Ági és Tibi

…és Buborék, a félénk nyúl. Az egész úgy kezdődött, hogy már Ági első leveléből tudtam, hogy ezt a párost fotózni akarom és nem csak azért mert tanítani kellene azt, ahogyan árajánlatot kértek. Részletesen bemutatkoztak, leírták mit szeretnek, milyen zenét hallgatnak, hol volt a lánykérés és mit szeretnének viszontlátni a képeken, de volt valami szarkasztikus humorral fűszerezett báj a mondataikban és ezt a varázst csak megerősítette az amikor személyesen beszélgettünk és az is amikor sor került a fotózásra. A Pécsi Nemzeti Színházban a Mágnás Miska című darab díszletei között fotóztunk, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani a színház munkatársainak, emellett pedig …

Márti és Máté

Régi barátokat fotózni mindig más egy kicsit, mint újonnan megismert embereket, hiszen teljesen más hidak épülnek ki egy többéves barátság és mások egy két-három órás fotózás illetve egy azt megelőző beszélgetés során, főleg, ha azalatt a több év alatt egyáltalán nem hozza úgy az élet, hogy fotózd a másikat, mégis különös a varázsa ennek. Nehéz leírni mennyire jó boldognak látni és boldognak láttatni olyan embereket akiket a barátaimnak mondhatok. Remek hangulatú, az átlagosnál hosszabbra nyúlt fotózás volt ez, amit hihetetlenül élveztem.

Dia és Karcsi

Dia és Karcsi jegyes fotózására pont egy héttel esküvőjük előtt került sor. Nem is vesztegettük hát az időt, bejártuk kedvenc helyszíneiket és készítettünk róluk néhány fotót a Szakcs települést körbeölelő meseszép vidéken, ahol később az esküvő is megrendezésre került. Az alábbi galériában az én kedvenceimet találjátok ebből a sorozatból, hamarosan pedig az esküvői képekkel és bejegyzéssel folytatjuk!    

Heni és Dani

 Viszonylag sok helyszínt látogattunk meg Henivel és Danival így szerintem változatos képanyag születhetett, volt tópart, mező és kilátó is a helyszínek között. Azt hiszem bátran írhatom, hogy Ők is és mi is nagyon jól éreztük magunkat, remek délután volt, bár az egyik softboxom megsínylette egy kicsit a dolgot, de ezt azóta orvosoltuk.

Itt a frissített mintaalbum!

Tegnap Pakson az Erzsébet Nagy Szálloda**** termeiben került megrendezésre az az Esküvőnap, amely apropóként szolgált arra, hogy végre fizikailag is elkészülhessen az eddigi kedvenc képeimet tartalmazó mintaalbum. A könyv 30cm x 30cm méretű, huszonöt oldalpárt tartalmaz, a maga nemében tehát hatalmasnak mondható, viszont gyönyörű lett, aki csak látta elismerően bólintott. A fenti képen nagyjából látszik, hogy milyen is, az alábbi képek pedig az oldalpárok grafikai terveit mutatják be. Sajnos a terjedelmi korlát miatt (így is utánfutó kell majd ahhoz, hogy magammal vigyem a találkozókra) kénytelen voltam nagyon sok számomra nagyon kedves képet kihagyni belőle, sok képért vérzett a szívem, nem …

Kitti és Márk

Kitti és Márk jegyes fotózására még Lizzy a chau chau is elkísért minket, bár szemmel láthatóan nem rajongott annyira az ötletért, hogy Őt fotózzák, egyébként is: – fényképez a srác, és?! Persze azért tűrte, hogy róla is készüljön egy-két fotó, de ahol csak lehetett illedelmesen átengedte a szereplési lehetőséget Kittinek és Márknak, hiszen eleve azért indultunk neki a Mecsek dombjainak, hogy róluk készítsünk egy klassz jegyes sorozatot. Szerintetek sikerült?!

Timi és Tomi

A Duna-parti indítás után egy telepített fenyőerdő felé vettük az irányt, ám előtte még útba ejtettünk egy napraforgómezőt is, hogy teljessé tegyük az élményt. Kellemes délutánt töltöttünk Timivel és Tomival, hogy aztán Törökbálint, majd Budaörs felé vehessük az irányt, de ezekről inkább majd az ezt követő bejegyzésekben lesz szó. Paks kifejezetten klassz helynek bizonyult, örültem, hogy a pécsi esküvő ellenére a jegyes fotózást itt tartottuk, nagyon klassz helyszíneket találtunk és látogattunk meg, Timi és Tomi pedig kilométerekről azt harsogják: „Szeretjük egymást!”. 🙂  

Petra és Gergő

A jegyes fotózás nem csak a párért van, illetve tulajdonképpen mégis, de mégsem. A jegyes fotózás célja, hogy egy icipicit összerázódjunk, segít felépíteni azt a bizalmi viszonyt, ami miatt nem mindegy, kit választunk ki az esküvőfotósok tömegéből és amely aztán hídként viselkedik a pár és a fotós között. Persze, a jegyes fotózás ad a párnak néhány civil ruhás, Őket a hétköznapokban ábrázoló képet, amiket feltölthetnek a közösségi oldalakra és megmutathatják mindenkinek: szeretik egymást. De mit ad a fotósnak? Élményeket, közös elázást, ami után három órát beszélgetünk az autóban mindenféléről, pillantásokat, nevetést, mosolyt. Hogy miért fontosak ezek az élmények? Mert az …

Zsuzsi és Csabi

Hosszú utat tettünk meg, hogy Zsuzsi és Csabi jegyes fotóit elkészítsük, de azt kell mondanom, hogy megérte. Klassz délutánt töltöttünk együtt  és megint sikerült olyan képeket készítenem, amiket végignézve azt érzem, hogy nem hiába választottam ezt a hivatást. A hivatást melynek lényege: megörökíteni, hogy emberek szeretik, kiegészítik és boldoggá teszik egymást. Emellett pedig még Nadi kutyusról is készült néhány fotó, amint lelkesen szaladgál fel s alá. Hiába tényleg finom volt az a csokis müzliszelet, bár én nem szaladtam volna érte ennyit. A fotózás egyébként estébe nyúlt, haza csak hajnalban értünk, de az esti képeket megnézve, szerintem érdemes volt elhúzni a dolgot. …

Edina és Tibor

Először fotóztam Mohácson és környékén, de már most  visszavágyom. Ez a vágyam hamarosan teljesül, Edina és Tibor esküvőjét ugyanis szintén itt fogom megörökíteni. Az a péntek délután is úgy indult, ahogyan a többi szokott, az autóból kiszállva fülledt meleg csapott orrba minket, meg is szédültem tőle, pedig nem vagyok egy ájulós típus. Ennek ellenére nagyon klassz helyszíneket találtunk a fotózáshoz, bár a szúnyogokkal meggyűlt a bajunk, hősiesen ellenálltunk a vérszívók támadásainak és éjfél után értünk csak vissza Pécsre. A szúnyogoknak ezúton is üzenném, hogy a következő fotózásokra és pláne az esküvőre nincsenek meghívva. 🙂

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás