Babafotózás: Patrik

Patrik babafotóit ajándékba kapták a szülők, egy olyan párostól akiknek én fotóztam az esküvőjét. Ez elsőre nem feltétlenül hangzik különlegesnek, számomra mégis az, hiszen ritka kincs, ha valaki annyira bízik bennem, hogy még az esküvője előtt adja a képeimet ajándékba valakinek akit szeret. Ráadásul olyan csodát fotózni mint Patrik, mindig öröm, ezért osztom most meg veletek is a róla készült képeket! 🙂

Újszülöttfotózás: Milán

Mint arról már több ízben írtam, egy új terület megismerésével és kitanulásával próbálkozom. Ennek kapcsán keresett meg Niki és Krisztián, azzal, hogy készítsek néhány képet a kis Milánról, aki a képek elkészültekor mindössze egy hetes volt. Ennek ellenére egy kis hősként viselkedett, egy hang nélkül tűrte a fotózást, sőt voltak pillanatok amikor biztos voltam abban, hogy tudja mi történik körülötte és szándékosan ásít vagy épp kacsint. 🙂

Évzáró Bejegyzés – B.Ú.É.K!

Aki kíváncsi a közel 100MP felbontású panorámára IDE kattintva töltheti le. Év végén mindig elszontyolodom egy kicsit. Számomra valahogy az összes többi ünnepnél, még a születésnapomnál is jobban jelzi a Aszilveszter azt, hogy újra elment egy év és megint új kezdődik. Ám idén másképp van. Nem szomorkodom, felvillanyoznak az idei év eredményei és a temérdek jövőre kitűzött cél, az új tervek és ötletek amelyek megvalósításra várnak.  Sok minden történt idén, az oldal megújult, felszerelések, kiegészítők jöttek és …

B.Ú.É.K!

A tegnap esti kudarc után, amikor is a Tettyén lévő feszülethez felmászva derült ki, hogy mindkét akkumlátorom csütörtököt mondott -jé tegnap csütörtök volt  ma újra fényképezőgépet ragadtam, és Longival együtt a Mecsekre indultunk. Ideje volt már ellőnöm néhány képkockát, mert nagyon rég fotóztam, leszámítva persze a kedden megejtett testfestett hölgyemény megörökítését, akiről egyelőre em árulnék el többet. Ilyenkor év végén mindig elszorul egy kicsit a szívem, egy kicsit negatív érzések kerítenek hatalmukba, és végiggondolom, hogy mit terveztem …

Megafrissítés

Minden kedves olvasótól elnézést kérek, és itt most kezdhetnélek untatni benneteket azzal, hogy miért is nem frissült a blog mostanság, de legyen elég annyi, hogy meghalni nem volt időm, sőt közben második helyezést értem el a Duna-Dráva Nemzeti Park által meghirdetett “Négy évszak a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben” c. fotópályázaton, melynek eredményeképpen december.22.-éig kiállítják néhány képemet a Pécs Plaza bevásárlóközpontban. Az oldal frissítése, és újragondolása is folyamatban van, de ebben továbbra is a türelmeteket kérném. A fotóra kattintva új …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close