Bogi és Norbi

Az idei év első jegyes fotózásán Bogit és Norbit fényképeztem. Amikor a Mecsek egyik általam kedvelt helyszínére, a volt vidámpark területére megérkeztünk, a természet még épp csak ébredezni látszott téli álmából. Ennek ellenére egy két kabát nélküli képet is elkattintottam az esküvőre készülő szerelmespárról, sőt egy szál virágzó leánykökörcsint is megkértem, hogy egy kép erejéig vigyázzon a jeggyűrűre.

Viki és Attila

…és Rebelle és Lemmy.  Azt mondják, hogy a gazdag embernek márkajelzések vannak a ruháin, a boldognak meg szőr és sáros mancsnyomok. Lehet benne igazság, legalább is ezeket a képeket készítve és most végignézve is ez az érzésem támadt. Viki és Attila kedvenceiket is magukkal hozták a jegyes fotózásra és talán írhatom, hogy nem is bánták meg. A két eb ügyesen viselkedett a fényképezőgép előtt (is), mi pedig közben néha azért a házasodni vágyó kétlábúakról is készítettünk néhány képet.

Réka és Gyula

Ritkán fordul elő, hogy egy jegyes fotózás alkalmával új helyszínt ismerek meg a közelben, de Réka és Gyula tudtak nekem újat mutatni. Az ősz megunhatatlan színei és a malmok mellett, Orfűn található épített erdei sétány, remek hátteréül szolgáltak a párosunk szerelmes képeinek akik ráadásul saját készítésű ajándékkal is megleptek amit ezúton is nagyon szépen köszönök! Nagyon várom az esküvőt! 😉

Petra és Dani

Az ősz kimeríthetetlen tárháza a színeknek ezért szinte mindegy, hogy milyen természetközeli helyszínen fényképezünk, a sárga, a narancssárga és a vörös mindenképpen jó társként követ majd minket mindenhova. Petra és Dani őszi jegyes képeket szerettek volna ezért igyekeztünk úgy időzíteni, hogy az erdő már az ősz színeiben pompázzon. Azt hiszem írhatom: sikerült!

Timi és Peti

Timi és Peti közel az utolsó pillanatban kerestek meg, de ez nem tántorított el minket attól, hogy még az esküvő előtt jegyes fotókat is készítsünk, így a Mecsekben barangolva készítettük el az alábbi képeket és közben nagyon jót beszélgettünk. A fotózást végül Kovácsszénáján a tónál zártuk.

Lilla és István

Általában én javaslok helyszíneket a pároknak a fotózásokhoz, de ez idén többször is fordítva történt. Például jelen esetben is, amikor Lilla és István kedvenc parkjukat ajánlották a fotózás helyszínéül. Bevallom férfiasan én a létezéséről sem tudtam, pedig Pécsett élek mióta az eszemet tudom. A fotózásra egyébként István fia is elkísért minket, akit amúgy szintén Istvánnak hívnak.

Emese és Geri

Emesével és Gerivel az utolsó pillanatra hagytuk a jegyes fotózást, ami nem is csoda, hiszen nem sokkal az esküvő előtt még az is kérdéses volt, hogy Ők beléphetnek-e az országba, a vendégekről nem is beszélve. Szerencsére minden jól alakult, így elindulhattunk a Flóra pihenőhöz és elkészíthettük az alábbi képeket.

Dia és Lóri

A Balaton-part mindig is a kedvenc helyszíneim közé tartozott, de ezúttal nem az én ötletem volt, hogy Dia és Lóri jegyes képeit Tihanyban készítsük el. A felvetés a pártól származott, az elkészült képek pedig szerintem arról tanúskodnak, hogy jó ötlet volt arrafelé elindulni. Nagyon klassz délutánt töltöttünk el, kompozva, sétálva, fotózva majd megint kompozva.

Bea és Sanyi

A Mecsekben kihelyezett hintát már mindenki jól ismeri, de nekünk eddig kimaradt a fotózási helyszínek közül. Eddig. Most a Flóra-pihenőnél készítettünk képeket, Bea és Sanyi pedig magukkal hozták Oszkárt, a tacskót is, akit ugyan meg kellett egy kicsit vesztegetni, de némi jutalomfalat fejében, azért szívesen segített az alábbi képek elkészítésében.

Judit és Kori

Mindig jól esik amikor egy pár bizalmat szavaz nekünk, különösen jól ha a baráti vagy ismerősi körünkből teszi ezt valaki, de az amikor egy fotós bíz meg minket a jegyes és esküvői képeinek elkészítésével, az még különlegesebbé teszi a dolgot. Különlegessé mert bár minden fotózáson a lehető legtöbbet igyekszünk nyújtani, de fotósnak fotózni mindig egy kicsit nagyobb kihívás. Persze mi szeretjük a kihívásokat és mindent meg is tettünk azért, hogy ez a fotózás is fesztelen és jó hangulatú legyen, amiben Judit és Kori is partnerek voltak. Szerencsére nem kell már sokat várni az esküvőig, hogy újra fotózhassuk Őket! 😉

...2345...

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close