A tegnap esti kudarc után, amikor is a Tettyén lévő feszülethez felmászva derült ki, hogy mindkét akkumlátorom csütörtököt mondott – Jé, tegnap csütörtök volt! – ma újra fényképezőgépet ragadtam, és Longival együtt a Mecsekre indultunk. Ideje volt már ellőnöm néhány képkockát, mert nagyon rég fotóztam, leszámítva persze a kedden megejtett testfestett hölgyemény megörökítését, akiről egyelőre még nem árulnék el többet. Ilyenkor év végén mindig elszorul egy kicsit a szívem, egy kicsit negatív érzések kerítenek hatalmukba, és végiggondolom, hogy mit terveztem az évre és mit sikerült elérni belőle, és újra és újra megállapítom, hogy a tervek arra valók, hogy minden tökmásképpen …
Minden kedves olvasótól elnézést kérek, és itt most kezdhetnélek untatni benneteket azzal, hogy miért is nem frissült a blog mostanság, de legyen elég annyi, hogy meghalni nem volt időm, sőt közben második helyezést értem el a Duna-Dráva Nemzeti Park által meghirdetett „Négy évszak a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben” c. fotópályázaton, melynek eredményeképpen december.22.-éig kiállítják néhány képemet a Pécs Plaza bevásárlóközpontban. Az oldal frissítése, és újragondolása is folyamatban van, de ebben továbbra is a türelmeteket kérném. A fotóra kattintva új ablakban nyílik meg a galéria.A képek egy része már elérhető volt facebookon, de itt még nem lettek publikálva.