Esküvő: Vivi és Peti – Zsolnay Étterem, Pécs

Vivi és Peti elfelejtették az „…úgy szokás, hogy…” kezdetű mondatokat és olyan esküvőt szerveztek amilyenek Ők maguk is. A hagyományos menüt hamburgerre és steakre cserélték, a lakodalmas zenét jazzre és közben nem felejtették el, hogy miről is szól ez a történet. Arról, hogy két ember, jelesül Vivi és Peti összekötik az életüket és családdá lesznek. Lőttünk már el sok nyers képet egy-egy szertartáson, de ennyit talán még sosem. Ahogyan a VLOGban is mondtuk: Így kell házasodni! Vivi,Peti: Ezúton is szívből gratulálunk, nem csak a házasságkötésetekhez de azóta már megszületett kislányotokhoz is! Sok-sok boldogságot! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy …

Esküvő: Bea és Bence – Bagolyvár Étterem, Pécs

Remek hangulatú, felszabadult kreatív fotózást követően érkeztünk meg szombaton a Bagolyvár Étterembe azon a júniusi szombaton, hogy aztán megörökítsük Bea és Bence IGENjét, aztán hatalmasat bulizzunk a Rouge Zenekar vezényletével. VLOGot is forgattunk! 🙂 Bea, Bence: Nagyon jó volt látni és fényképezni azt a szenvedélyt amivel a közös terveitek megvalósítására tekintettetek a készülődéstől egészen az IGEN kimondásáig! Legyetek mindig ilyen boldogok! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Esküvő: Évi és Tomi – Tettye Étterem, Pécs

Évi és Tomi remekül választottak szolgáltatókat és helyszínt egyaránt, így nem maradt más dolguk mint a lényegre koncentrálni. Megható és vidám pillanatok váltakoztak amit egy fergeteges bulival koronázott meg a Perfect Slágerzenekar a Tettye Étterem parkettjén. Remekül éreztük magunkat és VLOG-ot is forgattunk, ráadásul a kreatívot sem mosta el az eső, csak majdnem. Évi, Tomi: Tudom, hogy ilyen távlatból már egy kicsit későn, de itt is, így is szeretnénk sok boldogságot kívánni! Köszönjük, hogy veletek ünnepelhettünk és megörökíthettük az esküvőtöket! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Esküvő: Klau és Ádám – Pucnher Kastélyszálló, Bikal

Klau és Ádám házasságkötését remek helyszínen, kiváló szolgáltatói csapattal ünnepeltük. A TheQuila zenekar és Weisz Viktor olyan bulit csapott, hogy alig tudták felszolgálni tőle a vacsorát, még a vacsorához szánt aláfestő zenét is le kellett kapcsolni, hogy a násznép tánc helyett, végre leüljön enni. A kreatív alatt megismerhettük az érzést, amikor a fagyi visszanyal és velünk viccelődnek. A dekorációért, a virágokért és a gyümölcsbárért az Enchentée Esküvő,Virág,Dekoráció csapata felelt, a ceremónia mestere a Cerminátor volt, a mozgó képek rögzítése pedig a Tökéletes Pillanat feladata volt. VLOGoltunk is! Fergeteges buli volt! Klau, Ádám: Csakis szuperlatívuszokban tudok írni az esküvőtökről, azt kívánom Nektek, hogy a …

Esküvő: Zsófi és Ádám – Siófok

A jegyes fotózás és a korábbi találkozásaink alapján már nagyon vártuk Zsófi és Ádám esküvőjét. Már egy nappal korábban, pénteken megérkeztünk Siófokra így volt időnk szusszanni egyet és elkészíteni a kreatív sorozatot, hogy másnap mindenki a lényegre koncentrálhasson és az IGEN kimondása után méltó módon ünnepeljünk. A Philips zenekar nem is váratott minket a vacsora után fergeteges bulit csaptak. VLOGot is forgattunk. Zsófi, Ádám: Örülünk, hogy megismerhettünk benneteket, köszönjük, hogy megosztottátok velünk a legszebb pillanataitokat! Sok boldogságot kívánunk! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Esküvő: Zsófi és Tamás – Takler Kúria, Szekszárd

