Esküvő: Orsi és István

Tudom, sokadszorra írom, hogy a jegyes fotózás után nagyon vártuk az esküvőt, de nem tudok mit tenni. Ha minden párosunkkal ilyen klassz fotózásokon veszünk részt, akkor bizony várjuk az esküvőt és rend szerint nem is csalódunk, erről pedig muszáj írnom, na! Így volt ez esetünkben is. Persze volt azért min izgulni a nagy napon, de a szertartás kezdetére végül minden összeállt. Mindig szerettem a saját szavas fogadalmakat, van egy varázsuk, ami az anyakönyvvezető által előmondott fogadalomnál egy picit talán kevésbé érződik és a pár is jobban elérzékenyül, hiszen a saját gondolataival fogad örök hűséget a vele szemben állónak. A  szertartást egyébként …

Anikó

Régóta húzódott már, hogy elkészítsük Anikó portrésorozatát, de valami mindig közbeszólt. Most sem volt épp felhőtlen az időjárás, de mi nem hagytuk magunkat és így is nekivágtunk az Óbányáról kifelé vezető túraútnak, hogy a pataknál a vízesésekkel a háttérben fotózzunk. Sikerült is kifognunk kb. két órát amikor nem esett, így eső nélkül érkezhettünk a helyszínünkre és fotózhattunk egy darabig. Persze visszafelé bőrig áztunk, de a képeket elnézve, azt hiszem bőven megérte. A helyszín egyébként nagyon tetszett, biztosan visszatérünk még ide, emellett bár tény, hogy mostanában egy kicsit elhanyagoltam a  portréfotózást,  hamarosan újabb portrésorozatok várhatók! 😉

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás