Esküvő a Gálffy Birtokon Adrival és Bencével

Először jártunk a Gálffy Birtokon, de valami azt súgja, hogy nem utoljára. Adri és Bence egy hangulatos kis tó partján, tavirózsák és barátaik, rokonaik gyűrűjében mondták ki azt a bizonyos Igent, amellyel nem változott semmi és egyszerre minden megváltozott. Ahogy a Cerminátor, a szertartás szövegében fogalmazott: „..az álmok néha tényleg valóra válnak…”. A szertartásokat remek hangulatú buli követte, amelyhez Heszberger Tamás a Wedding DJ szolgáltatta az alapanyagot, benne ezúttal sem kellett csalódnunk. Benne sem. Adri, Bence: Nem tudok Nektek mást kívánni csak azt, hogy nézzetek egymásra mindig úgy, mint ezeken a képeken, legyen egymáshoz mindig egy kedves szavatok és szeressétek …

Esküvő: Bea és Bence – Bagolyvár Étterem, Pécs

Remek hangulatú, felszabadult kreatív fotózást követően érkeztünk meg szombaton a Bagolyvár Étterembe azon a júniusi szombaton, hogy aztán megörökítsük Bea és Bence IGENjét, aztán hatalmasat bulizzunk a Rouge Zenekar vezényletével. VLOGot is forgattunk! 🙂 Bea, Bence: Nagyon jó volt látni és fényképezni azt a szenvedélyt amivel a közös terveitek megvalósítására tekintettetek a készülődéstől egészen az IGEN kimondásáig! Legyetek mindig ilyen boldogok! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Bea és Bence

A munkánk során az egyik legjobb dolog, amikor feltűnik egy régi ismerős. A párjainkkal mindig életük egyik legszebb időszakában találkozunk és különösen jó dolog, amikor egy régi barát, vagy ismerős legszebb napjának lehetünk részesei. Beát már mindketten régről ismertük, sőt fényképeztük is így hát nagyon vártuk a fotózásukat, hogy közelebbről is megismerhessük Bencét és elkészíthessük azokat az ismerkedős képeket, amik miatt az esküvő fotózása már mindenkinek egyszerűbb és fesztelenebb lesz. Egy kicsit izgultunk az idő miatt, de szerencsére nem volt vele gond, Bence pedig tökéletes helyet talált a meghívóhoz használt képek elkészítéséhez. Nagyon várjuk az esküvőt! 🙂

Esküvő: Virág és Bence – Fekete Sas Rendezvényház, Hódmezővásárhely

Virág és Bence nagy napjára gyakorlatilag ismeretlenekként érkeztünk, hiszen nem előzte meg jegyes fotózás az esküvőjüket, csak telefonon beszéltünk, azonban ez egyáltalán nem látszott, és nem is éreztük. Az első pillanattól kezdve meghívott vendégekként, sőt mondhatjuk, hogy családtagokként bánt velünk mindenki, ez pedig nagyon jó érzéssel töltött el minket! Virág és Bence  a fotózás első pillanataitól kezdve oldottan viselkedtek, nem volt velük nehéz dolgunk. Hódmezővásárhely egyébként gyönyörű, nem véletlen szerettem volna már régóta arrafelé fotózni, ez pedig most végre teljesült. Ezúttal nem bontottam külön a kreatív fotózás és a nagy nap többi képét, azokat kronológiai sorrendben nézhetitek meg! 🙂 Virág, …

Esküvő: Eszter és Bence – Dobogókő

Az idei év szezonnyitó esküvője a festői szépségű Dobogókőn tartatott Eszter és Bence főszereplésével. Sajnos a környék még nem igazán ébredt fel téli álmából, ráadásul a területet komoly jégkár is érte a télen, de azért így sem volt okunk panaszra. Amikor a lagziban körbejárt a kis emlékkönyv, amibe a násznép a párnak szánt jókívánságait írhatta, azt ígértem, hogy ide majd igyekszem valami nagyon szépet írni, mert akkor, ott, nem volt meg az ihlet. Kis túlzással négy napot töltöttünk el Eszter és Bence társaságában, ez pedig pont elég idő ahhoz, hogy az ember fia nem csak egy kicsit megismerjen, de nagyon …

Eszter és Bence

Eszterrel és Bencével  a fővárost kettészelő Duna partjain és a Centrál Kávézóban fotóztunk. Egy kicsit idő szűkében voltunk, így a naplementét pont lekéstük, de azt hiszem, hogy ez csak segítségünkre volt abban, hogy különleges hangulatú képeket készítsünk. A kék óra illetve a város fokozatosan felkapcsolódó fényei, remek hátteret adtak a képeinknek. Az pedig, hogy még a villamosra sem kellett sokat várnunk, csak a hab volt a tortán!

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás