Az idei esküvőszezon nagyon korán indult, ahogyan már a jegyes fotós posztban is írtam, reménykedtünk is némi hóesésben, de a korai tavasznak pont ezen a héten kellett beköszöntenie, így a havas esküvői képek készítése ismét eltolódott. Volt viszont helyette dzsungelhangulat a PTE Botanikus kertjének köszönhetően. Ezúton is köszönjük, hogy ott lehettünk, hogy fotózhattunk, talán nem túlzok ha azt írom, hogy különleges képek születtek. A lagzi egyébként szintén nagyon jól sikerült! Betti, Pali: Nincs más hátra mint, hogy ̶s̶z̶ó̶l̶j̶a̶k̶,̶ ̶h̶o̶g̶y̶ ̶v̶á̶l̶o̶g̶a̶s̶s̶a̶t̶o̶k̶ ̶k̶é̶p̶e̶k̶e̶t̶ ̶a̶ ̶f̶o̶t̶ó̶k̶ö̶n̶y̶v̶e̶k̶b̶e̶ megköszönjem, hogy minket választottatok és sok boldogságot kívánjak nektek! Vigyázzatok egymásra és legyetek nagyon boldogok! A kreatív fotózás …
Amikor megláttuk, hogy esett a hó, rögtön telefonáltam és nem is olyan sokkal később, már indultunk is a hegyre fotózni. Így születtek az alábbi képek, nem sokkal Betti és Pali nagy napja előtt. Bár a jegyes fotózáskor még nagyon bíztunk abban, hogy az esküvői kreatívot is minimum hasonló körülmények között tudjuk majd elkészíteni, végül ez nem következett be. Ettől függetlenül klassz hógolyózós, forró teát kortyolós havas délelőttünk volt! 🙂