Lassan már hagyománnyá válik, hogy minden tavasszal ilyen bejegyzéssel jelentkezem, bár hazudnék ha azt mondanám, hogy örültem a háromnegyed hatos ébresztőnek. A telefonomon szándékosan váltogatom az ébresztőóra hangját, mert egy idő után megutálom, bármi is az ami felver a jóízű pihenésből, bármikor is teszi ezt. A jegyes oktatásról egyébként is későn értünk haza, szóval viszonylag keveset sikerült aludnom. Szerencsére eléggé izgatott voltam ahhoz, hogy rávegyem magam az ágyból történő kikászálódásra és egy kávé után a hegy felé vegyem az irányt. Persze előtte azért fel is öltöztem. Csípős hideg szél fújt és a napkelte sem pont úgy nézett ki, ahogyan azt elvártam …

Nagyon itt volt már az ideje, hogy kimozduljak egy kicsit a lakásból, erre pedig jó alkalomnak bizonyult, hogy végre egy kicsit, de tényleg csak egy kis ideig jó idő volt. Meg is lepődtem mikor kiléptem az ajtón és vissza is mentem letenni a kabátomat, de ne szaladjunk ennyire előre. A kedvenc közösségi oldalamon, ami mi más lehetne mint a Facebook, kaptam egy tippet egy kedves barátomtól Vincze Gábortól, hogy merre lehet érdemes hóvirágokat keresni, természetesen kizárólag fotózás céljából, hiszen védett. Mivel nagyon nem volt kedvem egyedül menni, Lotti dolgozott, próbáltam találni valakit aki elkísér, de ez nem ment könnyen. Végül …