Hello 2015, üdv a buliban! Megint itt az év utolsó napja, így hát megint itt vagyok én is, egy kis visszatekintéssel egybekötött, statisztikaelemzéssel megkent és hálával vegyes örömben kisütött blogbjegyzéssel. Elvégre így volt ez tavaly és tavaly előtt is. Ronda egy év volt, mondhatnám, de nem mondom (ezért is van áthúzva). Bár nem volt könnyű, mégis volt ami széppé tegye és az, hogy most ezeket a sorokat írom, Ti pedig olvassátok, azt jelenti, hogy túl vagyunk rajta. Kiálltuk a próbát, átjutottunk az elénk gördített akadályokon és jövőre újult erővel vághatunk neki. Annyi mindenen vagyunk túl, hogy azt sem tudom igazán, hogy …
Megint nem fért bele az évértékelő blogbejegyzésbe (amit egyébként érdemes elolvasni) a 2013-as év kedvenc esküvői-,pár- és jegyes fotóiból készült slideshow, ezért megint egy külön blogbejegyzésben teszem közzé. Még az is lehet, hogy ebből hagyomány lesz. A megfelelő zene megtalálása talán a legnehezebb feladat egy ilyen videó elkészítésénél, többek között ezért is csúszott kicsit a dolog, de azt hiszem sikerült. Idén egészen más stílusú és hangulatú zenét választottam, remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését. Bízom benne, hogy legalább akkora örömöt jelent majd végignézni akár ismeretlen szemlélőként, akár a képeken szereplőként, mint amekkora örömöt a képek és a videó elkészítése jelentett. Fogadjátok hát …