Dóri és Tibi

Veszprém nincs annyira közel, viszont szép, ráadásul Dóri és Tibi itt töltötték az egyetemi éveiket, mi pedig nem fotóztunk még arrafelé, így hát kézenfekvő volt, hogy a jegyes fotóikat ebben a meseszép városban készítsük el. A  jegyes fotózásokon az első húsz-harminc kép általában a feloldódásról szól, arról, hogy a pár, megszokja, hogy ketten kattogjuk körbe Őket a fényképezőgépeinkkel, ám erre most nem volt szükség. Dóri és Tibi feloldódva kacagtak és bújtak össze a fotózás alatt mintha csak minden napjuk azzal telne, hogy fényképezik Őket. Nagyon jól éreztük magunkat és már nagyon várjuk az esküvőt! 😉

Eszter, Gergő és Emma

Esztert és Gergőt immáron harmadszor fotóztam. Jegyes és esküvői fotóik után egy – ha lehet ilyet mondani – még különlegesebb fotózás várt ránk, ugyanis ezen a sorozaton bizonyos értelemben már hárman szerepelnek. Nem is késlekedtünk, bejártunk néhány klassz helyszínt, közben pedig sokat nevettünk és megpróbáltuk megörökíteni a várakozás néhány pillanatát. Igazi babavárós sorozat lett ez. Nagy öröm számomra, hogy ezt is én készíthettem el. Emma azóta már megszületett és most hárman alkotnak egy boldog, mosolygós családot! 🙂

Panoráma: Ködös Hajnal Pécsett

Nagyméretű panorámáért kattintsatok IDE. Ma reggel fáradtan autóztam át az Újhegyet Nagykozárral összekötő keskeny útszakaszon, de olyan köd volt, hogy a kíváncsiságom legyőzte a lustaságomat és egy tankolás után már úton is voltam, hogy magasabbról nézzem és fotózzam végig a napfelkeltét. Először a Francia emlékműhöz indultam, de a nap totál más irányból sütött, így inkább a Niké szobornál táboroztam le. Mesés látvány volt ahogyan a Nap első sugarai táncolni kezdtek a hajnalban leereszkedett ködfoszlányokon. A városban szinte nem is látszott a köd, de fentről jól kivehető volt, pazar látványt nyújtott az arra járóknak. Szerintetek megérte korán kelni?

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close