Esküvői kreatív: Lilla és István

A Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertje remek helyszín egy fotózáshoz, legyen az esküvői kreatív sorozat, jegyes-, szerelmes vagy épp kismamafotózás. A belső helyszínek kiválóan használhatóak akkor is ha a körülmények kint kevésbé engednek meg egy fotózást, ezért is voltunk hálásak, hogy ismét itt vendégeskedhettünk és elkészíthettük Lilla és István esküvői kreatív fotóit. Lilla, István: Legyen mindig akkora szerencsétek, mint az esküvőtökkel és a korlátozásokkal volt, sok boldogságot kívánunk! 🙂

Lilla és István

Általában én javaslok helyszíneket a pároknak a fotózásokhoz, de ez idén többször is fordítva történt. Például jelen esetben is, amikor Lilla és István kedvenc parkjukat ajánlották a fotózás helyszínéül. Bevallom férfiasan én a létezéséről sem tudtam, pedig Pécsett élek mióta az eszemet tudom. A fotózásra egyébként István fia is elkísért minket, akit amúgy szintén Istvánnak hívnak.

Esküvő: Orsi és István

A svájci kiruccanásunkat követően sor került Orsi és István nagy napjára is. Mondhatnánk, hogy álomcsapattal utazhattunk Szentendrére ugyanis  Ildi és Laura is velünk tartottak a Cortona Esküvőszervezés és Dekoráció színeiben, míg Villányi Máté Cerminátorkodott addig DJ Heszi játszotta előbb a lazább, aztán éjfél után fokozatosan az egyre keményebb számokat. Elég jól mutatja, hogy mekkora buli volt, hogy hajnali négy után jöttünk el.  Máskor is szívesen maradnánk, de szezon közben sokszor fotózásról fotózásra járunk és csak aludni járunk haza (vagy azt sem), így csak ilyenkor amikor a szezon utolsó esküvőjén marasztalnak minket, akkor tudunk csak ténylegesen maradni. Orsi, István: köszönjük, hogy …

Esküvő: Dóri és Tibi – Erzsébet Nagy Szálloda – Paks

Dóriról és Tibiről már ajegyes fotózáson kiderült, hogy nem félnek a kamera előtt és nagyon hamar fel tudnak oldódni. Miután bebarangoltuk velük Veszprém kis utcáit, már tudtuk, hogy az esküvőjüket is szeretni fogjuk, ezt pedig csak tetézte, hogy Pakson lehettünk az Erzsébet Nagy Szállodában és Babai István filmes csapatával dolgozhattunk együtt. Istvánnal mindig inspiráló a közös munka, alig várjuk, hogy az itt készült filmet is láthassuk. Minden flottul ment, tökéletesen szervezték meg a napot, érezni lehetett a feléjük áradó szeretetet a rokonoktól és a barátoktól, akik teljessé tették az egészet. Dóri, Tibi: Köszönjük, hogy megörökíthettük az esküvőtök pillanatait, sok boldogságot …

Erika

Erika azért keresett meg, hogy néhány sportosabb képet készítsek róla, ami érdekes kihívás elé állított, hiszen nem ez a fő profilom. Persze ha már ott voltunk készítettünk néhány kevésbé sportos, ám annál elegánsabb képet is, ráadásként pedig pár Lacával közös kép is belefért az időbe. A helyszínről most nem írnék bővebben, de még mindig nagyon sajnálom, hogy folyamatosan pusztul, mert lett volna benne lehetőség bőven. Remélem lesz még lehetőségem Erikát és Lacát fotózni, akár egészen más körülmények között is! 🙂

Esküvő: Judit és Ádám – Pécs

Mindig különleges élmény olyan emberek esküvőjén fényképezni akik egyébként is közel állnak hozzánk, nekünk ez idén többször is megadatott. Judit és Ádám nem bízták a véletlenre, olyan helyszínt választottak a kreatív sorozat elkészítéséhez, amire eddig egyetlen pár sem vállalkozott, még az én kérésemre sem. A képek a Szent István aknánál készültek, ami az átlagostól és a tőlem megszokottól eltérő díszletként szolgált a fotók elkészítéséhez. Nem volt tehát más hátra mint kimondani a boldogító igent és egy családias bulival megünnepelni azt! Jelentem sikerült! Judit, Ádám: Legyetek nagyon boldogok, vigyázzatok egymásra és szeressétek egymást! Sok boldogságot kívánunk! 🙂 A nagy nap képei:

Klári és Laci

Az a fura helyzet állt elő, hogy egyfajta láncreakciót indítottak el Ada portréi, így egymás után három sorozatot is elkészítettem ugyanazon a helyszínen, bár más és más témában. Ada portréit látva ugyanis Klári és Laci úgy döntöttek, hogy a jegyes fotóikat az István aknai romoknál szeretnék elkészíttetni, az Ő jegyes fotóikat látva pedig egy másik pár döntött úgy, hogy az esküvői kreatív sorozatuk egy részét itt szeretnék elkészíteni (erről is lesznek képek hamarosan 😉 ). Klári és Laci jegyes fotói alig pár nappal az esküvő  előtt készültek, így szerencsére nem kellett sokat várnunk az esküvőjükre. Remélhetőleg nektek sem kell már …

Esküvő: Orsi és István

Tudom, sokadszorra írom, hogy a jegyes fotózás után nagyon vártuk az esküvőt, de nem tudok mit tenni. Ha minden párosunkkal ilyen klassz fotózásokon veszünk részt, akkor bizony várjuk az esküvőt és rend szerint nem is csalódunk, erről pedig muszáj írnom, na! Így volt ez esetünkben is. Persze volt azért min izgulni a nagy napon, de a szertartás kezdetére végül minden összeállt. Mindig szerettem a saját szavas fogadalmakat, van egy varázsuk, ami az anyakönyvvezető által előmondott fogadalomnál egy picit talán kevésbé érződik és a pár is jobban elérzékenyül, hiszen a saját gondolataival fogad örök hűséget a vele szemben állónak. A  szertartást egyébként …

Orsi és István

Végül az előre beígért létszámnál eggyel kevesebben vágtunk neki Orsi és István jegyes fotózásának, ugyanis Bodza a nyuszi, végül úgy döntött, hogy nincs elég jó idő ahhoz, hogy velünk tartson. Ennek ellensúlyozására küldött nekünk csokitojásokat, aminek rendkívül örültünk, de azért a távolmaradást nem felejtettük el – Bodza! Az esküvőn nem úszod meg! A vizes füvet és talajt leszámítva egyébként végre egészen jó körülmények között dolgozhattunk. Még a Napot is láthattuk néha és bár a vihar közeledtével még a Kis-Tubes kilátót is meglátogattuk, hogy néhány kék órás illetve éjszakai képet készítsünk, igazán eláznunk még így sem sikerült, pedig akkorra már nagyon lógott az …

Martina

Martina volt aki az oldalam webcímével fémjelzett töklámpást faragta édesanyjával, tavaly októberben, amiért cserébe akkor egy portréfotózást ajánlottam fel neki. Ő élt is a lehetőséggel, ám nem akármilyen feladat elé állított, hiszen a fotózás helyszínéül a város határában található István akna bányatelepet javasolta. Az épületegyüttesről annyit kell tudni, hogy 1925-ben épült, Gút Árpád és Gergely Jenő irodájának tervei alapján. Még így az összeomlás szélén is  van benne valami megfoghatatlan varázs, belépve üveg és építőanyag törmelékének keveréke kezd ropogásba és csörömpölésbe a talpunk alatt, mintha az építmények utolsó segélykiáltásait hallanánk.  A falakról pattogzó vakolat és festék, a kitört ablakok és a …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close