Általában, ha egy párnak nincs konkrét helyszínötlete a jegyesfotózásra azt szoktam tőlük kérdezni, hogy városi vagy inkább természetközeli helyszínt képzeltek el ezekhez a képekhez háttérként? Ancsa és Gábor az utóbbi mellett tették le a voksukat, így a Mecsek végeláthatatlan helyszín kínálatából válogattunk, amikor együtt fotózni indultunk.

Az idei első hó alatt ébredező Pécs. 20MP-es panorámáért katt IDE. Megint hajnalban keltünk, 4:30-kor egészen pontosan. Illetve nem pontosan akkor, tekintve, hogy az órát helyettesítő mobiltelefon csörgésére felriadva, először levertem azt a szekrényről, majd szundimódba kapcsoltam. Öt perc elteltével újra kegyetlenül csörögni kezdett. Nem volt mit tenni felkeltem, szedelőzködni kezdtem. A Széchenyi térre érve elég komoly csalódás ért, nem volt hó. Sebaj, – gondoltuk majd felmegyünk a hegyre, és felmentünk. Ott volt hó, meg sötét is, így kattintottunk egy-két képet majd eredeti úticélunk felé vettük az irányt, ahol a fenti kilátás várt ránk. A helyszín titok, de azt hiszem ha …

Pécs a Tubesről. A tegnap reggeli kudarc után, ismételten ködös, borongós későőszi reggelre ébredtünk. Őszintén szólva semmi kedvem nem volt megmozdulni, nem ám még elindulni fotózni. Lotti szerencsére addig győzködött amíg nagy nehezen a konyha felé vettem az irányt, némi reggeli reményében, majd egy kis pakolászást követően útnak indultunk. Amikor a legutóbb a Tubes Kilátónál jártunk, csak úgy röpködtek a mínuszok. Ezzel szemben, felfelé igyekezvén, már jóval a Niké szobor megpillantása előtt elkezdtünk kékséget, és a ködtakarón átszűrődő napsugarakat látni, és az autóból kiszállva kellemes langyos szellő csapott arcon bennünket. Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem. A …

A hátam közepére nem kívántam egy újabb iskolai feladatot amikor vasárnap kora-este „csináljunk panorámát” felkiáltással Lottit és a sokat látott huszonéves állványomat (ami igazából édesapámé, de én használom tartós bérletben:) felnyalábolva a házunkkal szemben található domb megmászására indultam. Elkattintottam néhány képet, megjegyeztem a fájleveket és már úton is voltunk visszafelé, Én, Lotti és a huszonéves állvány rajta a 40D-vel. Hazaérkezvén nekiállítottam a technikát egy gyors összeillesztésnek, majd összeillesztés után a mentésre böktem és a másodszorra készült verzióról el is feledkeztem. Tudom vannak hibái, de mi fotósok sokszor érzelmi alapon döntünk egy-egy kép sorsáról, még ha az hemzseg is a technikai …