Anett és Achim jegyes fotóiért összesen 906 km-t autóztunk, amivel azt hiszem ez a jegyes fotózás került az első helyre a legtávolabbi jegyes fotós helyszínek listáján, ahova ennek ellenére biztosan vissza fogunk menni. Lélegzetelállítóan szép környéken, az Alpokban található ez a kis csodavilág, ahol egy a helyszínhez hasonlóan jó fej párost fotóztunk. A fotózást némileg nehezítette, hogy az időjárás tizenöt másodpercenként változott. Három percbe simán belefért egy hóvihar némi viharos széllel, egy kis szemerkélő eső és egy csipetnyi verőfényes napsütés is. A Grüner See egyébként csak ilyenkor tavasszal könnyen körbejárható, mert amúgy víz alatt van az egész. Amikor mondták, hogy a …
Jó érzés amikor a párokat fotózva, rájövünk, hogy ha külön-külön találkoztunk volna a fiúval és a lánnyal, akkor is tudtuk volna, hogy Ők összetartoznak. Ildi és Zoli is ilyen emberek, van köztük valami megmagyarázhatatlan, mintha egy szabad szemmel nem látható plusz jel lebegne közöttük. Közel voltunk az esküvőhöz, így a fotózás főpróbája is volt a kreatív fotózásnak. Igaz, az előrejelzések miatt féltünk egy kicsit az időjárástól, az végül megkegyelmezett nekünk és gyönyörű naplemente várt minket Orfűn. Bár már a stégek mellett elkészített fotók után úgy éreztük, hogy elég képünk van, jó ötlet volt még megállni hazafelé, hogy készítsünk néhány réten üldögélős képet …
Végül az előre beígért létszámnál eggyel kevesebben vágtunk neki Orsi és István jegyes fotózásának, ugyanis Bodza a nyuszi, végül úgy döntött, hogy nincs elég jó idő ahhoz, hogy velünk tartson. Ennek ellensúlyozására küldött nekünk csokitojásokat, aminek rendkívül örültünk, de azért a távolmaradást nem felejtettük el – Bodza! Az esküvőn nem úszod meg! A vizes füvet és talajt leszámítva egyébként végre egészen jó körülmények között dolgozhattunk. Még a Napot is láthattuk néha és bár a vihar közeledtével még a Kis-Tubes kilátót is meglátogattuk, hogy néhány kék órás illetve éjszakai képet készítsünk, igazán eláznunk még így sem sikerült, pedig akkorra már nagyon lógott az …
Az idei második jegyes fotózás helyszínének kiválasztásakor, nem kisebb fába vágtuk a fejszénket, mint, hogy megtaláljuk az amúgy kevesek által ismert bokodi hűtőtó szerteágazó mólóit és ott készítsük el Kriszti és Tamás jegyes fotóinak azon részét, amelyen nem szerepel a páros tulajdonát képező 1984-es Dodge RAM. Szombat délután tehát Agárdon beültünk a már említett autócsodába, ami a maga hat méteres hosszúságával amúgy is tekintélyt parancsol, de ahogyan az 5.9 literes V8-as duruzsolt, az olyan volt mintha egy egészen más dimenzióba csöppentünk volna. Tamás nem hagyta szétszaladni a több, mint kétszáz lovat, de így is viszonylag hamar a tett színhelyére érkeztünk, …
Szerettünk volna esőt, de ez sajnos ezúttal elmaradt, helyette viszont volt napsütés, kellemes hőmérséklet, jókedv, szerelem és boldogság. Idén a jegyes fotózások egyre inkább arról szólnak, amiről egy jegyes fotózásnak szólnia kell és amiről én is szeretném hogy szóljanak. Ismerkedésről, baráti beszélgetésről, a pár egymás iránti érzelmeinek hétköznapi de mégis csodálatos megnyilvánulásairól, érintésekről, csókokról, ölelésekről, apró rezdülésekről, kézfogásokról és a nagy nap terveinek szövögetéséről. Ez pedig nagy örömmel tölt el, hiszen az esküvő napján már minimum ismerősként, de leginkább barátként érkezhetek, tudják ki vagyok, miért jöttem és mit várhatnak el tőlem. Nem szükséges rosszként, hanem életük egyik, talán legboldogabb napjának …
Újabb kísérletet tettem arra, hogy nagyobb vízimadarakat és mindenféle egyéb élőlényt kapjak lencsevégre. Bár nem úgy sikerült, ahogy terveztem, mégis hatalmas élményben volt részem. Őszintén szólva kicsit csalódott voltam, de tény, hogy kár volt azt várni, hogy az első komolyabb vadfotós próbálkozásom alatt elkészítem életem fotóját. Ez bizony nem az a sportág, ezért kőkeményen kell dolgozni, de megígérhetem, hogy ebben nem lesz hiba. Negyed nyolc körül értem a területre, a nap ekkor már a horizont felett volt, így a sötétben, csendben való elhelyezkedés, kudarcba fulladt, bár álcaháló sem volt nálam szóval kénytelen voltam röpke két órányi séta után konstatálni, hogy …
Nagy hévvel indultam neki a délutánnak, végül városunktól nem messze fekvő kis tóvidéknél kötöttem ki ahol, messziről, és állvány nélkül ugyan, erősen croppolva, de sikerült elkattintanom néhány vízimadárról készült képkockát. A fenti képek szerintem magukért beszélnek, ezer százalék, hogy visszatérek még a tett helyszínére. Annál is inkább, mert sikerült összefutnom a területért felelős Úrral, aki megadta a telefonszámát és engedélyezte, hogy előzetes egyeztetés után fényképezzek a területen. Rendes tőle. Most viszont rohanok mert ma éjjel van a 44. Országos Középiskolai Fotópályázat leadási határideje és arra még össze kell raknom a pályázati anyagot.
