Esküvő: Bogi és Kristóf – Bükkösdi Ökopark

Mindig örömmel tölt el, amikor egy családon belül a sokadik páros szavaz bizalmat nekünk, főleg ha közel egy évtized távlatából teszik ezt. Bogiról először a nővére és a sógora, Petra és Gergő esküvőjén készítettem képeket, majdnem tíz éve (sőt, nem sokkal később Gergő nővérének az esküvőjén is mi fotóztunk, de az az anyag sajnos nem publikus). Nagyon örültem hát, amikor Bogi és Kristóf megkerestek, mert tudtam, hogy ez övék egy jó esküvő lesz, amiben a jegyes fotózáson együtt töltött idő, csak megerősített. Nem kellett csalódnom, vidám hangulatú kreatív fotózás után érkeztünk meg a templomba, hogy Bogi és Kristóf IGEN-t mondjanak …

Esküvő: Amanda és Tamás

Élénken él bennem a kép amikor Tamás és a tesója Balázs Tőlem kértek segítséget, hogy végre továbbjuthassanak a Hercules nevű PC játék valamelyik pályájáról. Akik egy kicsit képben vannak a gamer világgal, azok sejtik, hogy ez a kép nem egy mai darab. Nem úgy mint az alább láthatóak, amelyek az azóta felcseperedett Tamás és – most már – felesége Amanda esküvőjén készültek. Azt hiszem, hogy mindketten sejtették már az esküvőt megelőzően is, hogy jól választottak, de amikor megpillantották egymást a templomban, az oltárhoz lépve, talpig fehérben, az biztosan újabb bizonyosságot hozott mindkettőjük szívébe. Az esküvőn a VLOG is forgott. Amanda, …

Fanni és Gergő esküvői kreatív fotózása Szlovéniában

Aki régebb óta követ, tudja, hogy Szlovénia nagyon közel áll a szívemhez, ezért nagyon örültem amikor Fanni és Gergő felvetették, hogy ott készítsük el a kreatív esküvői sorozatukat. Egy ilyen fotózás nagyon fárasztó, sokat kell utazni, vezetni, általában nagyon korán kelünk és nagyon későn fekszünk közben, egy picit ironikus tehát, hogy az én lelkemnek pont ezek a fotózások adják a legtöbbet. Még ha ez a lenti VLOG epizódban nem is feltétlen látszik az arcomon, nekem ezek a fotózások a titkos kedvenceim. Ezzel a lelkesedéssel, de túlzás nélkül hulla fáradtan indultunk tehát útnak, hogy a videó alatti képeket elkészítsük és ahogy …

Esküvő: Emi és Norbi

Emi és Norbi esküvője ékes példája annak, hogy ha időben neki is állsz szervezni az esküvődet, akkor is érhetnek meglepetések. Érhetnek mert nem számolhatsz járványokkal, válságokkal és egy halom olyan tényezővel amire most sem Te kedves olvasó, sem pedig én aki ezt a bejegyzést írom, nem gondolunk. Persze titkon Te is, én is remélem, hogy nem is kell vele számolni, de az élet néha hoz furcsa, vagy épp nehéz szituációkat. Emi és Norbi sem gondolták, viszont Ők az a páros akik nem ijednek meg a furcsa szituációktól és ha Ők házasodni akarnak, házasodni is fognak. Nem állhatja útjukat sem járvány, …

Esküvő: Bori és Marci – Pezsgőház Étterem – Pécs

Keserédes őszi szombatra ébredtünk aznap. Volt miért örülni, hiszen Bori és Marci tényleg régóta várták, hogy végre összeházasodhassanak, de egy kicsit azért szomorúak is voltunk, mert egyrészt ez volt a szezon utolsó esküvője, másrészt pedig az utolsó esküvőnket fotóztuk a Pezsgőház Étteremben, ahova kis túlzással hazajártunk. A szezonzáró esküvőkön egyébként mindig több képet csinálok. Valahogy bennem van a tudat, hogy most egy ideig nem lesz majd lehetőségem esküvőt fotózni és ki akarom maxolni a dolgot. Bori és Marci esküvőjén pedig bőven volt mit fotózni és nem csak azért mert DJ Figi hatalmas bulit csapott amit az Igenfilm csapata jól fel …

