Heléna karácsonyi fotózása

Mindig hálás vagyok amikor Helénát fotózhatom, mert még a keresőn keresztül is elképesztően jó érzés belenézni ezekbe a szemekbe, látni ezt a mosolyt és hallani azt a kacajt amiről nem is tudtam mennyire meg fogja majd dobogtatni a szívemet, míg csak először meg nem hallottam. Heléna ezúttal is napsugárként ragyogta be a stúdiót, a család pedig nagyon örült ezeknek a képeknek karácsonykor.

Bohókás Esküvő – Styled Shoot – Márévár

Mindig azt javaslom a párjaimnak, hogy engedjenek el mindent ami úgy kezdődik, hogy „úgy illik, hogy…” vagy „úgy szokták, hogy…”, aztán pedig csináljanak mindent úgy, ahogy Ők szeretnék. Viseljék, egyék és hallgassák azt az esküvőjükön ami az Ő szívükhöz a legközelebb áll, mert így lesz az Övék, így fogják a sajátjuknak érezni és szerintem így lesz tökéletes. Régóta szerettem volna egy olyan örömfotózást ami ugyanebben a szellemiségben zajlik, ezért amikor Mester Luca megkeresett, hogy lenne-e kedvem fotózni ezt a projektet, azonnal igent mondtam. Akik álmodtak és aztán valóra váltották: Női modell: Sheima Alnour (Instagram|Facebook) Férfi modell: Kasik Csaba (Facebook) Videó: …

ENGAGEMENT – Stlyed Shoot – Gébárti-tó

Az első Szilvával közös referenciaanyagunk elég nagy sikert aratott, ezért azonnal igent mondtam az új ötletére is. A cél itt sem volt más, mint, hogy a résztvevő szolgáltatók megmutassák, hogy mit tudnak, így, együtt, csapatként. Ismét remek csapattal dolgozhattunk, remélem, hogy lesz még rá lehetőség, hogy hasonlót kövessünk el! 😉 Helyszín: Gébárti-tó, Koncepció,design,tóparti piknik dekoráció: Szilva Design (Instagram, Facebook) Fotó: Deutsch Richárd Fotográfia (Instagram, Facebook) Videó: First Sight Studió-Esküvői Fotó és Film, (Instagram, Facebook) Modellek: Dóra Balogh, (Instagram) Weide André (Mazsi), (Instagram) Virágdekoráció: Sophie Fleurt Virágműhely (Instagram, Facebook) Eljegyzési gyűrű: Bánfalvi Ékszer Manufaktúra (Instagram, Facebook) Kalligrafikus tábla: Táblaságom (Instagram, Facebook) …

Styled Shoot: Vidéki Elegancia – Batthyány Wellnes Kastély – Zalacsány

Rég csináltunk már referenciafotózást, ezért szinte azonnal igent mondtam amikor Szilva megkeresett a Vidéki Elegancia ötletével. Egy ilyen fotózás nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint, hogy a résztvevő szolgáltatók megmutassák, hogy mit tudnak, így, együtt, csapatként. Remek csapattal hozott össze minket ez a fotózás és közben nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük a felkérést és mindenkinek köszönjük a munkáját! Megtisztelő volt Veletek dolgozni!:) Helyszín:Batthyány Wellnes Kastély(Facebook/Instagram)(a Batthyány Wellnes Kastély részéről egész nap segítette a munkánk : Eszter Sándor) Szervezés, dekor, textilek: Szilva Design  (Facebook/Instagram) Fotó: Deutsch Richárd Fotográfia (Facebook/Instagram) Videó: First Sight Studio-Esküvői Fotó és Film (Facebook/Instagram) Menyasszonyi ruha: …

Styled Shoot – Tavasz

Rékáról és Lacáról már láthattatok képeket a blogban, amikor nem is olyan régen összeházasodtak és már akkor biztosak voltunk benne, hogy fogjuk még Őket fotózni. Nem is tévedtünk nagyot, hiszen Ők voltak a tavaszi referenciafotózásunk alanyai, Eszter és Betti mellett. Azt szerettük volna megmutatni, hogy mire vagyunk képesek így együtt, csapatként összedolgozva és felépítve egy közös referenciát. Szerintünk sikerült! Csodás napunk volt  és még a szél és a dekorációt „elpakoló” horgászok sem tudták a kedvünket szegni. A téma a tengerész stílus (no, ne a Halálos Fogás c. tévéműsorban látott kezeslábasra és rákászketrecekre gondoljatok) volt, a fotózásról VLOG epizód is készült. …

Styled Shoot: Téli mesevilág a Mecsekben

Mivel idén végre elég hó esett egy ilyen fotózáshoz, úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk ki a lehetőséget és készítünk néhány képet. Négy autóval vágtunk neki a Mecseknek. Már a hegyre való feljutás is kalandos volt, mert sajnos nem mindenki készült fel rá, hogy ahova szánkózni megy, ott bizony hó lesz, azért csak sikerült eljutni a kiszemelt helyszínekre. Mondhatjuk, hogy mindannyian kockára fagytunk ezekért a képekért, de így végignézve Őket egy cseppet sem bánom. VLOG is készült, ezt IDE kattintva tudjátok megnézni. Mielőtt megmutatnám a képeket, felsorolnám a projektben résztvevőket, akiknek mind-mind nagyon hálás vagyok: Ötlet, dekoráció,szervezés. Cortona dekoráció és esküvőszervezés …

Romantikus esküvői kreatív fotózás egy gyümölcsösben

Engem ért a megtiszteltetés, hogy elkészíthettem a Cortona dekoráció és rendezvényszervezés második referenciasorozatát, melynek témája a tavaszi romantika volt. A cél az volt, hogy megmutassuk, hogy egy kis kreativitással, néhány kisbútorral és virágokkal milyen hangulatos lehet az esküvői kreatív vagy akár a jegyes fotózás.  Ebből mutatok most meg nektek néhány képet. A stáb egyébként zseniális munkát végzett, jó volt velük dolgozni. Bízom benne, hogy lesz még hasonló alkalom, akár élesben is! 😉 A virágokat, a dekort és a szervezést az ötletgazdának a Cortona dekoráció és esküvőszervezésnek köszönhetjük, a gyönyörű sminket Juhász Zsuzsanna, a frizurát pedig Keresztúri Angéla készítette.A modelljeink Kilián Cintia és Gáspár Ákos …

Zsuzsa és Balázs

Zsuzsa és Balázs jegyes fotóit a Balaton környékén, Szigligeten, a Szentbékkállai kőtengernél és a Darvas-tó lefejtett bauxitlencséjében (bár őszintén megmondom nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy ezeket most helyesen írtam) készítettük, sőt, néhány képért megálltunk a Szent András-templomromnál is. Remek hangulatú fotózás volt, pedig izgultam rajta egy kicsit, mert ha az ember fia kollégának fotózik, akkor mindig van egy plusz megfelelési kényszer a dologban. Apropó, nézzétek meg Balázs képeit ITT.Kedves, szeretetre méltó embereket ismerhettünk meg, akiknek nagyon várjuk az esküvőjét! 😉

Eszter és Bence

Eszterrel és Bencével  a fővárost kettészelő Duna partjain és a Centrál Kávézóban fotóztunk. Egy kicsit idő szűkében voltunk, így a naplementét pont lekéstük, de azt hiszem, hogy ez csak segítségünkre volt abban, hogy különleges hangulatú képeket készítsünk. A kék óra illetve a város fokozatosan felkapcsolódó fényei, remek hátteret adtak a képeinknek. Az pedig, hogy még a villamosra sem kellett sokat várnunk, csak a hab volt a tortán!

Réka és Laca

Mindig jó érzés, amikor olyan párok keresnek meg, akikkel egy korábbi esküvőn találkoztam, hiszen ez egy kicsit visszacsatolás is. Ha pedig annyira könnyű és jó Őket fotózni, mint Réka és Laca esetében az külön öröm. Olyan mintha valamiféle láthatatlan erőtér vonzaná Őket egymáshoz, ezt pedig nem csak látni jó, de fényképezni is. Klassz délutánt töltöttünk együtt, sokat nevettünk, de azért megvoltak azok a bizonyos összebújós pillanatok is, amikor igyekszem minél jobban a háttérbe húzódni és megfigyelőként megörökíteni az eseményeket. Alig várjuk az esküvőt! 😉

12

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close