Esküvő: Alexa és Krisz – Erzsébet Nagy Szálloda – Paks

Volt olyan szezon amikor kis túlzással hazajártam az Erzsébet Nagy Szállodába Paksra, így kifejezetten örültem amikor megtudtam, hogy Alexa és Krisz is itt ünnepelnek majd. Azt már az első beszélgetésünk alkalmával tudtam, amit a jegyes fotózás később csak megerősített, hogy az övék egy klassz esküvő lesz. Tudjátok, Ők egy olyan páros akiknek el sem kellett mondanom, hogy vigyék bele a rájuk jellemző dolgokat az esküvőjükbe, mert amúgyis így tettek volna. Lego-ból készült menyasszonyi csokor, fantasztikus ötfogásos vacsi, léggömbökkel megtöltött Fiat 500 fekete karosszériával és piros tetővel és akkor még nem is írtam a Bajor-Alpokban készített kreatív sorozatról, de arról ebben …

#kedvenchelyszín – Ebner Pincészet – Mozsgó

Szolgáltatói körökben sokszor esik szó a kevésbé kompetens kollégákról, sokan, sokat panaszkodunk azokra, akiket nem szívesen ajánlunk tovább, vagy akivel kifejezetten rossz volt együtt dolgozni. Emiatt régóta tervezem, hogy elkezdem egy kicsit részletesebben bemutatni azokat, akiket értékes tagjainak tartok az esküvői szcénának és akikkel jómagam is szívesen dolgozom együtt, sőt Nektek is jó szívvel ajánlom Őket. Teszem ezt pont azért, hogy ne mindig csak panaszkodjunk, hanem vegyük észre és emeljük ki azokat akik jók abban amit csinálnak, akik szívből és lélekkel, a párokért, értetek dolgoznak. Az első esküvőmet nyolc éve fotóztam az Ebner Pincészet falai között és bár akkor még …

#kedvencDJ – Heszberger Tamás

Szolgáltatói körökben sokszor esik szó a kevésbé kompetens kollégákról, sokan, sokat panaszkodunk azokra, akiket nem szívesen ajánlunk tovább, vagy akivel kifejezetten rossz volt együtt dolgozni. Emiatt régóta tervezem, hogy elkezdem egy kicsit részletesebben bemutatni azokat, akiket értékes tagjainak tartok az esküvői szcénának és akikkel jómagam is szívesen dolgozom együtt, sőt Nektek is jó szívvel ajánlom Őket. Teszem ezt pont azért, hogy ne mindig csak panaszkodjunk, hanem vegyük észre és emeljük ki azokat akik jók abban amit csinálnak, akik szívből és lélekkel, a párokért, értetek dolgoznak. Az első DJ akit bemutatok Nektek, Heszberger Tamás, aki a Cerminátorhoz hasonlóan régi barátom, de …

Esküvő: Anita és Norbi – Egri Korona Borház – Demjén

Nagyon vártuk Anita és Norbi esküvőjét, de nem csak azért mert tudtuk, hogy az Egri Korona Borház egy klassz hely, vagy azért mert tudtuk, hogy megint a Cerminátorral dolgozhatunk együtt.  Én személy szerint azért is vártam, mert végre személyesen is találkozhattam Norbival akivel anno, tinédzserként, éjszakákat játszottunk át az online térben különböző versenyekre készülve, még azelőtt,  hogy ez menő foglalkozássá vált volna, amiből meg lehet élni. Személyesen most találkoztunk először, de a korábbiak és az első egyeztetések alapján biztos voltam benne, hogy ez egy jó esküvő lesz és nem is kellett csalódnom. Az egésznek volt egy hangulata, amit nagyon nehéz …

#kedvencceremóniamester – Villányi Máté a Cerminátor

Szolgáltatói körökben sokszor esik szó a kevésbé kompetens kollégákról, sokan, sokat panaszkodunk azokra, akiket nem szívesen ajánlunk tovább, vagy akivel kifejezetten rossz volt együtt dolgozni. Emiatt régóta tervezem, hogy elkezdem egy kicsit részletesebben bemutatni azokat, akiket értékes tagjainak tartok az esküvői szcénának és akikkel jómagam is szívesen dolgozom együtt, sőt Nektek is jó szívvel ajánlom Őket. Teszem ezt pont azért, hogy ne mindig csak panaszkodjunk, hanem vegyük észre és emeljük ki azokat akik jók abban amit csinálnak, akik szívből és lélekkel, a párokért, értetek dolgoznak. Mátéval, a Cerminátorral évek óta barátok vagyunk, de nem ezért ajánlom. De akkor vajon miért? …

#kedvenchelyszín – Üvegház – Szemely

UPDATE: Az Üvegház sajnos MEGSZŰNT (esküvői helyszínnek lenni). Szolgáltatói körökben sokszor esik szó a kevésbé kompetens kollégákról, sokan, sokat panaszkodunk azokra, akiket nem szívesen ajánlunk tovább, vagy akivel kifejezetten rossz volt együtt dolgozni. Emiatt régóta tervezem, hogy elkezdem egy kicsit részletesebben bemutatni azokat, akiket értékes tagjainak tartok az esküvői szcénának és akikkel jómagam is szívesen dolgozom együtt, sőt Nektek is jó szívvel ajánlom Őket. Teszem ezt pont azért, hogy ne mindig csak panaszkodjunk, hanem vegyük észre és emeljük ki azokat akik jók abban amit csinálnak, akik szívből és lélekkel, a párokért, értetek dolgoznak. A kezdőlökést most az adta meg, hogy …

Esküvő: Barbi és Ricsi – Üvegház – Szemely

Sok szempontból volt számomra különleges Barbi és Ricsi esküvője. Ott volt mindjárt az a tény, hogy bár el-elhangzik a „biztos voltam benne, hogy ha egyszer megházasodom, ott Te leszel a fotós” mondat, ez ritkábban hagyja el a vőlegények száját mint a menyasszonyokét, de ahogyan arról a jegyes fotózásról szóló blogbejegyzésben is írtam: Ricsi az a srác, akivel mindig ugyanott folytatjuk a beszélgetést, mindegy, hogy mennyi idő maradt ki közben. Aztán nem elhanyagolható az sem, hogy a násznép soraiban nem egy, hanem mindjárt két volt párosom is jelen volt (Őket amúgy meg is szólaltattam a VLOG-ban), de nem hagynám ki a …

Esküvő: Bogi és Norbi – második felvonás

Ami tulajdonképpen a harmadik volt, de ebből csak kettőn voltunk jelen. Szóval az úgy volt, hogy Bogi és Norbi kimondták egyszer a boldogító Igent az anyakönyvvezető előtt, aztán a templomban és ha már ott voltunk akkor készítettünk egy klassz kreatív sorozatot is, majd most a Cerminátor is összeadta Őket, így lett három a magyar igazság és, ahogyan az alább látható VLOG epizód végén is mondom: a tanulság az, hogy nem csak, hogy lehet háromszor házasodni ugyanazzal az emberrel, de minden jel arra utal, hogy érdemes is! Bogi, Norbi: Háromszor mondtatok igent egymásra. Mindhárom tartson  örökké! Köszönjük, hogy ott lehettünk Veletek!

Esküvő: Lilla és Ákos – Palatinus Grandhotel – Pécs

Ahogyan arról már a jegyes fotózásról szóló bejegyzésben is írtam, Ákossal és a családjával régi barátság fűz minket egymáshoz. Az azonban, hogy nem emlékszem olyan pillanatára az életemnek, amikor ne ismertem volna Őket, csak akkor tudatosult bennem, amikor  meghatottságom tényét a fényképezőgéppel takarva és első házastársi csókjukat pixelekbe zárva örültem a boldogságuknak. Egy ideje abban mérem az esküvőket, hogy mennyire éreztem közel a párhoz magát az esküvőt. Furcsán hangozhat ez, hiszen a saját esküvője mindenkihez közel kellene, hogy legyen, de higgyétek el, hogy akkor lesz igazán jó ha az egész, olyan amilyenek Ti vagytok, divatos szóval élve: önazonos! Lilla és …

Esküvő: Andika és Gergő – Borveranda – Palkonya

Van az úgy, hogy  a menyasszony megálmodja a kreatív fotózás helyszínét, de Ő maga is csak út közben jön rá, hogy egy meleg nyári napon felmászni Csobánc várához, mondjuk úgy, hogy nem épp pihentető. Főleg akkor nem, ha menyasszonyi ruhát, esküvői öltönyt, fotós felszerelést és mindenféle egyéb, viszonylag nehéz dolgot cipelsz magaddal. Ám amikor kiderül, hogy a menyasszonnyal tartó vőlegény – sőt itt tulajdonképpen már ifjú férj – és a fotósok is ugyanúgy lelkesednek az ötletért, még akkor is amikor a fotós lábai már sírva könyörögnek a pihenésért, arra én csak azt mondom, hogy egyformán vagyunk hülyék. Ez pedig valójában …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás