Az esküvő előtt néhány nappal óriási vihar tépázta meg Pécs környékét és összedöntötte az esküvő eredeti helyszínét, de Boró és Zoli nem ijedtek meg. Új helyszínt kerestek, az asztalokat pedig hurrikánokról nevezték el. Így kerültünk mi a „Hurrikán Mentőegység” nevű asztalhoz, de végül mentésre szerencsére nem volt szükség. Volt viszont fergeteges hangulat amit ezúttal is DJ Jillek szolgáltatott, kiderült, hogy Boró és Zoli fiút várnak, aztán huszonnégy óra alatt megjártuk Szlovéniát és egy kicsit Olaszországot is. VLOGoltunk is, az esküvőről szóló epizódot IDE a kreatívról szóló epizódot pedig IDE kattintva érhetitek el. Boró, Zoli: Köszönjük, hogy minket választottatok, hogy megosztottátok …
Amikor Lottival nyaralni voltunk Szlovéniában, már tudtuk, hogy visszatérünk még fotózni, sőt azt a célt tűztük ki, hogy évente egyszer legalább meglátogatjuk szlovén szomszédainkat. Így esett, hogy Vikivel és Norbival, egy duplaesküvős hétvége után indultunk el Szlovéniába fotózni, hétfőn hajnalban. Aludnunk ugyan nemsokat sikerült, de lelkesedéssel és vidámsággal pótoltuk az alvással el nem töltött időt. Kora reggel, napkelte előtt pár perccel érkeztünk meg Ljubljana egyik parkolóházába, ahonnan gyors öltözködést követően a belvárosba indultunk fotózni. Szerencsére még nem voltak sokan az utcákon, egy-két kósza járókelőtől és a városüzemeltetés munkatársaitól eltekintve üres volt a város. Ezt kihasználva elkészítettük a sorozat első részét, …