Sokszor és sokféleképpen írtam már ezen BLOG hasábjain arról, hogy milyen érzés az amikor hozzánk igazán közel álló emberek esküvőjét fényképezzük. Minden esküvő és minden pár esetében törekszünk arra, hogy még az esküvő előtt megismerjük Őket, de amikor évtizedes, barátságról van szó azért az mégis más egy kicsit. Ezt élhettük át újra tavaly májusban és azt kell írnom, hogy fantasztikus volt! Ahogyan a VLOG epizódban is láthatjátok, rossz időre számítottunk de jó idő lett, jó volt a zenekar, jó volt a ceremóniamester, gyönyörű a helyszín, szép és szerelmes a pár egyszóval minden klappolt! Köszönjük, hogy ott lehettünk! Zsófi, Tamás: Bár …

Styled Shoot – Tavasz

Rékáról és Lacáról már láthattatok képeket a blogban, amikor nem is olyan régen összeházasodtak és már akkor biztosak voltunk benne, hogy fogjuk még Őket fotózni. Nem is tévedtünk nagyot, hiszen Ők voltak a tavaszi referenciafotózásunk alanyai, Eszter és Betti mellett. Azt szerettük volna megmutatni, hogy mire vagyunk képesek így együtt, csapatként összedolgozva és felépítve egy közös referenciát. Szerintünk sikerült! Csodás napunk volt  és még a szél és a dekorációt „elpakoló” horgászok sem tudták a kedvünket szegni. A téma a tengerész stílus (no, ne a Halálos Fogás c. tévéműsorban látott kezeslábasra és rákászketrecekre gondoljatok) volt, a fotózásról VLOG epizód is készült. …

Sajnos már foglalt, de mit szólnátok egy kreatív sorozathoz?

Sokan már az ajánlatkéréskor közvetlen hangnemben írtok és olyan lelkesedéssel vázoljátok az esküvőtök részleteit, hogy szívünk szerint azonnal rohannánk szerződést kötni, de ha egy dátum foglalt, akkor nincs mit tenni, sajnos még mi sem tudunk két helyen lenni egyszerre (de már próbálkozunk). Ezzel párhuzamosan egyre többen keresnek meg minket azzal, hogy szeretnék, ha legalább a kreatív képeiket mi készítenénk el, ha az esküvőjük dátuma már foglalt a naptárunkban, vagy más miatt nem tudjuk elvállalni az esküvőjük fényképezését. Ugyan nem sokan tudjátok, de ilyenre is van lehetőség, ezért írunk most erről pár sort. A kreatív sorozat az esküvő napjától eltérő napon …

Styled Shoot: Téli mesevilág a Mecsekben

Mivel idén végre elég hó esett egy ilyen fotózáshoz, úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk ki a lehetőséget és készítünk néhány képet. Négy autóval vágtunk neki a Mecseknek. Már a hegyre való feljutás is kalandos volt, mert sajnos nem mindenki készült fel rá, hogy ahova szánkózni megy, ott bizony hó lesz, azért csak sikerült eljutni a kiszemelt helyszínekre. Mondhatjuk, hogy mindannyian kockára fagytunk ezekért a képekért, de így végignézve Őket egy cseppet sem bánom. VLOG is készült, ezt IDE kattintva tudjátok megnézni. Mielőtt megmutatnám a képeket, felsorolnám a projektben résztvevőket, akiknek mind-mind nagyon hálás vagyok: Ötlet, dekoráció,szervezés. Cortona dekoráció és esküvőszervezés …

Ilyen volt 2016 – slideshow

Megint eltelt egy év, megint volt évértékelő blogposzt, de a slideshow ebbe megint nem fért bele, de ezt már megszokhattátok. Igyekeztem új, a tavalyinál is jobb zenét keresni, de nem sikerült és mivel jóval több munkánk volt, mint a korábbi években, ezért jóval több képből is kellett válogatnom, tehát maradt a tavalyi zene, mert az elég hosszú és különben is imádom. A válogatás szubjektív volt és érzelmi alapon történt. Fogadjátok szeretettel! 🙂

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás