Esküvő: Szilvi és Zsolti

Hosszú idő telt el úgy, hogy túlzás nélkül be voltunk zárva. Nehéz szavakba önteni azt az érzést amikor újra, igazi lagzira mehettünk. Lagzira amit nem a távolságtartás és a félelem határoztak meg, hanem a szeretet, az összetartozás és a szerelem. Ahol emberek együtt, egymásba kapaszkodva érezték jól magukat. Ünnepeltek. Ünnepelték Szilvi és Zsolti szerelmét, úgy, ahogyan viszonylag régen nem tehették meg. Ilyen volt Szilvi és Zsolti esküvője. Szilvi, Zsolti: Hatalmas öröm volt számunkra ott lenni veletek és fényképekbe zárni ezt a napot! Sok boldogságot kívánunk! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Szilvi és Csabi

Szinte az összes tavaszi jegyes fotózásunkat kénytelenek voltunk időben eltolni és ez alól Szilvi és Csabi fotózása sem volt kivétel. Az első alkalommal úgy nézett ki a dolog, hogy az időjárás nem lesz kegyes hozzánk, aztán persze mikor láttuk, hogy mégis, akkor már késő volt elindulni fotózni. Szerencsére ez nem volt rossz hatással az elkészült anyagra, épp ellenkezőleg, jobb körülmények között készíthettünk jobb képeket és egy klassz délutánt tölthettünk együtt. VLOG epizód ezúttal nincs, vannak helyette képek. Alig várjuk az esküvőt!

Esküvő: Szilvi és Andrzej – Kőkapu Vadászkastély

Az eddigi esküvők közül talán ez volt a legtávolabbi, legalább is ahova autóval mentem. Sokat utaztunk, összesen több mint ezeregyszáz kilométert, de megérte. Szilvi és Andrzej a Kőkapu Vadászkastély gyönyörű, festői környezetében mondták ki a boldogító igent, de a kreatív sorozat Pécsett készült. Érdekes volt más felekezethez tartozók esküvői szertartását is látni és részese lenni egy ilyen boldog közösség emelkedett hangulatú ünnepének. Szilvi, Andrzej (kérlek Szilvi, tolmácsold Andrzej felé a jókívánságaimat): Azt kívánom nektek, hogy mindig szorítsátok egymás kezét, akkor is ha az élet kihívások elé állít Titeket, vigyázzatok egymásra és szeressétek egymást mindig legalább annyira, mint ezen a szép …

Szilvi és Andrzej

Van, hogy két adagban készítjük el a jegyes sorozatot, néha azért mert rommá ázunk, néha pedig azért, mert olyan lehetőség adódik, amit kár lenne nem kihasználni. Esetünkben az utóbbi történt. A karácsonyi vásár fényei és egy szerelmespár akik épp az esküvőjükre készülnek, remek lehetőséget biztosítanak egy ilyen fotózáshoz, még akkor is ha a tömeggel is számolnunk kell. Ezért amikor szóba került, hogy a késő őszi sorozat után újra fotózzunk és annak a főtéri vásár adjon helyet, nagyon megörültem. Remélem a képeken is látszik, hogy miért! Egy csillagos fotóval még mindenképpen lógok ennek a kedves párosnak, úgy, hogy kérek mindenkit: szurkoljatok, hogy …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás