Ingrid és Gábor

Ingrid és Gábor jegyes fotózását a Zsolnay Kulturális Negyedben kezdtük, de aztán úgy döntöttünk, hogy érdemes lehet autózni egy kicsit és körbenézni a téli álmából még éppen, hogy csak ébredező Mecseken és ha már így nekiindultunk, út közben is megálltunk készíteni néhány képet. Kellemes délután volt, amit egy jó kis teázással koronáztunk meg! Már nagyon várjuk az esküvőt! 😉

Betti és Pali

Amikor megláttuk, hogy esett a hó, rögtön telefonáltam és nem is olyan sokkal később, már indultunk is a hegyre fotózni. Így születtek az alábbi képek, nem sokkal Betti és Pali nagy napja előtt. Bár a jegyes fotózáskor még nagyon bíztunk abban, hogy az esküvői kreatívot is minimum hasonló körülmények között tudjuk majd elkészíteni, végül ez nem következett be. Ettől függetlenül klassz hógolyózós, forró teát kortyolós havas délelőttünk volt! 🙂

Orsi és Adrián

Megtisztelő, amikor egy esküvőn vendégként találkozom egy párral, akik aztán felkérnek arra, hogy az esküvőjüket fotózzam. Orsival és Adriánnal így találkoztunk és ha már így esett, úgy döntöttünk, igyekszünk belevinni a jegyes fotóikba egy kicsit a hétköznapi életükből is. Ezért fotóztunk focipályán és ezért szerepel a képeken a pár kutyája Gomez is. Klassz délután volt, alig várjuk az esküvőt! 😉

Zsuzsi és Balázs

Balázst – igaz, csak felületesen de – régről ismerem,  még azokból az időkből amikor tinédzser koromban a pécsi jégpályán múlattuk a szombatjainkat, mégis Zsuzsi talált ránk, és így alakult, hogy jövő májusban mi örökítjük majd meg a nagy napjukat. Ám előtte, ha már úgyis itthon voltak, elkészítettük az alább látható jegyes sorozatot. Klassz délután volt! Alig várjuk az esküvőt! 😉

Jegyes fotózás: Judit és Ádám – Budapest

Már sokszor írtam róla, hogy mindig más egy kicsit olyanokat fotózni akiket régebb óta ismerek. Persze, egy bizalmi, sőt baráti viszony kialakítására törekszünk (általában elég jó eredménnyel), de még így is olyan egy kicsit mintha haza mennék valahova. Judit és Ádám régi barátaink, akiket mindig jó újra látni és külön öröm ha fotózom is Őket. Remek hangulatú fotózás volt, amit a Kopaszi gáton kezdtünk és a Feneketlen tó partján fejeztünk be. Alig várjuk az esküvőt, de ezt már úgyis tudjátok! 😉  

Andi és Zoli – második felvonás

Andival és Zolival már találkoztunk egyszer egy kis hócsatázásra, de akkor abban egyeztünk meg, hogy a jövő évi esküvőjük előtt elkészítünk még egy repcés sorozatot is, hogy a képek tényleg változatosak legyenek. Ők az élő példa arra, hogy miért jó ha a párok időben keresnek fotóst, hiszen így ezeket a képeket felhasználhatják egy csomó mindenhez az esküvővel kapcsolatban. Ráadásul a fotózásokon még jól is éreztük magunkat. 🙂

Zsuzsa és Balázs

Zsuzsa és Balázs jegyes fotóit a Balaton környékén, Szigligeten, a Szentbékkállai kőtengernél és a Darvas-tó lefejtett bauxitlencséjében (bár őszintén megmondom nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy ezeket most helyesen írtam) készítettük, sőt, néhány képért megálltunk a Szent András-templomromnál is. Remek hangulatú fotózás volt, pedig izgultam rajta egy kicsit, mert ha az ember fia kollégának fotózik, akkor mindig van egy plusz megfelelési kényszer a dologban. Apropó, nézzétek meg Balázs képeit ITT.Kedves, szeretetre méltó embereket ismerhettünk meg, akiknek nagyon várjuk az esküvőjét! 😉

Fine Art album 2014

Itt az ideje, hogy megmutassam nektek a tavalyi szezon képeiből összeállított mintának szánt Fine Art albumot, amely ezúttal “csak” 20x20cm méretben készült el és 24 oldalpárt tartalmaz. A méret csökkentésének egy oka van: nagyobb már van, ekkora még nem volt. Nincs olyan a tavalyi évvel kapcsolatban amit ne írtam volna le az évértékelő illetve a slideshow-t tartalmazó bejegyzésekben, így nem is untatnálak tovább benneteket szövegeléssel, íme az oldalpárok:

Réka és Laca

Mindig jó érzés, amikor olyan párok keresnek meg, akikkel egy korábbi esküvőn találkoztam, hiszen ez egy kicsit visszacsatolás is. Ha pedig annyira könnyű és jó Őket fotózni, mint Réka és Laca esetében az külön öröm. Olyan mintha valamiféle láthatatlan erőtér vonzaná Őket egymáshoz, ezt pedig nem csak látni jó, de fényképezni is. Klassz délutánt töltöttünk együtt, sokat nevettünk, de azért megvoltak azok a bizonyos összebújós pillanatok is, amikor igyekszem minél jobban a háttérbe húzódni és megfigyelőként megörökíteni az eseményeket. Alig várjuk az esküvőt! 😉

Nóri és Ricsi

A képeken rengeteg pókot rejtettünk el. Persze a megtalálásukért nem jár semmi, de gondoltam azért leírom, hogy rengeteg volt belőlük. Ezt a kis incidenst leszámítva remek hangulatú fotózás volt Nóri és Ricsi jegyes fotózása és bár tudom, hogy lassan már snassz, hogy minden jegyes fotózás után azt írom: nagyon várjuk az esküvőt, de mit csináljak ha egyszer csak olyan párokkal hoz össze a sors, akikkel élmény időt tölteni és egyáltalán nem érzem, hogy dolgozom amikor Őket fotózom?! Alig várjuk az esküvőt!

...5678...

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close