Évi és Bálint jegyes fotóit Szentendrén a Japán közkertben készítettük el. Őszintén szólva nem a napsütés volt az amit aznap az időjárástól remélhettünk, mégis előbújt azért a Nap egy kicsit. Hiába volt tehát hideg, mondhatjuk, hogy szerencsénk volt az idei év első jegyes fotózásán és még Bálint sisakos képei is elkészülhettek, szóval teljes volt az örömünk.
A svájci kiruccanásunkat követően sor került Orsi és István nagy napjára is. Mondhatnánk, hogy álomcsapattal utazhattunk Szentendrére ugyanis Ildi és Laura is velünk tartottak a Cortona Esküvőszervezés és Dekoráció színeiben, míg Villányi Máté Cerminátorkodott addig DJ Heszi játszotta előbb a lazább, aztán éjfél után fokozatosan az egyre keményebb számokat. Elég jól mutatja, hogy mekkora buli volt, hogy hajnali négy után jöttünk el. Máskor is szívesen maradnánk, de szezon közben sokszor fotózásról fotózásra járunk és csak aludni járunk haza (vagy azt sem), így csak ilyenkor amikor a szezon utolsó esküvőjén marasztalnak minket, akkor tudunk csak ténylegesen maradni. Orsi, István: köszönjük, hogy …
Noémi és Zoli különleges helyszínt választott a jegyes képek elkészítéséhez, így mi is izgultunk, hogy milyen lesz a Szentendrei Skanezen utcáit járva fotózni. A helyszínen nagyon kedves segítséget kaptunk a terület bejárására, el is határoztuk, hogy vissza fogunk látogatni, hogy mindent megnézhessünk, amire most nem volt idő. Noémi és Zoli esküvője a szezon utolsója volt, így hamarosan azokkal a képekkel is jelentkezünk (gőzerővel dolgozunk a képeken). Imádtuk ezt a fotózást, köszönjük, hogy ennyire közel engedtetek magatokhoz bennünket és azt is, hogy veletek a skanzent is bejárhattuk!