Egy kicsi, vagy egy személyes vállalkozás esetében rengeteget számít a személyes benyomás, főleg a mai világban, amikor a járványhelyzet miatt igyekszünk a minimálisra csökkenteni a személyes kontaktust. Persze járványhelyzettől eltekintve is fontos, hogy az ügyfeleitek lássák az embert a szolgáltatás vagy a termék mögött, ehhez pedig elengedhetetlen néhány portréfotó, Rólatok! Vivi tudta ezt amikor megkeresett azzal az ötlettel, hogy készítsünk róla néhány képet az induló vállalkozásához én pedig örömmel nyúltam a fényképezőgépemért, mert az esküvők mellett nagyon szeretek portrékat készíteni. Ha úgy érzed, hogy a Te vállalkozásodhoz is kellene pár jó fotó, Rólad, keress bátran!
Csodás hangulatú esküvőt követően, három napot fotóztunk Velencében Vivivel és Fecóval. Szerencsénkre Velence épp nem volt víz alatt, de azért így is volt kihívás a dologban bőven. Az utazásról és a fotózásról egyébként VLOG-ot is forgattunk, abban már láthattatok néhány képet, ide igyekeztem egy bővebb válogatást feltölteni. Vivi, Fecó: Köszönjük, hogy minket választottatok, legyetek mindig nagyon boldogok! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:
Viviel és Árpival egy esküvőn találkoztunk először, aztán azon kaptuk magunkat, hogy már az Ő esküvőjükön fényképezünk. Meghitt, érzelmekkel teli szép esküvő volt.A helyszín új, amolyan családi vállalkozás és nem mellesleg gyönyörű, szóval jóra készültünk és jó is volt. A TheQuila Zenekar fergeteges bulit csapott, a szünetben pedig Weisz Viktor előadását hallgathatták a vendégek. Vivi, Árpi: köszönjük, hogy mellettetek lehettünk és megörökíthettük Nektek ezeket a pillanatokat! Sok boldogságot! 🙂
Vivi és Peti elfelejtették az „…úgy szokás, hogy…” kezdetű mondatokat és olyan esküvőt szerveztek amilyenek Ők maguk is. A hagyományos menüt hamburgerre és steakre cserélték, a lakodalmas zenét jazzre és közben nem felejtették el, hogy miről is szól ez a történet. Arról, hogy két ember, jelesül Vivi és Peti összekötik az életüket és családdá lesznek. Lőttünk már el sok nyers képet egy-egy szertartáson, de ennyit talán még sosem. Ahogyan a VLOGban is mondtuk: Így kell házasodni! Vivi,Peti: Ezúton is szívből gratulálunk, nem csak a házasságkötésetekhez de azóta már megszületett kislányotokhoz is! Sok-sok boldogságot! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy …
Zsófi és Tamás esküvője után nem pihentünk sokáig, épp csak a naplementét vártuk meg és újra fotózni indultunk, hogy elkészítsük Vivi és Peti jegyes és egy kicsit babavárós fotóit. Fantasztikus délutánt töltöttünk együtt, azt hiszem, hogy ezt a képek is alátámasztják.