Esküvő: Barbi és Ricsi – Üvegház – Szemely

Sok szempontból volt számomra különleges Barbi és Ricsi esküvője. Ott volt mindjárt az a tény, hogy bár el-elhangzik a „biztos voltam benne, hogy ha egyszer megházasodom, ott Te leszel a fotós” mondat, ez ritkábban hagyja el a vőlegények száját mint a menyasszonyokét, de ahogyan arról a jegyes fotózásról szóló blogbejegyzésben is írtam: Ricsi az a srác, akivel mindig ugyanott folytatjuk a beszélgetést, mindegy, hogy mennyi idő maradt ki közben. Aztán nem elhanyagolható az sem, hogy a násznép soraiban nem egy, hanem mindjárt két volt párosom is jelen volt (Őket amúgy meg is szólaltattam a VLOG-ban), de nem hagynám ki a …

Marcsi és Máté – esküvői kreatív és trash the dress fotózás Horvátországban

Amikor külföldre indulunk fotózni, – igen ez most egy viszonylag hosszú blogposzt lesz, bocsánat- az mindig izgalmas, hiszen a sokat használt környékbeli helyszíneket – amik persze így sem unalmasak, mert folyton változnak – felváltják az új, ismeretlen helyek. Ez elsülhet jól is és kevésbé jól is, nekünk idén mindhárom alkalommal szerencsénk volt amikor külföldön fotóztunk. Írhatnám, hogy a nyaralásunk után kipihenten érkeztünk meg Pag szigetére, de ez egészen egyszerűen nem lenne igaz. Ha egyszer végre sikerül eljutnom a nyaraláson készült képek feldolgozásához, akkor arról is írok majd, hogy miért, de most legyen elég annyi, hogy Marcsit és Mátét egy nappal …

Esküvő: Ági és Jenő

Ági és Jenő egy napsütéses kora őszi szombaton mondta ki a boldogító Igent, amit egy fergeteges buli koronázott meg, hogy aztán hétfőn a horvátországi Krk szigetre induljunk elkészíteni a kreatív sorozatot. Három napot töltöttünk a szigeten és remekül éreztük magunkat. Rengeteg képet készítettünk a tengerparton, a festői óvárosban, sőt még a tenger felszíne alatt is, ráadásul még egy kis strandolásra is jutott idő. Ági, Jenő: óriási élmény volt veletek utazni, fotózni és fényképeket készíteni a nagy pillanataitokról! Sok boldogságot kívánunk! 🙂 A nagy nap képei:

Újabb év, újabb slideshow!

Azt már megszokhattátok, hogy az évértékelő blogbejegyzésbe (amit egyébként érdemes elolvasni) jellemzően nem fér bele az adott év kedvenc esküvői-,pár- és jegyes fotóiból készült slideshow, de arra még nem volt példa, hogy februárban tegyem közzé azt. Pedig az ok egyszerű: rengeteg a munka. Már javában készülök az idei szezonra, közben pedig igyekszem lezárni a tavalyit, miközben elképesztő mennyiségű megkeresés ömlik a postaládámba. Szóval késve bár, de megtörve nem, itt az új slideshow, amely felöleli a tavalyi évet és elmeséli, hogy mennyire gyönyörű szezont zártunk. Sőt, egy kicsit talán azt is, hogy miért a munkám az életem. Tudom, hogy hosszú lett, de annyira …

Esküvő: Gréti és Ahmi

Már többször írtam arról, hogy mennyire más olyan embereket fotózni, akiket közelebbről is ismerek, de még ettől is sokban különbözik, ha olyanokat fotózhatok akik még közelebb állnak hozzám, mondhatni családtagok. Gréti és Ahmi kapcsolatát majdnem a kezdetektől figyelemmel kísérhettem és pont ezért még nagyobb örömmel töltött el, hogy én örökíthettem meg a nagy napjukat. Büszke voltam rájuk és jó érzés volt ott állni a templomban az oltárnál és Őket fényképezni, amint egymás ujjára húzzák a gyűrűt és kimondják azokat a szavakat, amik talán a legjobban szemléltetik, hogy miért szeretek esküvőket fotózni. A kreatív sorozat egyébként a festői szépségű horvátországi Pulában …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás