Mindig is szerettem a családias hangulatú kis esküvőket és Csilla és Norbi nagy napja, igazán meghittre sikerült. Festői környezetben, Orfűn mondták ki a boldogító igent, amit egy rövid családi vacsi, majd egy klassz hangulatban eltöltött kreatív fotózás követett. Még esti képeket is készítettünk, hogy végül így állhasson össze kerek egésszé a képanyag! Nagyon élveztük az esküvőt, de meséljenek inkább a képek! Csilla, Norbi: Vigyázzatok egymásra nagyon, köszönjük, hogy ott lehettünk és veletek ünnepelhettünk! Sok boldogságot, boldog, hosszú házas életet, éveket kívánunk! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy nap többi képe:
Írisz és Roland jegyes fotózásának külön örömmel indultunk neki, hiszen szegről-végről ismertük egymást, Lotti évfolyamtársa volt, ma pedig kolléganője Írisznek. Több helyszínt is végigjártunk, a Zsolnay negyedben kezdtünk, majd átvágtattunk a lagzi helyszínére, de nem bírtuk ki, hogy útközben ne álljunk meg egy kis erdei úton is fotózkodni. Írisz és Roland kapcsolata nagyon régre nyúlik vissza, ez már a fotózás elején is látszott, nagyon egy hullámhosszon mozogtak és szinte egy pillanatra sem engedték el egymást, ami a képeken is nagyon jól látszik. Beszéljenek helyettem a képek:
Szoktam kérni a párjaimat, hogy hozzanak valamit a jegyes fotózásra, ami rájuk jellemző. Ez lehet kiegészítő, vagy valamilyen ruhadarab, ami a munkájukhoz köti Őket, lehet egy háziállat, vagy egy jármű, igazából bármi, de nyilván a helyszínnel is utalhatunk sok mindenre. Emőkéék egy igazi bogaras páros, a szó lehető legszorosabb értelmében, ahogyan ez már a jegyes fotózáson is kiderült, ahova egy szépen felújított VW Bogárral érkeztek. Már az e-session alatt is látszott, hogy nagyon jól együtt tudunk működni és jól fogjuk érezni magunkat, ami fontos, hiszen a képeken is meglátszik. Kora délután érkeztünk a lányos házhoz, ahol rögtön ketten is útbaigazítást …