Esküvő: Kinga és Jojo

 Vitathatatlanul az év, sőt mi több pályafutásom egyik legkülönlegesebb esküvőjét fotóztam augusztus elején Németországban. Összesen kb. húsz órát utaztunk oda-vissza azon a hétvégén Zsófival és Verával, akik ebben a sorrendben Kinga tanújaként és koszorúslányként játszottak szerepet Kinga és Jojo nagy napjában.  Pénteken délben indultunk Pécsről, először Budapest felé vettük az irányt, majd miután Déneséknél Üllőn – neki ezúton is hálásan köszönjük a reptéri transzfert és az autó raktározását – letettük az autót, repülőre ültünk, hogy aztán Hamburgból immáron Kingával kiegészülve Maselbe érkezzünk. Az így eltelt kilenc és fél óra minden pillanata megérte, bár kétségtelen, hogy az itthoni meleg rekordok után …

Itt a frissített mintaalbum!

Tegnap Pakson az Erzsébet Nagy Szálloda**** termeiben került megrendezésre az az Esküvőnap, amely apropóként szolgált arra, hogy végre fizikailag is elkészülhessen az eddigi kedvenc képeimet tartalmazó mintaalbum. A könyv 30cm x 30cm méretű, huszonöt oldalpárt tartalmaz, a maga nemében tehát hatalmasnak mondható, viszont gyönyörű lett, aki csak látta elismerően bólintott. A fenti képen nagyjából látszik, hogy milyen is, az alábbi képek pedig az oldalpárok grafikai terveit mutatják be. Sajnos a terjedelmi korlát miatt (így is utánfutó kell majd ahhoz, hogy magammal vigyem a találkozókra) kénytelen voltam nagyon sok számomra nagyon kedves képet kihagyni belőle, sok képért vérzett a szívem, nem …

Kitti és Márk

Kitti és Márk jegyes fotózására még Lizzy a chau chau is elkísért minket, bár szemmel láthatóan nem rajongott annyira az ötletért, hogy Őt fotózzák, egyébként is: – fényképez a srác, és?! Persze azért tűrte, hogy róla is készüljön egy-két fotó, de ahol csak lehetett illedelmesen átengedte a szereplési lehetőséget Kittinek és Márknak, hiszen eleve azért indultunk neki a Mecsek dombjainak, hogy róluk készítsünk egy klassz jegyes sorozatot. Szerintetek sikerült?!

Esküvő: Zsófi és Balázs

Kézzel, készített dekoráció, vintage hangulat, még belőlem is könnyeket fakasztó fogadalmak, gyönyörű és finom sütemények, és elképesztően meleg időjárás jellemezte Zsófi és Balázs nagy napját, akik még a köszönőajándékokat is egyenként, maguk varrták, sőt ránk is gondoltak. Ez volt az első olyan esküvőm, ahol a pár saját fogadalmat írt, nem csoda hát, hogy meghatódtam, amivel egyébként nem voltam egyedül, aki addig nem sírt a fogadalmaknál elkezdte, beleértve persze engem is. Mondjuk én az ilyesmit mindig arra fogom, hogy esküvőfotós vagyok, szóval szerintem belefér. Zsófi, Balázs: kívánom nektek, hogy mindig emlékezzetek ezekre a pillanatokra, a fogadalmatokra és arra, hogy mit ígértetek …

Esküvő: Niki és Csaba

Biztos voltam benne, hogy eljön egyszer az az esküvő, amiről nehéz lesz írni és el is jött.  Na, nem azért mert bármi probléma lett volna, épp ellenkezőleg. Egyszerűen minden a helyén volt, mindenki időben ért oda mindenhova, mindenki tette a dolgát,  így minden a menetrend szerint haladt. Niki és Csaba szemernyit sem izgultak – vagy csak nem látszott rajtuk. Ugyanolyan nyugalommal és oldott jókedvvel érkeztek az esküvő előestéjén tartott kreatív fotózásra, mint első találkozásunkkor a jegyes fotózásra. Arcuk sugárzott, egy szó nélkül tudták mire gondolok, amikor azt mondom, hogy „Szeressétek egymást!”.  Niki, Csaba: Köszönöm, hogy én örökíthettem meg ezt a …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás