Évi és Tomi

Pécsett esett és egyébként is az volt a terv, hogy az Óbányai-völgyben készítjük el ezeket a képeket, így hát autóba pattantunk, hogy aztán az autót a faluban hátrahagyva gyalog folytassuk utunkat. Ugyan félúton az eső szemerkélni kezdett, de ez nem szegte kedvünket. Szerencsére nem kezdett el jobban esni, így bőven volt időnk fotózni Évivel és Tomival és el sem áztunk. Klassz délután volt!

Klau és Ádám

Már régóta terveztünk visszatérni Óbányára, de tavaly senkit nem fogott meg annyira a hely varázsa, hogy eljöjjön velünk arrafelé egy fotózásra, magunktól pedig nem szántunk arra időt, hogy a fotózásokon kívül is kimenjünk túrázni a vízesésekhez. Klau és Ádám viszont kifejezetten itt szerettek volna jegyes képeket, így nagy örömmel kaptuk fel a túracipőinket. Izgultunk az idő miatt, de tökéletes napsütésben sétáltuk végig a távot. Sajnos az elmúlt hetek viharai meglátszottak az erdőn, a sár mellett sok volt a kidőlt fa az úton és a patakban is, ez pedig nehezítette kicsit a dolgunkat, de azért nagyon jó hangulatú délutánt töltöttünk együtt …

Marcsi és Máté

Idén sajnos kimaradt az esküvői kreatív fotózások helyszínei közül az Óbányai völgy, pedig rengeteg lehetőséget tartogat, szinte minden évszakban. Szerencsére Marcsit és Mátét könnyű volt rábeszélni, hogy itt készítsük el a jegyes fotóikat és egy kis gyaloglástól sem ijedtek meg, így egy könnyű péntek délutáni túra tökéletes alkalom volt arra, hogy fotózzuk Őket egy kicsit. Az időjárással is szerencsénk volt, a visszaúton még egy kis köd is volt, ahogy azt előtte „kértem”.  Alig várjuk az esküvőt! 🙂

Esküvő: Orsi és István

Tudom, sokadszorra írom, hogy a jegyes fotózás után nagyon vártuk az esküvőt, de nem tudok mit tenni. Ha minden párosunkkal ilyen klassz fotózásokon veszünk részt, akkor bizony várjuk az esküvőt és rend szerint nem is csalódunk, erről pedig muszáj írnom, na! Így volt ez esetünkben is. Persze volt azért min izgulni a nagy napon, de a szertartás kezdetére végül minden összeállt. Mindig szerettem a saját szavas fogadalmakat, van egy varázsuk, ami az anyakönyvvezető által előmondott fogadalomnál egy picit talán kevésbé érződik és a pár is jobban elérzékenyül, hiszen a saját gondolataival fogad örök hűséget a vele szemben állónak. A  szertartást egyébként …

Esküvő: Melcsi és Gábor

A jegyes fotózás után alig vártuk az esküvőt, a nagy nap pedig el is jött hamar. Melcsi és Gábor nem okoztak csalódást. Már a készülődés is remek hangulatban zajlott, így volt mire alapozni a nap további eseményeit. Megható szertartások, egy kis hintózás és némi fotózás után, hatalmas buli következett. Méltó módon sikerült megünnepelni, hogy Melcsi és Gábor összekötötték az életüket. A kreatív portrésorozat elkészítésére sem kellett sokat várni, már hétfő este úton voltunk az egyik kedvenc idei helyszínemre, hogy közel másfél órát sétáljunk, teljes menetfelszerelésben. (Ezúton is köszönöm, mindenkinek aki velünk tartott.) Melcsi, Gábor: Maradjatok meg mindig olyan bohém, vidám …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás