Zsuzsi és Tivi

Annyi fotózás volt mostanában, hogy időben egész messzinek tűnik, pedig alig néhány hete volt csak, hogy pipacs és búza után kutatva indultunk Zsuzsival és Tivivel Mohács felé. Persze a Facebookon is többen próbáltak segíteni bennünket a megfelelő helyszín megtalálásában és így a képeket visszanézve azt hiszem köszönetet mondhatunk mindenkinek aki segített! Remek délután volt, egy igazán kedves és klassz párossal, akiknek *SPOILERVESZÉLY* nagyon várjuk már az esküvőjét, amiről szintén képes beszámolót olvashattok majd itt, ahogyan azt már megszokhattátok! 😉

Anett és Achim – Grüner See

Anett és Achim jegyes fotóiért összesen 906 km-t autóztunk, amivel azt hiszem ez a jegyes fotózás került az első helyre a legtávolabbi jegyes fotós helyszínek listáján, ahova ennek ellenére biztosan vissza fogunk menni. Lélegzetelállítóan szép környéken, az Alpokban található ez a kis csodavilág, ahol egy a helyszínhez hasonlóan jó fej párost fotóztunk. A fotózást némileg nehezítette, hogy az időjárás tizenöt másodpercenként változott. Három percbe simán belefért egy hóvihar némi viharos széllel, egy kis szemerkélő eső és egy csipetnyi verőfényes napsütés is.  A Grüner See egyébként csak ilyenkor tavasszal könnyen körbejárható, mert amúgy víz alatt van az egész. Amikor mondták, hogy a …

Újabb év, újabb slideshow!

Azt már megszokhattátok, hogy az évértékelő blogbejegyzésbe (amit egyébként érdemes elolvasni) jellemzően nem fér bele az adott év kedvenc esküvői-,pár- és jegyes fotóiból készült slideshow, de arra még nem volt példa, hogy februárban tegyem közzé azt. Pedig az ok egyszerű: rengeteg a munka. Már javában készülök az idei szezonra, közben pedig igyekszem lezárni a tavalyit, miközben elképesztő mennyiségű megkeresés ömlik a postaládámba. Szóval késve bár, de megtörve nem, itt az új slideshow, amely felöleli a tavalyi évet és elmeséli, hogy mennyire gyönyörű szezont zártunk. Sőt, egy kicsit talán azt is, hogy miért a munkám az életem. Tudom, hogy hosszú lett, de annyira …

Szilvi és Andrzej

Van, hogy két adagban készítjük el a jegyes sorozatot, néha azért mert rommá ázunk, néha pedig azért, mert olyan lehetőség adódik, amit kár lenne nem kihasználni. Esetünkben az utóbbi történt. A karácsonyi vásár fényei és egy szerelmespár akik épp az esküvőjükre készülnek, remek lehetőséget biztosítanak egy ilyen fotózáshoz, még akkor is ha a tömeggel is számolnunk kell. Ezért amikor szóba került, hogy a késő őszi sorozat után újra fotózzunk és annak a főtéri vásár adjon helyet, nagyon megörültem. Remélem a képeken is látszik, hogy miért! Egy csillagos fotóval még mindenképpen lógok ennek a kedves párosnak, úgy, hogy kérek mindenkit: szurkoljatok, hogy …

Anita és Ati

A jegyes fotózások mindig jó hangulatúak szoktak lenni, de Anita és Ati még erre az alapra is rátettek egy jó nagy púpos lapáttal, már a fotózás legelején. Van aki picit nehezebben oldódik és eltelik tíz-tizenöt perc mire megszokja, hogy fotózom. Ennek esetünkben nyoma sem volt. Anitáék az első perctől kezdve teljesen természetesen viselkedtek, mintha ott sem lettem volna. Akik követik ezt a blogot, tudják, hogy viszonylag ritkán fotózom a belvárosban, és inkább a természetközeli helyszíneken készült képek szerepelnek nagyobb mennyiségben itt is, de ez a sorozat szerintem a belvárosi képekkel lett egész. A fotózásra egyébként Gábor barátom is velünk tartott, aki …

Évi és Laci

Egy közeli barátom megkért, hogy segítsek neki a májusfaállításban. Igen még május elsejére virradó éjszaka. Aztán nem is gondolva az egészre, május elsején, Évivel és Lacival történő gondos egyeztetés után, találkoztunk és elindultunk elkészíteni a jegyes fotóikat. Mindig örülök, ha fontos szerepet töltenek be az általam készített képek a rajtuk szereplők életében, de az különösen nagy megtiszteltetés, ha egy pár ezekkel a képekkel tudatja a baráti illetve rokoni körrel, hogy eljegyezték egymást. Aki ismeri a képeimet tudja, hogy igen nagy hányadát teszik ki az általam használt helyszíneknek, amelyek természetközeliek és ebből adódóan legtöbbször a várostól távoliak. Nem volt ez másképp most …

Melcsi és Gábor

Melcsit és Gábort kutyájuk, Lego is elkísérte a jegyes fotózásra, ami már a fotózás legelején remek hangulatot teremtett. Bár a Nap sajnos nem sütött sőt, egyszer még az eső is eleredt, az időjárás nem tudott elijeszteni bennünket a fotózástól. Igazán klassz helyszíneket jártunk be egy igazán klassz párral, annak pedig, hogy a filmes kolléga és egy jó barát is csatlakozott hozzánk, külön örültem. Remek délutánt töltöttünk együtt. Bízom benne, hogy Ők is legalább olyan jól érezték magukat, mint mi.

Írisz és Roland

Írisz és Roland jegyes fotózásának külön örömmel indultunk neki, hiszen szegről-végről ismertük egymást, Lotti évfolyamtársa volt, ma pedig kolléganője Írisznek. Több helyszínt is végigjártunk, a Zsolnay negyedben kezdtünk, majd átvágtattunk a lagzi helyszínére, de nem bírtuk ki, hogy útközben ne álljunk meg egy kis erdei úton is fotózkodni. Írisz és Roland kapcsolata nagyon régre nyúlik vissza, ez már a fotózás elején is látszott, nagyon egy hullámhosszon mozogtak és szinte egy pillanatra sem engedték el egymást, ami a képeken is nagyon jól látszik. Beszéljenek helyettem a képek:

Dóra és Barna

A tavaszi jegyes fotózások egyik legnagyobb előnye, hogy zöldellő erdők és a virágzó mezők rengeteg helyszínlehetőséget kínálnak. A levegőben terjengő virágillat és a madarak csicsergése pedig már csak hab a tortán a téli hónapok alatt ellustult érzékeinknek. Ezúttal a szúnyogok hadát is megúsztuk, szóval igazán nincs okunk panaszra. Dóra és Barna jegyes fotózása igazán klasszul sikerült, változatos képanyag született, ami annak is köszönhető, hogy elég időt szántak a képek elkészítésére. Remekül éreztem magam, alig várom az esküvőt! 🙂

Kriszti és Tamás

Az idei második jegyes fotózás helyszínének kiválasztásakor, nem kisebb fába vágtuk a fejszénket, mint, hogy megtaláljuk az amúgy kevesek által ismert bokodi hűtőtó szerteágazó mólóit és ott készítsük el Kriszti és Tamás jegyes fotóinak azon részét, amelyen nem szerepel a páros tulajdonát képező 1984-es Dodge RAM.  Szombat délután tehát Agárdon beültünk a már említett autócsodába, ami a maga hat méteres hosszúságával amúgy is tekintélyt parancsol, de ahogyan az 5.9 literes V8-as duruzsolt, az olyan volt mintha egy egészen más dimenzióba csöppentünk volna.  Tamás nem hagyta szétszaladni a több, mint kétszáz lovat, de így is viszonylag hamar a tett színhelyére érkeztünk, …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás