Már március közepén szerettünk volna összefutni egy jegyes fotózás erejéig Eszterrel és Gabóval de mivel Ők is kaptak SMS-t. a belügyminisztérium utasítására inkább a gépjárművükben maradtak és mivel ott nehéz ügy jegyes fotózni, ha csak nem egy busszal rendelkezik az illető páros, el kellett halasztanunk a fotózást. Nem is olyan rég, március utolsó napjaiban sikerült pótolnunk ezt a hiányosságot és a Mecsekben elkészíteni az alábbi képeket. Ezúton szeretném megköszönni a fekete francia oroszlános autó sofőrjének, hogy megtapasztalhattam milyen is az autó csomagteréből havat „lapátolni”. Legközelebb kérlek, lassíts! Ennek ellenére klassz délutánt töltöttünk együtt, bár melegünk nem volt, gyönyörű napsütés segítette …
Lassan már le sem kell írnom, hogy nehezen keltem fel, hiszen a kora reggel készült képekből úgyis tudni fogjátok. Viccet félretéve, ahogyan azt este megjósoltam, reggelre szép tejfölszerű köd képződött, így nagy nehezen felkeltünk és útnak indultunk, hogy készítsünk néhány fotót az ébredező Pécsről. A Niké szobornál kezdtünk, majd a Tubes kilátó felé vettük az irányt, ahova végül is nem jutottunk el. Fiatal őzek legelésztek ugyanis békésen a Lapisi út szélén, ez pedig olyan téma, ami ritkán adatik meg egy magamfajta koca-természetfotós számára. Először üresbe tettem a váltót és lassan elkezdtem gurulni feléjük, tolatva. Felnéztek, de nem zavartatták magukat különösebben. …