Esküvő: Réka és Gyula – Orfű

Ha lenne tankönyvi példa a kicsi, hangulatos, családias esküvőre, akkor a tankönyv írói valószínűleg fontolóra vennék, hogy Réka és Gyula esküvőjén keresztül mutassák be azt. Ősz volt, kicsit hűvös, kicsit ködös, kicsit szürke, de már sárgultak a falevelek, már csipkebogyó piroslott a csipkebokrok ágain amikor Máté a feltette a kérdést Rékának és Gyulának, akik igennel feleltek és miután Máté megcerminálta amit meg kellett cerminálni fotózni indultunk. Így születtek az alábbi galériában látható képek. Réka, Gyula: Nem most kezdtétek együtt, de kívánom Nektek, hogy sok-sok év múlva, amikor már a gyermekeiteknek is családja lesz, együtt nézzétek majd vissza ezeket a képeket, …

Esküvő: Zita és Tomi – Bodri Pincészet – Szekszárd

Nem láttam még párt a saját esküvői szertartásain ennyit mosolyogni és nevetni. Tényleg nem, pedig ebben (is) erős a felhozatal, elég csak visszanézni az előző néhány blogposztot volt bennük mosoly rendesen. Ám Zita és Tomi tényleg végig mosolyogták, mit mosolyogták, végig nevették a templomi szertartást. Persze nem azért mert nem vették komolyan, épp ellenkezőleg. Láthatóan nagyon is jól tudták, hogy mi történik és, hogy itt most Ők épp egy nagyobb hatalom előtt mondanak Igent egymásra és pont ezért voltak vidámak. Az egyházi esküvőt a Cerminátor megerősítő szertartása követte, hogy aztán hatalmasat bulizva ünnepeljenek. Zita,Tomi: Köszönjük, hogy ott lehettünk Veletek és …

Esküvő: Réka és Tamás

Sokszor és sokan kérdezitek, hogy mikor érdemes megkeresni engem, vagy úgy általában a fotóst egy esküvői megbízással. Általában egy évet szoktam javasolni, de van amikor nem áll rendelkezésre ennyi idő. Egy lemondás miatt az esküvő előtt két héttel kerültünk képbe Réka és Tamás esküvője kapcsán, szóval csipkednünk kellett magunkat, hogy mindent át tudjunk beszélni, de Ők nem ismertek lehetetlent (és mi sem). Gyönyörű szertartást (amit amúgy Réka középiskolai volt osztálytársa Tamás atya tartott) fergeteges buli követett, a kreatív sorozatot pedig a Normafán fotóztuk. Réka, Tamás: Nézzetek egymásra mindig azzal az őszinte rajongással amivel a szertartáson tettétek és legyetek nagyon boldogok!  …

Esküvő: Niki és Christoph – Piros Talicska Csárda

Amikor Niki mellett ültem hatodikban biológiaórán és próbáltam lemásolni a dolgozatára írt válaszokat, még nem gondoltam, hogy ott leszek az esküvőjén. Azt is csak később, valamikor a jegyesfotózás környékén kezdtem el sejteni, hogy ilyen klassz buli lesz a lagzin, de a bulit ugye sok minden előzi meg ami miatt a fotós aggódhat, stresszelhet, ezért általában a vacsora környékén nyugszom meg először. Addig feszülten figyelem, hogy minden a helyén legyen, főleg ha a kreatív fotózás is aznap van. Az aznapi kreatív fotózások ugyanis ritkán szólnak arról, hogy ráérünk és a körülmények is jók, kivéve ha Niki és Christoph az alanyai a …

Esküvő: Eszti és Jenci

Eszti és Jenci nem ma kezdték együtt, közös kamasz gyermekük van aki amúgy el is kísérte Őket a kreatív fotózásukra, sőt egy-két képen Őt is elrejtettük. Na, jó nincs is annyira elrejtve. A horgászós témára egyébként csak simán ráhibáztam, a tópartra érve derült ki, hogy a párosunk szeret horgászni. Pedig eskü faggattam Őket és sokat is beszélgettünk, de ez valahogy nem került szóba. A lényeg, hogy jól sült el a dolog. Eszti, Jenci: Kívánom Nektek, hogy süljön el minden legalább ilyen jól a közös életetekben is! Legyetek nagyon boldogok! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás