Gina és Tamás

Őszintén szólva nem sok reményt fűzhettünk ahhoz, hogy Gina és Tamás jegyes fotózását nem mossa el velünk együtt az eső, de mivel csak ezért utaztak Pécsre, úgy döntöttünk, hogy elindulunk és reménykedünk abban, hogy az időjárás kegyes lesz és legalább egy kis ideig nem esik majd az eső. Elindultunk hát keresztül a Mecseken, és olyan ködtengerrel találtuk szemben magunkat, hogy ha lehet még inkább elbizonytalanodtam. Ennek ellenére az egyik kedvenc helyszínemre érve éppen nem esett, …

Orsi és István

Végül az előre beígért létszámnál eggyel kevesebben vágtunk neki Orsi és István jegyes fotózásának, ugyanis Bodza a nyuszi, végül úgy döntött, hogy nincs elég jó idő ahhoz, hogy velünk tartson. Ennek ellensúlyozására küldött nekünk csokitojásokat, aminek rendkívül örültünk, de azért a távolmaradást nem felejtettük el – Bodza! Az esküvőn nem úszod meg! A vizes füvet és talajt leszámítva egyébként végre egészen jó körülmények között dolgozhattunk. Még a Napot is láthattuk néha és bár a vihar közeledtével még …

Dóra és Barna

A tavaszi jegyes fotózások egyik legnagyobb előnye, hogy zöldellő erdők és a virágzó mezők rengeteg helyszínlehetőséget kínálnak. A levegőben terjengő virágillat és a madarak csicsergése pedig már csak hab a tortán a téli hónapok alatt ellustult érzékeinknek. Ezúttal a szúnyogok hadát is megúsztuk, szóval igazán nincs okunk panaszra. Dóra és Barna jegyes fotózása igazán klasszul sikerült, változatos képanyag született, ami annak is köszönhető, hogy elég időt szántak a képek elkészítésére. Remekül éreztem magam, alig várom …

Heni és Dani

 Viszonylag sok helyszínt látogattunk meg Henivel és Danival így szerintem változatos képanyag születhetett, volt tópart, mező és kilátó is a helyszínek között. Azt hiszem bátran írhatom, hogy Ők is és mi is nagyon jól éreztük magunkat, remek délután volt, bár az egyik softboxom megsínylette egy kicsit a dolgot, de ezt azóta orvosoltuk.

Esküvő: Zsófi és Balázs

Kézzel, készített dekoráció, vintage hangulat, még belőlem is könnyeket fakasztó fogadalmak, gyönyörű és finom sütemények, és elképesztően meleg időjárás jellemezte Zsófi és Balázs nagy napját, akik még a köszönőajándékokat is egyenként, maguk varrták, sőt ránk is gondoltak. Ez volt az első olyan esküvőm, ahol a pár saját fogadalmat írt, nem csoda hát, hogy meghatódtam, amivel egyébként nem voltam egyedül, aki addig nem sírt a fogadalmaknál elkezdte, beleértve persze engem is. Mondjuk én az ilyesmit mindig …

Petra és Gergő

A jegyes fotózás nem csak a párért van, illetve tulajdonképpen mégis, de mégsem. A jegyes fotózás célja, hogy egy icipicit összerázódjunk, segít felépíteni azt a bizalmi viszonyt, ami miatt nem mindegy, kit választunk ki az esküvőfotósok tömegéből és amely aztán hídként viselkedik a pár és a fotós között. Persze, a jegyes fotózás ad a párnak néhány civil ruhás, Őket a hétköznapokban ábrázoló képet, amiket feltölthetnek a közösségi oldalakra és megmutathatják mindenkinek: szeretik egymást. De mit …

Tejút a baranyai dombok felett

Újabb “drágaszág” bővíti egy ideje a fotós eszközparkomat egy Canon EF 16-35mm 2.8L II USM objektív személyében. Ideje volt már meglépni ezt, több forrásból is hallottam vissza, hogy mások kevésbé rajongtak azért, hogy időnként kölcsön eszközökkel is fotóztam. Gondolom Ők mindig csakis saját eszközzel vállaltak munkát és még csak nem is gondoltak soha arra, hogy béreljenek/kölcsönkérjenek akár csak egy ceruzaakkut is, az eszközök árát pedig eszköz hiányában árokásással szedték össze. Persze a fő ok nem ez …

Esküvő: Emőke és Marci

Szoktam kérni a párjaimat, hogy hozzanak valamit a jegyes fotózásra, ami rájuk jellemző. Ez lehet kiegészítő, vagy valamilyen ruhadarab, ami a munkájukhoz köti Őket, lehet egy háziállat, vagy egy jármű, igazából bármi, de nyilván a helyszínnel is utalhatunk sok mindenre. Emőkéék egy igazi bogaras páros, a szó lehető legszorosabb értelmében, ahogyan ez már a jegyes fotózáson is kiderült, ahova egy szépen felújított VW Bogárral érkeztek. Már az e-session alatt is látszott, hogy nagyon jól együtt …

...3456

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close