A havas fotózás két dologban különbözik a többitől: az egyik az, hogy nagyon fel kell hozzá öltözni, a másik pedig az, hogy egyre kevesebbszer van rá lehetőség. Néha egész telek múlnak el anélkül, hogy havat látnánk. Adri és Bence kifejezetten havas képeket szeretett volna, de első alkalommal amikor legalább a Mecsek magasabb pontjain esett egy kis hó, sajnos lebetegedtek, így akkor el kellett napolnunk a fotózást. Akkor azzal vígasztaltam Őket, hogy szerintem lesz még hó. Igazam lett, a múlt hétvégén egy éjszaka alatt szép mennyiség hullott le a Mecsekben. Nekünk se kellett több, azonnal igent mondtam Adri kérdésére, mely szerint …
Kirándulni, sétálni indultunk aznap, de azt nem sejtettük, hogy a Pilisben egy téli mesevilág vár ránk, még szerencse, hogy volt nálam képalkotásra alkalmas eszköz, így tudtam azért készíteni Nektek néhány képet. Oké, volt néhány pillanat amikor némileg aggódtunk az eszköz biztonságáért, hiszen az orrunkig sem láttunk, de végül senkinek sem esett bántódása.
Az idei tél elkényeztetett minket, máskor alig vagy egyáltalán nincs lehetőségünk helyben havas fotókat készíteni, ám idén ez végre másképp volt. Meli és Gergő jegyes fotózása a sokadik havas sorozat itt a blogon az idei télről. Klassz délután volt, a Mecsek újabb arcát ismerhettük meg az ezer közül, közben pedig még vlogoltunk is. Szerencsére az esküvőre sem kell már sokat várni! 🙂
Az egész úgy kezdődött, hogy Lotti meghúzott egy autót a munkahelyén a parkolóban. Persze hagyott egy cetlit, az elérhetőségeivel, hogy az autó tulajdonosa elérhesse és rendezhessük a kárt, de Boróka (övé volt a kérdéses kocsi), nagyvonalúan eltekintett volna a kárrendezéstől. Mi viszont szerettünk volna adni valamit, így felajánlottuk azt a fotózást aminek a képeit most megmutatjuk Nektek. Remek délután volt, nagyon jól éreztük magunkat, szóval ez az egész engem csak megerősített abban, hogy nincsenek véletlenek. 🙂