Az ember nem arra számít, hogy júniusban hideg lesz ezért aztán kültérre szervez esküvőt és nem is sejti, hogy ez csak segít abban, hogy még nagyobb buli kerekedjen. Így alakult ez Enci és Norbi esküvőjén is, mert aki csak tehette pálinkával igyekezett pótolni a hűvös júniusi éjszakába vesző celsiusokat. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy hiába volt 12 fok amikor a filmes csapattal – akikkel amúgy ismét remek volt együtt dolgozni – elköszöntünk, a buli még javában tartott és ahogy, utólag hallottuk ki is tartott reggelig. Gyönyörűen díszített, hangulatos és érzelmekkel teli esküvő volt ez kiemelkedő cateringgel és egy …
Ahogyan a vLOGban is beszéltünk róla, jóval a megbeszélt időpont előtt érkeztünk meg Deák Udvarházba, de azért sikerült elütnünk az időt míg Dorci és Tibi megérkeztek és készülődni kezdtek. Nem aggódtunk mert tudtuk, hogy Dorci mindent kézben tart majd és így is lett. Remek hangulatú esküvőt fényképezhettünk, gyönyörű helyszínen, ráadásul az egyik kedvenc filmesünkkel Babai Istvánnal dolgozhattunk együtt. Dorcit régóta ismerem, Tibit pedig sajátos humorával szinte azonnal belopta magát a szívembe! A kreatív fotózást szinte végignevettük, persze csak azután, hogy vitorlát és pezsgőt bontottunk! Dorci, Tibi: Nézzetek mindig olyan csillogó ragyogással a szemetekben egymásra mint aznap! Köszönjük, hogy Veletek ünnepelhettünk, …
Mindig más és mindig nagyon jó érzés olyasvalakinek a házasságkötését fényképezni, akit pici gyerek kora óta ismersz, sőt pici gyerek kora óta a barátod. Így voltam én Petivel és amikor megtudtam, hogy házasodik még csak sejtettem, aztán, ahogy megismertem Hannát egyre biztosabbá váltam abban, hogy jól választott! Hanna és Peti arra koncentráltak az esküvőjük szervezése során ami igazán fontos és ennek eredményeképpen egy családias hangulatú, meghitt ünnep lett a dologból amit imádtunk! Hanna, Peti: köszönjük, hogy közvetlen közelről lehettünk tanúi annak, amikor kimondtátok azt a bizonyos IGENt! Vigyázzatok egymásra és legyetek nagyon boldogok! A kreatív fotózás képei: A nagy nap …
Nagyon sokszor írtam már arról, hogy olyan esküvőt kell szervezni, amilyenek Ti a házasulandók is vagytok, mert akkor fogjátok a magatokénak érezni. Akkor fogjátok tudni magatokat fesztelenül jól érezni ha elfelejtitek az „úgy illik, hogy…” illetve az „úgy szokták, hogy…” kezdetű mondatokat és mindent úgy csináltok, ahogyan Nektek a legszimpatikusabb. Persze kompromisszumokat kötni lehet és kell is (főleg egymás kedvéért), de ami Nektek fontos, az úgy legyen, ahogyan Ti szeretnétek! Meli és Dávid megfogadták ezt a tanácsot és remek esküvőt szerveztek, remek szolgáltatói gárdával, hangulatos helyszínnel és nem féltek megmutatni az érzelmeiket. Meli, Dávid: jó volt ott lenni mellettetek és …
Egy napsütötte májusi szombat, remek szolgáltatói gárda és egy szerelmespár akik összekötik az életüket. Ez a recept ami ezúttal is tökéletesen működött! Az esküvői után Esztergomba utaztunk, hogy elkészítsük Zsófi és Balázs kreatív képeit, vLOGoltunk is! A polgári szertartásról készült felvételt külön is ajánlom megtekintésre mindenkinek! Zsófi, Balázs: legyetek nagyon boldogok, köszönjük, hogy ott lehettünk Veletek! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:
Alina és Geri nem izgulták túl ezt az esküvő dolgot, ezt pedig nagyon jól mutatja, hogy amikor az esküvő előtt egy nappal felhívtam Gerit azzal, hogy szeretnének-e például készülődős képeket akkor azt a választ kaptam, hogy ezen még nem gondolkodtak. Ennek ellenére, vagy talán éppen pont ezért egy remek hangulatú, laza esküvőt fényképezhettünk azon a májusi szombaton. Alina, Geri: Legyetek mindig ilyen lazák, mindig ilyen szerelmesek és legyetek nagyon-nagyon boldogok! Szolgáltatói csapat: Zsolnay Kulturális Negyed, E78 (Helyszín), Teleky Catering, Schütz Kapelle (Zenekar)
Hosszú évek óta tartó barátság fűz Petihez így nagyon jó érzés volt mellettük lenni aznap. Sokszor írtam már arról, hogy hiába igyekszünk a baráti kapcsolat kialakítására a párjainkkal és hatódunk meg sokszor a sírás határáig, vagy akár még azon is túl egy-egy szertartáskor, vagy szülőköszöntőkor, egy picit azért mégis csak más olyasvalakit házasodni látni és fényképezni, aki évek óta áll közel a szívünkhöz. Itt most ez történt. Szandzsi, Peti: rajongjatok egymásért mindig azzal a szerelemmel amivel ott, akkor, aznap kimondtátok az Igent. Sok boldogságot!
Mielőtt nagyon belelendülnénk, szeretném, ha tudnád kedves olvasó, hogy ez egy évértékelő blogposzt afféle hagyomány itt, a BLOG hasábjain. Azért írom, mert segít visszatekinteni, rendszerezni, és egy kicsit talán fejlődni is. A régebbieket sorrendben a zárójelben lévő linkekre kattintva tudod elolvasni (2017,2016,2015, 2014, 2013, 2012). Szóval, 2018! Micsoda év volt ez megint! Az egész valahol ott kezdődött, hogy márciusban egy egész hónapot Bécsben töltöttünk. Lotti egy ösztöndíjjal kutatott az osztrák fővárosban, amíg én…hát én ugyanazt csináltam amit itthon is csináltam volna. A Praterben még jegyes fotóztunk is. Próbáltam utolérni magam a BLOG és a VLOG frissítéseivel, de sajnos nem értem …
Már amikor reggel felkeltünk tudtuk, hogy ezen az esküvőn minden rendben lesz, sőt az ablakon kinézve abban is biztosak voltunk, hogy még az eső sem ronthatja el ezt a napot és nem is tudta elrontani. Mi a Pezsgőház Étterembe gyakorlatilag hazajárunk és ha Jillek Matyi zenél, arra sincs panasz, szóval optimisták voltunk. Az aznapi kreatívra kifejezetten pozitív hatással volt a borongós időjárás, bár a szemerkélő, később pedig el-eleredő eső talán túlzás volt egy kicsit, Edit és Ivan hatalmas bulival koronázta meg a megható szertartást. A VLOG epizódért amelyet Edit és Ivan esküvőjén forgattunk kattints IDE. Edit, Ivan: Öröm volt mellettetek …
Anna és Viktor Mohácson készülődtek, hogy aztán a Fogadalmi templomban mondják ki a boldogító igent, ünnepelni pedig Palkonyára mentünk, ahol a polgári szertartás után már várt minket az UnterRock Zenekar, akik hajnalig szolgáltatták a talp alá valót. Remek esküvő, remek buli volt! VLOGoltunk is! 🙂 Anna, Viktor: Legyetek mindig olyan boldogok és mosolyogjatok egymásra mindig úgy, ahogyan ezeken a képeken! Sok boldogságot! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:










