Juci és Tibi kreatív fotózása Szlovéniában és Olaszországban

Kicsit bajban vagyok most ezzel a poszttal, mert nagyon sok olyan kép van ami a VLOGba nem fért bele, viszont szeretném megmutatni Őket, ugyanakkor ott szinte mindent elmondtunk az utazásunk körülményeiről, nehézségeiről és arról is, hogy miért volt nagyon, de nagyon jó Jucival és Tibivel utazni, fotózni, kirándulni. Azért a lényeget megpróbálom összefoglalni. Vasárnap kora hajnalban léptünk le Juci és Tibi lagzijáról, hogy a másnapot az utazás megszervezésével, pakolással, a technika rendezésével és feltöltésével és némi alvással töltsük és vasárnap este tizenegy körül felvegyük a párt ugyanott és nekivágjunk az útnak. Akkor még semmi sem volt biztos, csak az, hogy …

Romantikus esküvői kreatív fotózás egy gyümölcsösben

Engem ért a megtiszteltetés, hogy elkészíthettem a Cortona dekoráció és rendezvényszervezés második referenciasorozatát, melynek témája a tavaszi romantika volt. A cél az volt, hogy megmutassuk, hogy egy kis kreativitással, néhány kisbútorral és virágokkal milyen hangulatos lehet az esküvői kreatív vagy akár a jegyes fotózás.  Ebből mutatok most meg nektek néhány képet. A stáb egyébként zseniális munkát végzett, jó volt velük dolgozni. Bízom benne, hogy lesz még hasonló alkalom, akár élesben is! 😉 A virágokat, a dekort és a szervezést az ötletgazdának a Cortona dekoráció és esküvőszervezésnek köszönhetjük, a gyönyörű sminket Juhász Zsuzsanna, a frizurát pedig Keresztúri Angéla készítette.A modelljeink Kilián Cintia és Gáspár Ákos …

Újabb év, újabb slideshow!

Azt már megszokhattátok, hogy az évértékelő blogbejegyzésbe (amit egyébként érdemes elolvasni) jellemzően nem fér bele az adott év kedvenc esküvői-,pár- és jegyes fotóiból készült slideshow, de arra még nem volt példa, hogy februárban tegyem közzé azt. Pedig az ok egyszerű: rengeteg a munka. Már javában készülök az idei szezonra, közben pedig igyekszem lezárni a tavalyit, miközben elképesztő mennyiségű megkeresés ömlik a postaládámba. Szóval késve bár, de megtörve nem, itt az új slideshow, amely felöleli a tavalyi évet és elmeséli, hogy mennyire gyönyörű szezont zártunk. Sőt, egy kicsit talán azt is, hogy miért a munkám az életem. Tudom, hogy hosszú lett, de annyira …

Esküvő: Dóri és Barna

Bár a kreatív fotózás alatt szemerkélni kezdett az eső, ez nem szegte kedvünket és Orfűre indultunk, „Hátha ott nem esik!” és ez be is jött. Estére remek fények között fotózhattunk az orfűi tó partján,gyönyörű volt, ahogyan a lemenő nap fénye megfestette a felhőket. Dóri saját készítésű, varrott csokrát a húga, Anna kapta el, így a csokor családban maradt és nem kellett megválni tőle. A szertartás sem volt mindennapi. A református lelkész és a katolikus pap különleges hangulatot kölcsönöztek az egésznek és megmutatták, hogy a különböző felekezeti hovatartozásnak nem kell gátnak lennie ha két ember össze akarja kötni az életét Isten előtt. …

Esküvő: Gina és Tomi

Az időjárás ezúttal kegyes volt hozzánk (bár tény, hogy a jegyes fotózásra is volt majdnem egy óránk eső nélkül) de ennél egy picivel most  többet szerettünk volna. Megkaptuk. Kellemes időnk volt és mivel az idei szezon egyik leghosszabb hétvégéje várt rám, igyekeztem nagyon felkészült lenni, minden szempontból. Gina és Tomi szertartása a város felett hangulatosra és meghatóra sikerült. Gina a jól megválasztott bevonulózenével, gyönyörű ruhájával és mosolyával szinte azonnal a földhöz szegezte a megjelenteket amint belépett a széksorok közé. Mindenkinek kiült az arcára a csodálat, Tomi pedig büszke mosollyal az arcán várta, hogy kimondják azt a bizonyos szót és az egészet …

Esküvő: Orsi és István

Tudom, sokadszorra írom, hogy a jegyes fotózás után nagyon vártuk az esküvőt, de nem tudok mit tenni. Ha minden párosunkkal ilyen klassz fotózásokon veszünk részt, akkor bizony várjuk az esküvőt és rend szerint nem is csalódunk, erről pedig muszáj írnom, na! Így volt ez esetünkben is. Persze volt azért min izgulni a nagy napon, de a szertartás kezdetére végül minden összeállt. Mindig szerettem a saját szavas fogadalmakat, van egy varázsuk, ami az anyakönyvvezető által előmondott fogadalomnál egy picit talán kevésbé érződik és a pár is jobban elérzékenyül, hiszen a saját gondolataival fogad örök hűséget a vele szemben állónak. A  szertartást egyébként …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás