és kellemes meglepetések, a kitörő érzelmek, a szerencse, a tanulás és az odaadás napja volt számomra a kettővel ezelőtti szombat. Esküvőt fényképeztünk. Igen többes számban. Lotti odaadó és szorgalmas munkája nélkül elvesztem volna azon a szombaton, ezért pedig köszönettel tartozom, de ne szaladjunk ennyire előre.  Soha nem titkoltam, hogy esküvői fotográfus szeretnék lenni, ha nagy leszek, noha ezt itt a blogon kevésbé hangoztattam. Amikor Isti felhívott azzal a kéréssel, hogy fotózzam az esküvőjét, és tisztázódott, hogy nincs programom arra a napra, azonnal igent mondtam, és a néhány nappal későbbre megbeszélt ügyféltalálkozó után már a fejemben motoszkáltak a fényképek amelyeket még …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close