Esküvő: Zitus és Levi

A jegyes fotózás pozitív tapasztalatain felbuzdulva már pénteken elkészítettük a kreatív képeket Kaszón a lombkorona tanösvényen, hogy másnap Zitus és Levi arra koncentrálhassanak ami valóban fontos és az Igen kimondásával örök hűséget esküdhessenek egymásnak. Nem kellett csalódnunk, az igenek elhangzottak, a Hello Kids Zenekar pedig a húrok közé csapott és fergeteges bulit csapott! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Zitus és Levi

Tavaly volt egy pár olyan alkalom amikor nem sikerült személyesen találkoznunk a párral a szerződés aláírása előtt, ám ez mindegyik alkalommal abszolút pozitív csalódás volt (mármint még jobb fejek voltak mint amilyennek az online beszélgetéseink alapján gondoltuk). Zitus és Levi voltak a tavalyi év egyik ilyen pozitív csalódása. Bohókás, vidám, szerelmespárt fotózhattunk aznap Nagyatád közelében. Hamar megnyíltak pedig épp csak összefutottunk. Remekül éreztük magunkat, bár szúnyogból lehetett volna kevesebb. 🙂

Esküvő: Eszter és Gergő

Minden rendben volt.Korán kellett ugyan kelni, amit bevallom, nem szeretek, de ez nem tudta elrontani a kedvem. Már az odaút sem telt eseméyntelenül, alig hogy elhagytam a Pécs táblát, az út mentén legelésző őzeket pillantottam meg. Nem sokkal ezután el is határoztam, hogy félreállok és az anyósülésre helyezem át a felszerelésem egy részét, hátha sikerül elkapni egy-két vadat. Sajnos onnantól kezdve, hogy a nagyobbik váz és a teleobjektív elérhető közelségben volt egy legyet sem láttam, nem hogy nagyobb élőlényeket. Megérkezvén rövid keresgélés után megtaláltuk egymást Eszterrel, és kezdetét vette a kellemes rohanás. A fodrásznál szerencsére viszonylag hamar elkészültünk így folytattuk utunkat …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close