Esküvő a Gálffy Birtokon Adrival és Bencével

Először jártunk a Gálffy Birtokon, de valami azt súgja, hogy nem utoljára. Adri és Bence egy hangulatos kis tó partján, tavirózsák és barátaik, rokonaik gyűrűjében mondták ki azt a bizonyos Igent, amellyel nem változott semmi és egyszerre minden megváltozott. Ahogy a Cerminátor, a szertartás szövegében fogalmazott: „..az álmok néha tényleg valóra válnak…”. A szertartásokat remek hangulatú buli követte, amelyhez Heszberger Tamás a Wedding DJ szolgáltatta az alapanyagot, benne ezúttal sem kellett csalódnunk. Benne sem. Adri, Bence: Nem tudok Nektek mást kívánni csak azt, hogy nézzetek egymásra mindig úgy, mint ezeken a képeken, legyen egymáshoz mindig egy kedves szavatok és szeressétek …

Esküvő Igalon Vikivel és Danival

Viki és Dani esküvője a sokadik olyan esküvő volt, ahova a vőlegény „ha egyszer esküvőm lesz, azt csak a Ricsi fotózhatja” kijelentése nyomán kerültem. Nem tudom, hogy kell-e azt ecsetelnem, hogy ez miért nagy dolog, mindenesetre azt alig ha tagadhatnám, hogy ez egy nagyon jól eső elismerés, pláne olyasvalakitől akivel ennyire egy húron pendültünk már az első pillanatban amikor egy másik esküvőn évekkel ezelőtt megismertük egymást. Nem írnám most le újra a megismerkedésünk történetét, akit érdekel a jegyes fotózásról szóló posztban el tudja olvasni. Remek hangulatú készülődést, olyan egyházi szertartás követett azon a szombaton, amely megható volt, de Dani csetlése-botlása …

Eljárt felettem az idő?

Amióta csak benne vagyok a fotózás és az esküvők világában, azt tartom és hangoztatom is széles körben, hogy a fotósok képi világa, egyedi és megismételhetetlen. Pont erről írok a Hogyan válasszunk esüvői fotóst?! című posztomban is, amikor azt írom, hogy nem lehet minket fotósokat táblázatok, vagy pusztán az ár és a nyújtott szolgáltatások mennyisége alapján megítélni, vagy összehasonlítani. De miért írok most erről? Visszajutott hozzám nemrégiben egy vélemény, miszerint eljárt felettem az idő. Nem tudom, hogy kitől származik, azt hiszem nem is fontos. Valóban nem ültem fel egyik divatvonatra sem. Nem próbálom természetesség címén eladni, hogy a fű kék, hogy …

Esküvő Palotabozsokon Csillával és Szabival

Csilla és Szabi egy megható egyházi szertartással nyitották a sort, amit aztán olyan buli követett, amit ritkán látni esküvőkön. A dolgot végül a barátok, helyi hagyománynak mondható ajándékozós tánca koronázta meg, amelyben a párhoz közel álló barátok, többek között a helyi focicsapat mezében léptek a tánctérre és elképesztő bulit csaptak (de a képeken és a vlogban ezt úgyis látjátok majd). A kreatív sorozatért az Erdősmecskére, a bányató partjára mentünk, ahol gyorsabbak voltunk a sokszázezer szúnyognál és még azelőtt elkészítettük az alább látható képeket, hogy el tudtak volna minket fogyasztani. Csilla, Szabi: Legyen olyan mély a szerelmetek, amilyen mély a bányató, …

Esküvő Orfűn Eenával és Balázzsal

Sokszor megfogadtam már, hogy amikor hazaérek egy esküvőről, rögvest megírom róla a blogbejegyzést, mert amikor még friss az élmény, akkor sokkal könnyebb, de valahogy ez idén megváltozott, talán pont Eena és Balázs esküvőjével. Mert most augusztus van és én itt ülök a számítógépem előtt és ugyanolyan élénken élnek bennem azok a májusi élmények, az öröm a vendégek arcán a tombolasorsolásnál, vagy a kétkedő pillantások amikor valaki konstatálta, hogy igen, ezen az esküvőn tényleg vannak masszőrök. Mert mi kell egy jó esküvőhöz? Első körben egy cuki, egymást szerető, egymásra mosolygó és nevető páros, akikben ég a vágy, hogy összekössék az életüket. …

Esküvő Mecseknádasdon Ivettel és Petivel

…avagy, hogyan lesz egy esküvőn 404-es asztal és hogy kerülnek régi számítógépalkatrészek egy esküvői dekorációba? Pont így. Ivett és Peti IT területen dolgoznak, ezért adta magát a dolog, hogy ha már van 404-es asztal (ez ugye a „nem található” számítógépül), akkor megkérjék a Nászra Várva-s lányokat, hogy csempésszenek némi IT kapcsolatot a dekorjukba. Jelentem sikerült és egy szép, tóparti szertartást követően, hatalmasat buliztunk, amihez Kiss Attila esküvői DJ játszotta a legjobb zenéket. A kreatívért végül a mindig szép Veszprémbe utaztunk, hogy aztán még menyasszonyi ruhában és esküvői öltönyben üljünk be a végén sörözni. Már aki, ugye, mert rajtam mondjuk se …

#kedvenchelyszín – Borveranda – Palkonya

Szolgáltatói körökben sokszor esik szó a kevésbé kompetens kollégákról, sokan, sokat panaszkodunk azokra, akiket nem szívesen ajánlunk tovább, vagy akivel kifejezetten nehéz volt együtt dolgozni. Emiatt régóta terveztem, hogy elkezdem egy kicsit részletesebben bemutatni azokat, akiket értékes tagjainak tartok az esküvői szcénának és akikkel jómagam is szívesen dolgozom együtt, sőt Nektek is jó szívvel ajánlom Őket. Teszem ezt pont azért, hogy ne mindig csak panaszkodjunk, hanem vegyük észre és emeljük ki azokat, akik jók abban, amit csinálnak, akik szívből és lélekkel, a párokért, értetek dolgoznak. Még mindig Pécs környékén járunk, a palkonyai Borverandára kalauzollak el benneteket ebben a bejegyzésben, ahol …

Esküvő: Zsófi és Balázs – Veszprém – Wine & Vinyl

Ha februárban házasodsz, akkor az elvárások ritkán találkoznak a valósággal. Mert mit is várunk egy téli esküvőtől? Hóesést, havat és havas képeket, téli hangulatot, de ez sajnos csak ritkán adatik meg. Zsófi és Balázs esküvőjének napján viszont kis túlzással országos havazásra ébredhettünk és nem csak, hogy bőven kitartott mire Veszprémbe értünk, de még a délutáni gyors kreatív fotózáskor is el tudtunk kapni egy kicsit belőle az Eplénybe vezető úton, szóval az időjárásra sem lehetett panaszunk. Megható és személyes szertartást egy gyors csoportfotózás és egy finom ebéd követett, hogy aztán fotózni induljunk és végül egy szűk körű, de annál fergetegesebb buli …

#kedvencDJ – DJ Jillek

Szolgáltatói körökben sokszor esik szó a kevésbé kompetens kollégákról, sokan, sokat panaszkodunk azokra, akiket nem szívesen ajánlunk tovább, vagy akivel kifejezetten rossz volt együtt dolgozni. Emiatt régóta terveztem, hogy elkezdem egy kicsit részletesebben bemutatni azokat, akiket értékes tagjainak tartok az esküvői szcénának és akikkel jómagam is szívesen dolgozom együtt, sőt Nektek is jó szívvel ajánlom Őket. Teszem ezt pont azért, hogy ne mindig csak panaszkodjunk, hanem vegyük észre és emeljük ki azokat akik jók abban amit csinálnak, akik szívből és lélekkel, a párokért, értetek dolgoznak.  Itt van mindjárt Jillek Mátyás aki nem csak esküvői DJ de ceremóniamester és szertartásvezető is. …

Ilyen volt 2022 – esküvői slideshow a tavalyi szezonról

Több mint tíz éve fotózom esküvőket, közeledik a kétszázadik esküvőm, de talán soha nem volt ilyen nehéz dolgom amikor a képeket válogattam az éves slideshow-ba. Annyi felé jártunk, annyi mindent csináltunk és annyira klassz szezonunk volt, hogy szinte fájt lenyomni a válogatásnál a törlés gombot egy-egy képre, pedig muszáj volt, mert szerettem volna ha azért nézhető hosszúságú marad a dolog. A slideshow elkészült én pedig ide most nem írok többet, nézzétek meg, és ha tetszik osszátok meg Ti is azokkal akik benne lehetnek az ideiben, vagy szerepeljetek benne Ti magatok! Akad még szabad időpont a 2023-as szezonra!

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás