Esküvő: Vivi és Peti – Zsolnay Étterem, Pécs

Vivi és Peti elfelejtették az „…úgy szokás, hogy…” kezdetű mondatokat és olyan esküvőt szerveztek amilyenek Ők maguk is. A hagyományos menüt hamburgerre és steakre cserélték, a lakodalmas zenét jazzre és közben nem felejtették el, hogy miről is szól ez a történet. Arról, hogy két ember, jelesül Vivi és Peti összekötik az életüket és családdá lesznek. Lőttünk már el sok nyers képet egy-egy szertartáson, de ennyit talán még sosem. Ahogyan a VLOGban is mondtuk: Így kell házasodni! Vivi,Peti: Ezúton is szívből gratulálunk, nem csak a házasságkötésetekhez de azóta már megszületett kislányotokhoz is! Sok-sok boldogságot! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy …

Vivi és Peti

Zsófi és Tamás esküvője után nem pihentünk sokáig, épp csak a naplementét vártuk meg és újra fotózni indultunk, hogy elkészítsük Vivi és Peti jegyes és egy kicsit babavárós fotóit. Fantasztikus délutánt töltöttünk együtt, azt hiszem, hogy ezt a képek is alátámasztják.

Esküvő: Zsófi és Peti

A szokásosnál is jobban vártuk Zsófi és Peti esküvőjét, hiszen, ahogyan arról már a jegyes fotózásukról szóló posztban is írtam, régóta ismerjük Zsófit, ráadásul „esküvős körökből”. A saját esküvőm előtt Zsófi volt aki rám igazította az esküvői öltönyömet. Gyönyörű, meleg májusi napra ébredtünk aznap, így semmi sem volt ami az utunkba állhatott volna. A szertartást fergeteges buli követte! Zsófi, Peti: Köszönjük, hogy veletek ünnepelhettünk és mi örökíthettük meg az esküvőtöket! Legyetek nagyon boldogok! 🙂 A kreatív sorozat képei: A nagy nap képei:

Zsófi és Peti

Mindig jól eső érzés ha az esküvőszakmán belülről bíz meg valaki a fotói elkészítésével. Zsófi varrónő, így régóta ismerem esküvős körökből, sőt az esküvői öltönyömet is Ő igazította rám, így nem kellett bemutatkoznunk egymásnak a fotózás előtt. Zsófi és Peti jegyes fotóit a Malomvölgyi Parkerdőben sétálva készítettük el. Alig várjuk az esküvőt!

Esküvő: Bogi és Peti

Szerencsés vagyok. Szerencsés vagyok mert olyan párokkal hoz össze a sors, mint Bogi és Peti. Akik ügyfelekből barátok lesznek. Aki folyamatosan követi a Facebook oldalam, tudhatja, hogy szinte minden esküvőről úgy érkezem haza, hogy „ezt most imádtuk”. Előfordul, azonban, hogy egy-egy esküvőt egy kicsit még az átlagnál is jobban imádunk. A jegyes fotók publikálása után nem sokkal, levelet kaptam az egyik nagymamától, aki leírta mennyire tetszenek neki a jegyes fotók, amiket Bogiról és Petiről készítettem. Sejthetitek, hogy mennyire meghatódtam. Aztán az esküvő napján élménybirtokra megérkezvén, szinte kivétel nélkül tudta mindenki, hogy kik vagyunk és hogy miért jöttünk. Olyan meleg fogadtatásban …

Bogi és Peti

Úgy szálltak a fehér pihék a levegőben, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy májusban, a virágillatú levegőben hópelyhek hullanak alá a magasból, pedig csak a fákról fújta a szél a termésüket. Jó ötlet volt Malomvölgybe látogatni és ott készíteni a sorozat első részét. Klassz délutánt töltöttünk együtt Bogival és Petivel,  kávéztunk, kaptunk epres sütit, meghívót és még közös kép is készült (szemfülesek megtalálhatják a galériában). Alig várjuk az esküvőt! 🙂

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás